Végre megint moziztunk egy kicsit. Már úgy értem, amiből írás is született. (Ugyanis volt egy „kis” Sherlock Holmes is a héten, de még nem dolgoztam fel annyira az alfa állapotban megélt élményeket, hogy írjak is róluk.) Lényeg, hogy minden adott volt egy újabb mozgóképes kikapcsolódáshoz, még ha ehhez a kétdimenziós világba is kellett menekülni. Volt ugyan téli hideg, de ezt lehetett ellensúlyozni nagyanyáink klasszikusával: „Kabát, kesztyű, sapka sál”. Sőt ezektől egész gyorsan meg is lehetett szabadulni, amikor a pláza melegsége erre rásegített.

Bár a kezdeti örömök gyorsan alább hagytak. A történet „lényegi” része vontatottan és egy borzasztóan elcsépelt (táskacserés) alaphelyzet-beállítással kezdődött. Ezt még megfejelték néhány unalmas párbeszéddel. Még jó hogy kitartott a kuki-kóla mennyiség erre az időszakra. (Na jó, egy kicsit még lenyúltam a „szomszédom” nachos-ából is…) De ezeken most is legyünk túl, és filmezzünk végre!)

Egy HP is lemerül időnként. (No nem csak a note-book, – mert az egyébként is Vaio volt – hanem a hülye picsa.) Szóval ne aggódjon egyetlen elkényeztetett Barbi-típusú nőszemély se, ha már kínjában még a szar is ízetlen. Ebből az állapotból is van kiút, még ha a megoldás nem is fehér lovon érkezik. Az első bizonyíték erre, hogy az újvilágban „rekedt” fiúcsapat első mentsvára is egy olyas valaki, aki szintén a „szebbik” nemhez tartozik. Vagy legalább is volt olyan korszaka, amikor még test-turbó nélkül is oda tartozott. De annyi esze már akkor is volt, hogy olyan pasit találjon magának, aki szíveskedik még időben elpatkolni. (Nem mellesleg némi pénzmagot is hagyni maga után.)

De hagyjuk végre a nőket, adjunk esélyt a pasiknak is, hogy legalább egy kicsit azt hihessék, hogy ők irányítanak. Igen ők, meg persze a már előbb is említett pénz. Egy millió dollár szép kis lóvé, és tényleg hiányzik egy kereke annak, akinek ennyit megér egy nő. Persze egy valamire való orosz üzletembernek az sem mindegy, hogy az „áru” a keresleti, vagy a kínálati oldalon található.

Minden jó, ha jó a vége, – még a film is – bár a herceg tényleg nem fehér lovon jött. (Mondjuk az sem mellékes, hogy egy tengerentúli filmsztár szerepében érkezett.) Még a „kissé amerikás” befejezés sem tudta elrontani. Értem én, hogy az „új világnak” (is) készítették ezt a filmet, de legalább a magyar változat végéről lehagyhatták volna a forgatás közben „felhalmozott” baki parádét. Elb….tad, elb…tad. Be kell vállalni, a helyzetkomikumokon lehet jót röhögni, de nem kell azt ország világ tudtára adni, – főleg ebben a (v)álságos időszakban – hogy neked még azért is fizettek, mert szarul végezted a munkádat. (Szándékosan nem azt írtam, hogy elk…tad, a jó szórakozást ne rontsuk már el a hülye politikusok miatt. Nem is értem, hogy „ezek” hogy is maradhattak ki a sztoriból…) „Kár”, hogy a „Valami Amerika” egy kicsit magasra tette a mércét ebben a filmes közegben, így ez a történet nem volt annyira korszakalkotó. De a célt elérte: Felmelegített, kikapcsolt, szórakoztatott, jó volt!