Szita-szita (nagy)péntek
Egyre gyakrabban esik szó a négynapos munkahétről. Amióta „bevezették” a nagypéntek „intézményét”, nálunk is kipróbálható így gyors egymásutánban két héten keresztül.
A „hétköznapi” emberek számára nem kell különösebben ecsetelni az előnyeit. A munkáltatókra vonatkozó hatásait meg nem nekünk kell megítélni. Nemrégiben a belgák felől hallottunk ilyen irányú törekvéseket. Tudom-tudom, jaj annak, amit Brüsszelben mondanak…!
Persze a „mi” oldalunk megítélése sem teljesen egyértelmű. Adott ugyebár az „elvileg” 40 órás munkahét, sőt „jobb” esetben 36 vagy 38. (Azért vannak olyanok, akinek ez tartósan megadatott…) De azt is látjuk, hogy az elvileg ilyen beosztásban dolgozók (pl. hivatalnokok) egy részének is van valamiféle „másodlagos” tevékenysége. Hogy ez hivatalos vagy sem, (szándékosan nem azt írtam, hogy legális vagy nem) ebben a vonatkozásban teljesen mindegy. Végül is akkor sem a családjával vagy a haverjaival lóg az illető, hanem valamiféle pénzkeresési cselekedet művel. (Ha ez összefüggésben van a szabadidő kellemes eltöltésével, akkor meg több szempontból is más megítélés alá esik.)
A rádióban, a TV-ben mindig „csak” 5 napos a munkahét, és naponta 08:00-16:00-ig kell dolgozni. Minden reggeli műsor így kalkulálja a munkába járást, a délutániak meg a hazamenetelt. Péntek délután meg már mindenütt a hétvége hangulatát idézik.
De ugyebár vannak a gyárakban dolgozók. (Bizonyos helyzetekben a modern szóhasználattal már őket is szokás operátoroknak nevezni. A polgári forradalmak idején meg gyári munkásnak. Végül is mindegy, a „piszkos” – vagy mondhatni kétkezi – munkát nekik kell elvégezni.) Nos, a környezetemben élők, nem is értik, hogy a 40 órás munkahét az mit jelent. Olyan mennyiségű túlórát tolnak le rendszeresen, ha megkérdezem tőlük, hogy „normálisak” e, azt dicséretnek veszik. Mégis nem elsősorban rájuk jellemző a következő felvetés. (Ez valahogy természetes is, hiszen a szalag nem állhat meg…)
Nézzen minden érintett magába egy kicsit! Amióta 5 napos a munkahét, a legtöbben hajlamosak már a pénteket is (lélekben) kivenni, hiszen amit addig nem oldottak meg a héten, az már úgyis marad. Ami azt jelenti, hogy már szinte be is vezették a modernizálás csökkentett munkaidejű formációját. (Hol van már a szombati „fél”-nap, esetleg megtoldva a „kommunista” jelzővel?) Tehát adott a 4 nap, na jó, meg még egy kicsi… Na de mi van ilyenkor, amikor a pénteket eleve kijelölik „NAGY”-nak? Kukába vele! Készüljünk már rá csütörtökön! Ugye nem kell különösebben levezetnem a matematikai részt, hiszen a lélek már megdolgozott ezért. Különösen azoknak nem, akik nem átallnak visszaemlékezni gyerekkorunk (akkor még semmitmondó) dalocskájára. Ha már kiszitáltuk a pénteket, jöhet a „szerelem csütörtök”, meg a „dobszerda”. Utóbbit persze már akkor sem tudtuk „feldolgozni”, most is csak legfeljebb úgy, hogy dobjuk azt a napot is. A dal címének értelmezésébe meg végképp ne menjük bele, főleg ha valóban a nép ajkán született: „Cickom, cickom”.
Megérdemelnénk e minden héten eggyel több szabadnapot…? – ha már egyébként is meg van az óraszám. De mi lesz ilyenkor a darabszámmal?
Kép: a pixabay segítségével készült, sajátos montázs-technikával
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával