Az ARC kiállítás és a bloggervilág között viszonylag könnyű összefüggést találni. A szabad gondolkodás, és ennek nyilvános megmutatkozása összehozza az embereket.

A kreativitásnak nincsenek határai. Agyunk mégis képes megkülönböztetni, hogy ki és milyen módon mutassa ezt be. Egyesek fejbéli meghatározó tényezői a kezeiket a képalkotás világába terelik. Másokat arra serkentenek, hogy a billentyűzet gombjait különböző sortrendben nyomkodják. Mindkét módszer hatásos lehet, ha azt megfelelően alkalmazzuk. Olyan ez, mint egyfajta terápia. De, hogy saját magunk, vagy mások számára eredményes, azt maga a közönség dönti el. Ez néző vagy olvasó, szinte „mindegy”, az alkotó számára az a fontos, hogy megértsék. De az sem baj, ha a célszemélyek soraiban újabb gondolatokat ébreszt.

Jómagam, aki a képalkotás világában kissé hátrányos helyzetű, azért időnként megpróbálkozom azzal is. Egyelőre – a nagy nyilvánosságot tekintve talán – kevesebb sikerrel. Ettől függetlenül lelkes látogatója vagyok a képgyűjteménynek.

Kétségtelen, hogy sokkal határozottabban kell átültetni a gondolatokat a fejekbe egy nagy plakáton keresztül. Ott ugyanis nincs hely, idő vagy más lehetőség a magyarázkodásra. Éppen ezért én sem toldom meg további írásos részlettel azokat a képeket, amelyek most lemaradtak a köztéri nyilvánosságról.

„HOVA TOVÁBB?” Kérdezi az idei tárlat címe, vagy ha úgy tetszik mottója. Eddig csak az esemény megrendezésének lehetőségei voltak bizonytalanok, különösen az utóbbi években. De ez a jövőbe vetett „homály” igen gyorsan átült az emberek, így a képalkotók fejébe is. Természetesen főszerepek kaptak politikusaink, illetve a holdudvarukhoz köthető személyek, nem feledve a közös projektjeiket. Ebben nincs is különösebb változás. Mint ahogy a közéletben sem, legfeljebb a témákban, amelyek megjelenítésekor természetesen kiemelkedtek a napi aktualitásokhoz fűződő képek. Talán érthető módon a kormánypárti politikusok vannak a célkeresztben, így a mutyi mellett látható a mechanikus gondolkodás megtestesítése is. Az azonban valóban hiányérzetet kelt, hogy a „másik” oldal, mintha nem kapott volna plakáthelyet. Ettől még a felhozatal ütős, bár szerintem kissé sablonos. Vannak már lerágott csontok, kissé közhelyesnek tűnő mondatok, vagy túlzásba vitt szóviccet idéző képek is. De az biztos, hogy sok minden megjelenik, ami a „pórnépet” foglakoztatja. A legfőbb bizonyíték erre, egy kis hallgatózás a járókelők között. Ennek van egyfajta hétköznapi érzése is. Pedig hétvége van, szinte nyárias meleg, ami minden szempontból jól indítja az októbert.

Két évig szinte megbújva, egy „cipőkanállal bevehető helyen” láthattuk a képeket. Reméljük, végre állandó területet kap a tárlat. Az újbudai Bikás park élhető tere számomra ismeretlen volt eddig. De a tágas, jól megközelíthető hely méltó lehet akár hosszú távon is.

Képek: Saját alkotások

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával