Egy pici csalódást „kell” okoznom azoknak, akik összesen csak egy mondatot vártak ebben a bejegyzésben. Valóban csak egy kétsorosnak indult, de egy kicsit muszáj volt felöltöztetni.

A cikk a Munkahelyi terror blog segítségével ért el még nagyobb nyilvánosságot!

Aki a TV-ben a sporton kívül már mást sem néz, az se menekülhet el a reklámhadjáratok elől. Annyit nem lehet pisilni a szünetekben, amennyiszer erre már maguk a műsorvezetők is felhívják a figyelmet. Így óhatatlanul belefutunk azokba a tablettákba, amelyekkel hangsúlyozzák, hogy sávosnak kikiáltott életünk mely szakaszában milyen színű „segédanyagot” kell magunkba tömködni. Az én adalékom most az 50 felettieknek szól. Azzal az óriási különbséggel, hogy nem lehet ráfogni a placebo-hatást, mert valós tartalom van mögötte.

A minap összefutottam egy ismerősömmel, aki (majdnem) 50 éves, és éppen munkát keres, „természetesen” nem nagyon talál. Pontosabban szólva még nem kapott választ a benyújtott pályázati anyagaira. Szó szót követett, és viszonylag gyorsan eljutottunk a motivációs levélig. Kérdezte, hogy van e ötletem, mit írjon bele a sablonokon kívül. Hogy időt nyerjek a válaszra, kértem mondja el mit írt eddig. Kb. fél oldalon összefoglalta azt a standard szöveget, ami ilyenkor szokás, ráadásul ötvözve azokkal a tényekkel, amit már az önéletrajzában is rögzített. Ilyen-olyan végzettség, több-kevesebb tapasztalat, empátia, jogosítvány, miegymás.

Valamiért nagyon pihent lehettem, mert amint befejezte, rögtön beugrott egy szokatlan, de nagyon is helytálló, ráadásul tényszerű „megoldás”. Törölj ki mindent, és csak egy mondatot írj! 48 éves vagyok, ez azt jelenti, hogy még legalább 15 évet szeretnék dolgozni.

Az eredményről egyelőre nincs információm!