Napjainkban a (bulvár) médiában

Általában igyekszem kerülni a bulvárt. Főleg fogyasztásban (így emészteni sem kell), sőt a „kiadásokat” is lehet mérsékelni. De egy korábbi pályázat kihozta belőlem az „állatot”. Persze az ember sokféle marhaságot írogat. Aztán vagy megjelenteti, (beküldi egy pályázatra, vagy legalább a saját oldalán publikálja) vagy nem. De ha annyira gáz, hogy még egy eldugott helyen sem meri feltenni a netre, akkor is megmarad a gépében. Nem törli ki, mert legalább így érzi, hogy a munkája megmarad, ha másnak nem, hát az enyészetnek. Ha valaki majd az emlékiratai kötött kutat, legalább nem sajnálkozik, hanem egy jót röhög rajta.

Vannak azonban fordulatok a világban. Ilyenkor az emberben felvillan a felismerés, mit is rejt az elektronikus fiókja. Persze még most is elgondolkodtam, hogy a kezemre üssek e, még mielőtt az alábbi „kínrímeket” a nyilvánosság elé tárom. Aztán nekem is lejátszódott egy a fejemben egy fordulat. Nem bántom magam, mert az nekem fáj. A következő ritmikus gondolatok megfogalmazásakor meg egyszer már átléptem a fájdalomküszöbömet – legalábbis fejben. Most érezzék át mások is. Főleg azok, akik (nyilvánosan) tagadják, hogy mennyire jártasak a megidézett témákban. Pedig ők tudják csak igazán, hogy mennyire aktuálisak lettek a versszakok, az utóbbi hónapokban. Azt meg mindenki döntse el, hogy most kabátot varrtam a gombhoz, vagy csak egyszerűen a hegy meglátogatta Mohamedet. Prófétának persze semmiképpen sem kellett lenni ahhoz, hogy megjósolhassam, az itt felsorolt nevek időnként előbukkannak a bulvár eltűntnek hitt süllyesztőjéből. Csakúgy, mint az én gépemből a megidézett szösszenet.

Mai „klassz(ikus)”

Az este most beint,
ah, villany leo’!
Mi ez itt már megint?
Jaj, VV Leó!

Eltűnt egy régi hang,
Ja, Magdi anyus
De, itt van a farsang,
Bál is lesz, batyus.

Ma már másképp hallod,
Most úgy hívják Voice
Csak látszólag mondod,
Te mindenre tojsz.

Felnő Győzi’ lánya,
Igen a Virág!
Szinted lett a bánya,
Ez már az új világ?

Hol van már a Rózsa,
Azt mondta, halló!
Másról szól a nóta,
Hol élünk, hahó!?