Tudod-tudom, sokak fejében nem éppen ezzel a leírással jelenik meg az egyik legközvetlenebb emléknap. Na, éppen emiatt gyorsan tovább is lapoznak. Pedig az álszenteskedés nem éppen az a műfaj, ami mindenre megoldást jelent.

„Mindenkit anya szült”, aztán „mindenkinek csak az anyja a tuti”! – ugye ismerjük ezeket a szlogeneket. Pedig „modern” korunk „találmányai” kapcsán ezekben sem lehetünk már biztosak. Sőt, a nem engedélyezett, de egyre inkább nyilvánosságra kerülő kísérletek is bizonyítják, hogy a tudomány is megelőzi a saját szülőanyját. Rossznyelvek rögtön hozzá is teszik, hogy akinek nincs más módja arra, hogy gyereket csináljon, az gyakorlatilag szó szerint „legyártja”.

Anyám egy lombik, apám a tudomány
Ez engem meggyötör
Anyám egy lombik, apám a tudomány
Ez engem összetör.

Ne nézz így rám, nem vagyok egyedül
Lombikbébi vagy te is... (Rolls Frakció: Lombikbébi)

Na, de ne szaladjunk ennyire előre! Ugye azt mondják, hogy a különféle „világnapok” arra (is) jók, hogy legalább akkor legyünk tekintettel az érintettekre. Háááát, ha jól belegondolunk, az édesanyák bizony elég „sűrűn vannak emlegetve”. Ha nem is sajátok, a másoké biztosan. Ehhez bizony nem is kell meccsre járni, bár a hétvégétől erre is lesz lehetőség. (Ennek kapcsán máris lehet emlegetni a miniszterelnökét. Akinek ellenvéleménye van, ott pedig az övét.) De ahhoz, hogy eljussunk a stadionokig, addig bizony közlekedni kell. Na, az utakon aztán a védőszentek mellett bizony sorakoznak az anyukák a legcifrább jelzőkkel felruházva.

De mégis mi vezethetett odáig, hogy a „vén szülék” (Mézga család – Köbüki nyomán) ilyen gyakran kerülnek mások szájára? Pedig csak abba kellene belegondolni, hogy fordított esetben az illetőnek hogyan esik, ha ily módon szembesül a saját felmenőjével. (Sokan bele is gondolnak, és a frappáns visszavágások mestereiként ugyanúgy visszalőnek! – bravó!) A kérdés természetesen költői, hiszen korunk gyorsan felkorbácsolódó indulatait sajnos egyre nehezebben kezeljük. Így szüleinknek is sűrűbben „kell” tologatniuk, – legalábbis virtuálisan – a bugyit. Ennek pedig egyre kevesebb módja van, hogy gátat szabjunk. Akár egy utcai beszélgetést, akár egy parlamenti közvetítést nézünk, (már aki bírja gyomorral, és anyázás nélkül) azt látjuk, hogy az emberi méltóságnak már csak a hírét ismerjük. Már aki emlékszik még rá, hogy volt ilyen. Pedig az egyik leghitelesebb megoldás lehetne, az anyai „nyugtató” közeg, az hely, ahova mindenki békésen visszatérhetne, és erőt meríthetne. De tudom, most mindenki arra gondol, ami a hétköznapi szóhasználatban felmerül: menj vissza …-ba!

Jó-jó, a viccekben is felmerül az anyázós rész, csak hát ez megint nem az alma-körte összehasonlítás esete. Különösen nem ilyen szélsőséges esetben. Apa beszélget a fiával.
- Hogy mertél lefeküdni az anyámmal? – kérdezi az apa.
- És Te az enyémmel?...

Igen-igen, kissé barokkos túlzás anyázásként feltüntetni minden olyan történetet, amelyben az édesanyák legalább epizódszerepet játszanak. De mennyivel másabb, ha pozitívan jönnek ki a egy sztoriból. Főleg, ha még a környezetüket is felvidítják.

Nem vagyok egy különösebben érzelgős típus, de a mai napon egy fiatal édesanya története még engem is elgondolkodtatott. Elmondta ugyanis, hogy a „helyzet” még az óvodai ünnepséget is „elvette” tőlük. És valóban!!! Egy kisgyereknek ezt hogyan lehet „visszapótolni”? És az anyukának? Senkiből nem lehet időutazó – legalábbis a tudomány mai állása szerint. De hátha eljön majd az az idő, és az az anyuka, aki megszüli „modern” korunk tudósát, aki ezt is megoldja. De a „kisasszony” nem anyázott, nem szidta a „rendszert”, hanem kissé tehetetlenül bár, de általános alanyt használt. Magkapta az e-mailben kiküldött verset, és könnyes szemmel hallgatta gyermeke előadásában – a nappali közepén.

Tudjátok, én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy még így 50 felett is élőben köszönthetném az édesanyámat. Már úgy értem, hogy mindkettőnk életében. Mert a személyes találkozás, az idén is elmarad, mindkettőnk jól felfogott érdekében. Sajnos én nagyon sok olyan potenciális érintettel találkozom, akik elvileg hordozhatják a vírust. Bár azt hiszem, hogy az (eddigi) immunitásomat elsősorban anyukámnak köszönhetem. Meg persze sok minden mást is! Jó egészséget neki a továbbiakban is.

Kép: pixabay

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával