65 felett a boltban – és a fejekben

Soha nem látott lehetőséget kaptak a 65 év felettiek. Kijelölt – csak a számukra fenntartott – idősávban mehetnek vásárolni. Nincsenek fenntartó tényezők, viháncoló gyerekek, „csitri 50-esek” nem gátolják őket a szabad mozgásukban. De!!!

Az más kérdés, hogy fizikailag milyen módon közelíthetik meg a KÖZÉRTmár ha valaki még ismeri ezt a szót. A lakást ugyanis nem ajánlott elhagyni, de a boltban 9-12-ig benn tartózkodhatnak. Magyarul egy rendelet hivatalosan is bevezette a „hopponálás” (Harry Potter nyomán) intézményét. A dicső paragrafus alkotó ugyanis nem vette figyelembe „szüleink” utazási és vásárlási szokásait! Kérdem én: Hát nem tudják, hogy „szépanyáink-apáink” mindig reggel mennek a „bóóóóót”-ba? A csúcsforgalom idején a kisiskolásokkal vívnak az első felszállás jogáért. A fizika „első számú törvénye”, hogy a 7-es busz eleje hamarabb ér a piacra, mint a hátulja!!! Most, az iskolaszünet idején pont ki lehetett volna használni azt a helyzetet, hogy az idősek is élhessenek az első vásárlás jogával. (Ha már egyesek az első éjszakai bevetésről lekéstek annak idején.)

oregek_vedve.jpg

Jómagam szobafogságra ítélve (nincs baj, csak nekem kell főzni az ebédet) olvasom a „jelentéseket” az ország városaiból, hogy szombat délelőtt is ellepték a „nagyik” a kereskedelmi láncokat. Pedig ha valakik, akkor ők aztán képben vannak az M1-en fertályóránként hangoztatott jelszavakkal. Olyannyira, hogy még az RTL híradóban is arról nyilatkozott egy néni, hogy hallotta mit sugárzott a királyi médium. (Akkor miért nem tetszik otthon maradni „ba … meg”  kérem szépen….?)

Abban a „szerencsés” helyzetben vagyok, hogy közvetlen közelről látom egyes bolti dolgozók munkáját, sőt még este is hallgathatom az „élménybeszámolókat”. Könyörgöm, az üzletvezetőknek az lenne a dolga, hogy a bejárati ajtónál osztályozza a vevőket mint a sürgősségi felvételin? Mégis mi alapján ítélje meg, hogy ki hány éves? A hajszínéről vagy a görbe botjáról kellene megállapítania, hogy a „kedves vevő” milyen korú? A személyijét ugyanis nem kérheti el. Egy jó főnöknek persze nem „alja” munka a „bengedősdi”, mert ki másra bízná. A pénztáros gyűjtse a bevételt, az eladók töltsék a polcokat. De a vezetőnek meg lehetne egy kis ideje a műszakok szervezésére, a rendelésekre, meg a papírok rendszerezésére. (Nem a WC-papírra, mert az fogytán…)

A középkorban az ajtónálló pozíció bizalmi állás volt. Nos, ezt a mai korunk „toka-tarkó huszárai” ugyancsak lezüllesztették. Nem marad más, mint hogy az ember vállalja a korát. És ha már majdnem fél napot hagytak neki a vásárlásra, ennyi időérzéke legyen már, hogy betartja!

A rendőröknek kiemelten felhívják a figyelmüket, hogy legyenek lojálisak az állampolgárokkal. A boltosnak ez alap. Hiszen a rendőrrel az ember ritkábban keresi a kapcsolatot – még jó értelemben is – de a boltosnak érdeke, hogy holnap is nála vegyék meg a tejet-kenyeret.

Szóljon most a taps és a „lájk” a kereskedelmi dolgozóknak! MUNKÁT kapnak és KENYERET adnak. Hajrá! 

Jumbóka és a #Fejszelep, a #BloggerKépző ajánlásával

Kép: a Pixabay segítségével