Magánügy, mondhatnánk, ami igaz is. Ezt általában nem is hozzák nyilvánosságra az emberek. Jelen fórumon persze senki nem is kíváncsi arra, amire az internetes felületek nagy százaléka egyáltalán létrejött, vagy legalábbis utal rá. Sőt, a recept-élményeiket is csak azok osztják meg általában, akik a teafőzésnél már egy fokkal előrébb járnak. De még jó, hogy azt legalább nem elektromos habverővel keverik be. Vagy mégis? Remélem azért nem!

Néhány kedvenc ételem elkészítésén kívül csak akkor foglalkozom gasztronómiával, ha megéhezem. Igaz, ez naponta többször is előfordul. Gondolom, ezzel azért elég sokan vagyunk így. Persze a főzési „tudományokra” utaló oldalak száma is napról napra nő, bár kétségtelen, hogy még nem lehet versenyt hirdetni azzal a témával, amire a bevezető kapcsán az embereknek nagy(obb) hányada gondolt. Pedig a szánkat mégis többször kell megtömni, ha azt akarjuk, hogy másra is maradjon energiánk. Mindezek után felteszem a nagy kérdést. Melyik az a „fehérje”, ami a hétköznapi szóhasználatban legtöbbször előfordul?

A kérdés megválaszolásához üssünk fel egy szakácskönyvet, majd az intelmek szerint néhány tojást. (Tyúktojást Te! Mondom, hogy szakácskönyvet!) Aztán kapjunk a fejünkhöz. De csak a kezünkkel, mert a habverő nagyot üt. Ugyanis egyre több főzési utasítás kezdődik az alábbiak szerint: „Elektromos habverővel…" (verjük fel, keverjük el… stb.) Te jó ég hová jutottunk! Hol vannak már a híres „nagymamáink így csinálták” kezdetű, papír fecnin alapuló főzési tanácsok? Akkortájt nem kellet még külön az eszközt is megnevezni, hiszen mindenkinek egyértelmű volt, hogy a habot habverővel verjük fel. Drága jó édesanyám „felkérésére” mi olyan ritmusokat tudtunk kihozni a fanyelű szerkezet és a zománcozott tál segítségével, hogy ihaj! Ha annak idején egy kicsit előrelátóbbak vagyunk, és mindezeket papírra vetjük, ma olyan jogdíjakat szedhetnénk, hogy jobban jövedelmezne, mint egy szakácskönyv kiadása. Hol volt még ezelőtt 40 évvel az elektromos habverő? Ha sütit akartunk enni, akkor bizony érdemes volt sorban állni a habverő-stafétánál, ha megfelelő arányban akartunk részesedni a végtermékből. Nem sokkal ezen idők után hallottunk először olyasféle eszközről, ami forradalmasította a süteménygyártást. Hol? Természetesen a rádiókabaréban. Hiszen mi is együtt éltük meg Kern Andrással az NDK turméxgép forradalmasító hatását a kivehető ajtajával együtt. (Sőt! „Jöttek még norvég teflonok, baromi rondák.)

Nagyot változott a világ. Ebben is. Most mondhatni szerencsére. Igaz, azóta a masina még messzebbről érkezik. Bár a „kelet” már nem is olyan „távol”-i. De bánja a fene, amíg felverte a habot, ezt a nosztalgikus szösszenetet is volt idő kiverni a fejemből, és beverni a gépbe.

megj.: A sors fintora, hogy a képet is már csak egy „hagyatéki” oldalon sikerült megtalálni!