Az etika egy olyan fogalom, amely szinte sugározza a becsületességet, a szabályszerűséget, mégis olyan ridegen, távolságtartóan hangzik.

Annyi „spoilerezés” engedtessék meg, hogy lesz „hivatalos” fogalommagyarázat, igaz nem a címbéli szóösszetételben.

Magát az „etikus” jelzőt használjuk emberekre, eljárásokra, de szinte mindig csak rossz értelemben jön elő. Pontosabban akkor vesszük a szánkra, amikor valami nekünk nem tetsző folyamatba látunk bele, vagy részeseivé válunk. Persze az ember általában úgy van vele, hogy ő maga mindig ilyen, csak mások az etikátlanok. Sokszor viszont észre sem vesszük, hogy maga a kiváltó folyamat már sokkal korábban elkezdődött. Ha még a politika is benne van a „pakliban”, akkor meg szinte garantált az egyet nem értés. Már pedig a politika mindig, mindenben benne van… Ahogy az INDEX is, meg sokan mások is beszámoltak róla, néhány napja.

Látszólag etikai, de még azt is lehet mondani, szakmai döntés született. Sőt, ha jól belegondolunk, sok igazság rejlik benne. Most hogy az egészségügyet próbálják egyik oldalról megtisztítani, (pl. hálapénz „eltüntetése”) nyilvánvaló, hogy élesen el kell különíteni a magánpraxist az államitól.

Korábban hallottunk olyat hogy jól menő orvosok valamiféle „kalákában” megvásároltak olyan berendezéseket, amelyeket az állam nem tudott vagy nem „akart”. De megfelelő „háttérbázis” hiányában ezeket az eszközöket az állami intézményekben helyezték el. Az „üzemidő” egy részét bérbe adták a kórháznak, (állami ellátás céljából) a „szabadidőben” pedig a magánypraxis szolgálatába állították. Nyilván a helyet és a személyzetet nem lehetett fehéren-feketén elválasztani, így „szürkeállomány” fogalma egészen más környezetben is megjelent. Hiába no, a FOGALMAK már csak ilyenek, hogy az értelmezésük sok mindent meghatároz.

Ezzel a nagy „megtisztulással” tulajdonképpen nem is lenne semmi baj. Ez mindenki számára tiszta helyzetet teremtene. Igen ám, csak közben egyre nyilvánvalóbbá válik egy másik dolog, aminek igen sok összetevője van. Ezek miatt viszont éppen a lakosság körében tapasztalhatunk egy „kis” nyugtalanságot. Nőnek a várólisták, egyre bonyolultabb bejutni a szakrendelésekre, és valljuk meg a kommunikáció sem teljesen zökkenőmentes az egészségügyi személyzettel. Magyarul a politika egyértelműen le akarja magáról tolni az egészségügyi felelősséget, és rá akarja „erőltetni” az ügyet a magán szektorra. (Még ez sem biztos, hogy baj lenne, csak ugye nem mindegy, hogy milyen módon jutunk oda.) Sőt nem csak az út a kissé „göröngyös”, hanem annak fedezete is. (Te jó ég, mintha csak a valódi útépítésről beszélnénk, de most hagyjuk a „szokásos” rossz példákat.)

Hogyan jutottam el én idáig? Tegyük fel, hogy valaki fix bérért dolgozik havonta. Ez most nem egy rossz példa, mert én is ilyen vagyok. Sőt a „zasszony” is, meg különben is ő dobta fel a témát. Mi ugye nem olvasgatjuk havonta a bérpapírunkat, mert minek. Megjön az SMS, hogy utalták a „pééézt.” Ránézünk, annyi, mint a múlt hónapban, „oszt” jó napot! Persze lehetne több, de ennyi jár, ebbe most nem megyünk bele. Igen ám, de valahogy csak beleolvasott a bérlapjába, és kérdezi, hogy szerinte mennyi járulékot vonnak le, ami összefüggésbe hozható az egészségüggyel. Mondom: „tízezres nagyságrend”. Aha, persze, nézett rám bambán, de csak kicsit, mert ha nem nézi meg előtte, akkor ő sem tudta volna… És mondott egy számot, hogy a 10.000-et mennyivel kell megszorozni. Jó, ehhez nyilván nem minimálbéresnek kell lenni, de mindenkit „megnyugtatok” ott sem tízezer forint.

Most lekopogom, egyikünk sem az a notórius orvoshoz járó, és remélem, hogy ez az előttünk levő néhány 10 évben még így is lesz. Na, de csak ha a kis családunk befizetett összegével is számolunk évtizedekre visszamenően akkora számot kapunk, hogy egy párszor már elmehettünk volna „Zanzibárra nyaralni”. Figyelem, nem panaszkodás, mert az idén sikerült, és ezzel a mai „modern” világban még „polgár pukkasztani” sem kell. De ugyebár az „ELV”. Amivel a politika ide juttatta az egészségügyet. Ekkora pénztömegből, ami a hétköznapi ember számára felfoghatatlan, hogyan jutott idáig a MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY. Oda, hogy Ő maga a beteg! De ki gyógyítja meg? A Dr. politikus?

Fura helyzet, mert ha valahol, akkor a politikában mindenki mutogat mindenkire. Nem csak az utóbbi 13 évről beszélek, félreértés ne essék. Az első rendszerváltásnak mondott helyzettől fogva nincs tiszta kéz, az biztos. (Mert ugyebár, már Semmelweis Ignácnak, az anyák megmentőjének a vesszőparipája volt a higiénia…) Hiszen politikainak mondott „rendszerváltás” másik nagy „vezényszava” a piacgazdaságra való átállás volt. Csak egyre inkább úgy érezzük, hogy mi vagyunk az állatorvosi lovak – akik a bőrüket a vásárra viszik – tipikus esetei. Sőt a tünetek is nagyon hasonlóak.

Kép: Pixabay montázs, és a Vikiszótár

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával