Magyar "szurkoló" vagy magyar foci – egyre megy
Ez az írás egy kicsit megkésett… nem sokat, pár hetet. Az ötlet a magyar-szlovák EB selejtező előtt jött. Aztán elmaradt a gépelés, mert hátha… De nem történt csoda, így ha kissé átdolgozva is a szöveget, mégis csak a képernyőn kötött ki. Ugyanis „várjuk” a magyar-azerit.
A magyar fociról már annyi (főleg rosszat) írtak különféle fórumokon, hogy a hozzám hasonló firkászoknak „csak” arra kell figyelni, hogy minél kisebb ismétléssorozatot okozzanak, vagy ne essenek egyik plágiumból, lopott tartalomból a másikba. Akkor most hagy közelítsem meg a „problémát” egy másik szempontból. „Végre” találtunk a magyar focistákban és a szurkolókban egy párhuzamot. Mindkét "brigád" miatt van ok, hogy üresek legyenek a stadionok… legalábbis a nézők szektorai. Igen, az az övezet, ami miatt az egész „cirkuszt” kitalálták a „hülye” angolok anno…
Amikor még volt ok „izgulni” a szlovákok elleni hazai meccs előtt, sok-sok fórum is hangoztatta, hogy van egy olyan terület, ahol volna mit fejlődnünk. Jó, több is, elsősorban a foci, (mint játék) de ezt egy kicsit tegyük félre. Különösen a szlovák válogatott érkezése erősítette meg ismét azt a szurkolói magatartást, ami miatt felhívta a figyelmet a szövetségi kapitány, a játékosok, sőt maga az MLSZ is. Azért hagytam ezt a mozaikszót a végére, mert ők is „ludasak” abban, hogy a sportdiplomáciánk nem hogy a béka, de még a mélytengeri egysejtűek „segge” alatt is van. Persze a lelátón való viselkedés megváltoztatása nem a sportdiplomácián múlik (elsősorban). De a hasonló esetek egyenlő módon való elbírálásának folyamatában azért tehetnék egy kicsit „látványosabban” is a dolgukat.
Kérem szépen! A pályán rohangáló „idegenek” nem tehetnek Trianonról. A 100 éve megtörtént eseményeket a nézőtérről nem lehet megváltoztatni. Sőt, ahogy az elmúlt évszázadban láttuk máshonnan sem. (Parttalan vitákat ugyan lehet erről rendezni, de kérem, ezt ne itt tegyük meg.) Csak saját magunk alatt vágjuk a fát, meg a lelátók tartókonzoljait. Egy sz@r focit tetézünk még ezzel a fos viselkedéssel. Tudom, a focinál vannak már olyanok, akik látják a fényt az alagút végén. (Sajnos ők is rádöbbennek időnként, hogy ez csak a dél-balatoni gyors, ami épp szembejön.)
Egyet ne feledjünk: éppen a „hülye” angolok tették a legtöbbet az ügyben, hogy rend legyen a nézőtéren (is). Pedig ha valakik mélyről jöttek ebből a szempontból, azok pont ők. Mondjuk, ott van foci (is).
kép: Pixabay