Lesz még karácsony(fa)?

Félreértés ne essék, nem akarom még temetni a fenyőünnepet, de ha már az előző írás a karácsony-várásról szólt, akkor lépjünk tovább. Illetve mégse szaladjunk ennyire előre. Ha valakinek nem jött volna be a sarokfenyő, akkor annak a találékony „magyar” kereskedőláncok kínálnak más megoldásokat is. Ebből is csak az látszik, hogy mennyire le vagyunk maradva a karácsonyfa-(sz)-állítási szokásokkal. Persze az is lehet, hogy a multik csak a „lelkes” természetvédőknek akarnak egy kicsit puncsolni. (Jaj, „ezek” meg nehogy megsértődjenek a „sötétzöldek” kifejezésen, különösen most, amikor a színpaletta ezen besorolása erősen az IGAZI fenyőfa kategóriához hasonlítja őket.

 

Arra is utalhatnék, hogy az egész ötlet ihletadója az a „válság” amire most hajlamosak vagyunk mindent ráfogni. Mire gondolok? Volt vala’ ugye a minden igényt kielégítő jólét. (Vagy épp most haladunk afelé? – a fene tudja már ebben a nagy időzavarban…) Mindegy is, lényeg, hogy régen még szép nagy karácsonyfát állítottunk, és ennek illata telítette be a szobát és az ünnepet. Pénztárcánk apadásának, meg a miniszterelnök magasságának csökkenésével, a karácsonyfának való is évről-évre zsugorodott. Egyszer csak, az igazi fenyőt felváltotta a kínai gazdaság egyenletes fejlődősét mutató műanyagipar egy konkrét időszakot meghatározó terméke, a műfenyő. Ezt még csak-csak benyeltük. Különösen, hogy a távoli rokonok úgysem látták, fényképről meg végkép nem tudták megkülönböztetni ezt a mű-dolgot a valóságostól. Hogy, hogy nem, a „fára” aggatott csili-vili dolgok – na meg a legfontosabb kellék, a szaloncukor – mennyisége is elkezdett csökkenni. (Na nem azért mert még a fára kerülés előtt kiettük a zacskóból, az egy másik történet.)

Ha már így elfogyott, lecsökkent, megszűnt… minden, végre valaki rájött, hogy mi a fenének egyáltalán az egész fenyőfa a történetbe! Hurrá!!! De, ha már lúd legyen kövér, hiszen ezekért a giccses vackokért is el lehet kérni legalább annyi lóvét. Sőt többcélú is lehet a hasznosítás. Felhasználhatjuk hangulatvilágításnak, de akár a nyári mikulást is várhatjuk. És akkor jött a vég… (vég – ki tudja hol vagyunk még attól.) Állítsunk be egy selejtes cukorsüveget, így még egyszerűbben, és olcsóbban megúszhatjuk ezt az egész cirkuszt. (Jövőre meg majd örüljünk, ha egy maci-sajtot oda tudunk állítani – így képről elenyésző lesz a különbség.)

Először megpillantva a képe(ke)t még csettintettem is egyet, milyen hangulatos asztali kiegészítőket kínálnak itt az ünnepekre. Aztán ránéztem a méretekre. Hááááát 1-1,5 méter… Ja, bocs, nekem nincs ekkora asztalom, így nem is én vagyok a célközönség. Aztán rájöttem, hogy az én személyem még csak hagyján. De ismerőseim között sem találtam olyat, aki ekkora helyet tudjon szorítani az asztalán úgy, hogy mellette még (népes) családja is jóízűen elfogyassza a szaloncukor árából megspórolt pénzen elkészített „bőséges” vacsoráját. Tudom, lehet mondani, hogy rossz társaságba keveredtem. Akkor én kérek elnézést…

Viszont, mindezek jegyében kívánok mindenkinek békés, boldog karácsonyt, és innen üdvözlöm az összes „faszállítót”! (Fa-szállítót, fasz-állítót, faszáll-ítót, vagy a fene tudja, hogy kell írni…)