Pesti srác az ATV-ben

Megy a farok méregetés, az egyik legfrissebb „médiabotrányon”. Mindenki történelmi jelentőségű esetet jelentett. De a folytatás még mindig bizonytalan.

Bevallom, én (is) az ATV-re ébredek reggelente. A TV-m ébresztőjét így programoztam be. Tudom, lehet mondani ez egyfajta perverzió. Megnyugtatom az „ellentábort”, ők meg az M1-re kelnek, ha elfelejtették volna reggel óta. Na, ezek után nem lesz egyszerű középen maradnom. Félreértés ne essék, nem a kör közepén, mert az megint más kategória.

szigorlat.JPG

Péntek reggel én is azt láttam, amit a „fél” ország, hogy a Szigorlat című rovat vendégeként Baranyi Krisztina a IX. kerület polgármestere jelent meg. Ő csak az egyik főszeplője volt a történteknek. A másik oldal „közepén” Szalai Szilárd, a Pesti Srácok újságírója állt.

Akár az érintettek bemutatásának sorrendje is sugallhatna valamit az álláspontomból, de maradjunk annyiban, hogy ha már ketten vannak, mindig van egy első, meg egy második a sorban.

Alapjában véve – és ismerve a műsor szerkesztési elvét – valóban ők lettek volna a főszereplők, de ez végül nem (csak) a tervezett formátumban jelentek meg. A „beszélgetés” első része ugyanis nem a megvitatni kívánt témákról szólt, hanem arról, hogy a két említett fél (illetve az őket támogató „háttérbázis”) milyen viszonyban állnak egymással. Tudtuk, de ismét bebizonyosodott! Hogy nem jóban, az nagyon enyhe kifejezés. (Két „kis” segítség azoknak, akik esetleg lemaradtak...) Az egyik az INDEX-ről, a másik a közösségi médiából.)

A rovat kezdete óta bajom van ezzel a felállással. Ha három kérdező van egy alannyal szemben, abból nem lehet jól kijönni. Az idő rövid, a mozgástér kicsi. Ráadásul a reggeli készülődésben nehezen tudom elképzelni, hogy a nézők is a kellő mértékben tudjanak koncentrálni… Bár kétségtelen, hogy nekem is megállt a kanál a kezemben, és nem azért mert forró volt a tea.

Miután kölcsönösen „kiosztották” egymást a főszereplők, lassan elérkezett a rovat is a célhoz, – igaz csak félmegoldással – valódi kérdések és válaszok is következtek. Hiszen a „srác” által feltett kérdésekre a polgármester asszony csak úgy válaszolt, ha a moderátorok megismételték azokat.

A hangsúly most a „lassan”-on van, mert én is így érkeztem meg a mondókámmal. Kétségtelen, hogy Krug Emília és Kárász Róbert Próbálták menteni a helyzetet. A baj ezzel csak az, hogy kicsit elkéstek. Nem feltétlenül ők, nem feltétlenül itt, és nem feltétlenül most. Úgy általában a média és a közélet, illetve mindenki, akinek ebben szerepe van. Mármint abban, hogy a különféle médiumok, az ellentétes oldalon álló szereplők így viselkedjenek egymással. Hiszen olyan mély már a szakadék, hogy azt sem látjuk, hol lenne esély valamiféle közeledésre. Ha csak abból indulunk ki, hogy az emberek a saját egójukba elmélyedve nem hajlandók semmiféle változásra, mit várunk el a szélesebb körtől, ilyen-olyan társadalmi csoportoktól. Van egy rés a pajzson, a „bálványimádás”. De ez nem valamiféle valós nyitás, csak egy másik ego megerősítése – jobb híján. Értem én, hogy az ATV (helyenként) bepróbálkozik a békebíró szerepével. De azt is látjuk, hogy ha csak egy kicsit is elbillen valamelyik irányba, a „másik oldal” azonnal „megkínálja” részlehajlással. (Látva a közszolgálati vagy „kormány”-párti hirdetéseket, illetve ellenzéki politikusok „túlzott” szerepeltetését.)

Ezt a ki alakult helyzetet (most konkrétan a műsorelemre gondolok) sokan meglovagolták! Hirdetők, lájkvadászok, akiknek tök mindegy, hogy mire, csak kattintsanak az emberek. Bármerre barangolnak a neten, most mindenképpen belebotlanak, igaz más-más módon tálalva. Az ott elhelyezett reklámok, promóciók tudat alatt is beivódnak a fejekbe, amelyek karácsony előtt különösen fontosak. Ha már az INDEX-et emlegettem, hagy hozzam fel az Origót is. Biztos oda is sokan kattintanak, hiszen minden második cikk vetekszik a kinnvanacicim.hu népszerűségével, már csak a téma, vagy a látvány miatt is. (Most én kérek elnézést azoktól, akik „véletlenül” odaböktek, és ismét az „én oldalamon” találták magukat. De ennél jobban nem tudtam volna bemutatni a leírtakat. Még akkor sem, ha mindig hangsúlyozom, hogy minden példa rossz. Főleg, hogy én még a reklámbevételből sem részesülök.)

Mire is ébredjek a jövő héttől? Kakas kikukorékolásra! „Sajna” az nincs a belvárosban. Rádióra? Áááá, az zúg. Kedves cirógatásra? Na, még az kéne, netán doromboljak is!? A fenébe, „öreg” vagyok én már a változtatásokra.

Kép: innen

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával