Nem csoda, hogy megkeveredik az ember. Már azt sem tudjuk, mikor van másnap, még józanul sem.

Oda jutottunk a Húsvéttal, hogy már ide is alkalmazható a „klasszikus” 2x2 néha 5 esete.

Vala, a ’70-es, amikor a „nyúlünnep” valóban kétnapos volt. Hiszen még szombaton is dolgoztunk. (Pontosabban én még általános iskolába jártam.) Ma már szinte ott tartunk, hogy ötnapossá vált. Ha valaki jobban „odatesz” hétfőn, – hiszen „hivatalosan” akkor van az ivászat – akkor biz’a még kedden is az ágyat nyomja. Ez az úgynevezett másnapos időszámítás. Ha csütörtökön meló után „felszabadul”, akkor nagypénteken már ájultan ébred, már ha egyáltalán fel tud kelni. Innentől kezdve pedig ismét átértékelődik az első vagy második nap fogalma. Sőt! Ehhez még Istenhívőnek sem kell lenni, de (politikai) ateistának sem.

A „pia-polemizálás” is elég sokakat érint, (ha másként nem tanúként) de van ennél ismertebb, de inkább úgy fogalmaznék álszentebb probléma is. Ha már beszéltünk az ivástól, ennek párhuzama az evés. Pontosabban az alapkérdés a böjt fogalma, de pont az a lényeg, hogy a „megvonást” valamivel ellensúlyozni kell. Azt már megszokhattuk, hogy mindenki minden értelemben a kiskapukat keresi. Miért ne lenne másképp a vallási ünnepek kapcsán. A böjt során ugyebár nem lehet húst fogyasztani. De nem lennénk „magyarok”, ha nem keresnénk a kivételeket. Először ugye jött az ötlet, hogy a tiltás csak a vörös húsokra vonatkozzon. Tehát akkor a csirke jöhet ugye? Mivel ez még „nemtetszést” váltott ki, valahogy megegyezés született a halak vonalán. Nem érzitek azt, hogy ez már a „liberalizmus” határát súrolja? Persze voltak, akik ezt is ellenezték. Mondjuk jogosan, ha már valamit komolyan akarnak venni… Akkor szabad olyat mondani, hogy egyenek humuszt, vagy ha már a nyulaknál tartunk, éljenek tisztán salátalevélen? Pedig ez tisztán olyan dolog, hogy nem ártunk vele senkinek, ha a saját elveink szerint táplálkozunk. Azzal már igen, ha mindenáron meg akarunk győzni másokat valamiről, és az ezt megerősíteni kívánó szándékunkhoz minden eszközt bevetünk. Éééééés akkor megérkeztünk az átfedést adó szóhoz a „liberokratatechnofasiszta” kifejezéshez, amelyet ugye más értelmezéshez „találtak” ki.

Szomorú, hogy más a vallási ünnepeken is a politikai hátteret „kell” szóba hozni. De miért is van ez? Pontosan azért mert a „közéletben” is hasonló ellentmondásokkal kell szembesülni. Az „aktuális vezér” mond valamit, (kinyilatkoztat) aztán jön a háttérbázis (megmondó ember) és elmagyarázza, hogy kellett volna érteni. Nyilván a saját ideg- vagy elmeállapota szerinti összefüggésben. Magyarul: mindegy mit mond az „előember”, úgyis „megideologizáljuk”. Ezek a szerepek azért időnként felcserélődnek, ami legalább jelzi az egy táborba tartozást.

Csoda, hogy ezek után a mindentől függetlenedni kívánó halandó a bódult állapotában azt se tudja, hogy merre van az előre? Mondjuk ez néha szerencsés is, mert az illusztrációnak szánt képi szereplőkről nehezen tudja eldönteni, hogy azok vannak megrészegülve, vagy ő maga van még a másnaposság hatása alatt. Pedig csak arról van szó, hogy az alkotó már a nagypéntek beköszöntével megkezdte a fogyasztást. Mind az ételek, mind az italok tekintetében. Nálunk ugyanis az a „normális”, hogy ha négy (vagy öt) napos ünnepre készülünk táplálékkal, akkor azt annyi idő alatt is fogyasztjuk el. Nem pedig nézegetjük egy darabig, aztán rosszullétig tömjük magunkba, mert ugye a maradékot nem lehet kidobni.

Szóval ez egy átmeneti állapot a jut is marad is állapot között. Mi legalábbis az utóbbit tettük előtérbe, és ezzel nem ártottunk senkinek. Mint ahogy mindenkinek Kellemes Húsvétot kívánunk, ezzel azt a szabadságot is megadva, hogy értsék úgy, ahogy akarják!

Kép: Saját. – maradék

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával