Áááááááá, nekem már a sz@r is ízetlen – szoktuk mondani. Nem hiába, hiszen sokszor azt sem tudjuk, hogy mit akarnak lenyomni a torkunkon. Jobb(ik) esetben még megkérdezik: Szereted a mákos sz@rt? Nem? Akkor egyed mák nélkül!

Egy biztos: ennek az Euro-nak nem romlik az értéke, mert eddig sem ért sz@rt se. Pedig, ha másként közelítjük meg, talán nem is annyira tűnik élvezhetetlennek a dolog. De én erre is azt mondom, minden csak tálalás kérdése. Azt mutatják be, hogy ha nagyban vásárolunk, akkor minden jobban megéri. De kérdezem én: ha valamire nincs szükségem, akkor, ha több van belőle, megjön hozzá az étvágyam? Nem hiszem. Ha tele vagyok, akkor nem fér belém több. Persze nem (csak) a pénzről van szó, mert abból sosem elég… De félek, itt nem is a pénzről van szó. Ez egyfajta marketing? Fogadjuk el az Euro-t? Persze, ezt már elfogadtuk, legalábbis úgy, hogy másnak jó. De nekünk mikor lesz jó? Hiszen annyit látunk belőle, hogy az Euro alapú (jó, neked svájci frank alapú) kölcsönünk egyre többet ér. Legalábbis a banknak. Ja, persze nekünk is, de csak azért, mert egyre feljebb kell néznünk, ha azt akarjuk látni, hogy milyen magas a törlesztő részletünk. Ilyenkor büszkék vagyunk magunkra, hiszen egyre magasabbra vágytunk. Csak hááááát ez esetben van(nak) aki(k) még rajtunk is feljebb emelkedtek. Persze, az ő szavuk a döntő.

Nem baj, mi is többet érünk. Legalábbis a saját szemünkben. És az önértékelés az mindig a legfontosabb. Kár, hogy a bankjaink is önmagukat értékelik leginkább a legjobbnak. És mit látunk hónapról hónapra? Nekik van igazuk. Illetve ez így nem igaz, nekünk van igazunk. De mi jár annak, akinek igaza van? A szája! Látják? – ez még be is van dobozolva. Magyarul, megfelelő a csomagolás. Jó nagy csomag… nesztek!

Tudja a fene, érdemes e megvárni, amíg a WC papír is olcsóbb lesz – persze nagy tételben. Már csak azért is, mert ha sokat várunk, akkor azt is csak Euro-ért lehet megvenni. Ha azt meg már megettük… Ááááááá le van sz@rva!