MBBK_Grafomágia: Szabadidő, szabadon – kell egy kis kikapcs

Végre egy olyan téma, ami első „blikkre” beugrik a „Grafomágia” szó hallatán: „Játék a betűkkel”. Vagy bármilyen írott alkotás erről szól? Nem egészen. De ezúttal a szabadidővel kapcsolatban biztosan.

COVID-19, bifidusz eszenzisz, szabadidő. Érted ezeket a szavakat? Várj, nem azt kérdeztem, hogy el tudod e olvasni! (Hiszen az iskolában tanult betűkkel írtam, kicsit összekeverve ahhoz képest, mint ahogy azt a klasszikus falitáblán láthattad.) Érdeklődésem arra irányult, tudod e, mi rejlik mögöttük.

Három olyan kifejezést soroltam fel, amelyekkel mindennap találkozunk. Más-már összefüggésben. Halljuk is ezeket, mégsem tudjuk igazából hova tenni. Éppen ez az, ami közös sor(s)ba hozta őket.

„Covid-szakértővé” vált az ország. Mit az ország, a világ! Talán „furcsa” így megközelíteni, de honnan van ennyi időnk, hogy minden tevékenységünk mellett van egy kis rés, amikor a jelenséggel foglalkozunk? Innen már csak egy lépés, hogy fizikailag is szünetet tartsunk, hiszen az egy „pohár joghurt” beviteléhez muszáj elengedni a tollat, az egeret vagy éppen a kalapácsot – legalább az egyik kezünkkel. Így el is érkeztünk az egyik legismertebb, de mégis a legnehezebben megközelíthető fogalomhoz. Rohanó világunkban az utca embere csak legyint: „Nekem nincs szabadidőm!”

abc_tabla.jpg

Drága édesanyám – aki lassan már múzsájává válik az írásaimnak – azóta hangoztatja, hogy semmire sincs ideje, amióta nyugdíjas. Ezért nem ajánlom senkinek, hogy a „rossz oldalon” emlegesse, amikor a bejegyzéseim olvasása közben félhangosan a bugyi húzogatásra szólítja fel.

A szabadidő kellemes eltöltése az, ami mindenki számára fontos szempont lenne. Ennek számtalan formája létezik, így általános receptet csak a „megmondó emberek” szoktak mondani. Nyilván ennek „klasszikus” formájába szívesen beszállnának többen is. Nem véletlenül találkozhatunk vele még mindig gyakran az "apróhirdetések között". Sőt, ebben a gendersemlegesen koedukált világban, még a lehetőségek száma is nőtt. A magamfajta munkamániásnak a pásztorórában legfeljebb a betűk terelgetése jut, hogy mindezeket leírhassam. Mint ahogy az utolsó bekezdésből ki is derül, ma éppen miért.

A kikapcsolódást általában mindenki olyan tevékenységgel köti össze, ami pénzbe kerül. Jó-jó (illetve dehogy jó) hiszen „nagyjaink” számtalan példával bizonyítják, hogy ezt „így kell csinálni”! Ki-ki luxusjachttal, helikopterrel, magánrepülővel szimbolizálja vagy éppen „polgárpukkasztja” a környezetét. De igazán kikapcsolódni csak azok tudnak, aki ezeket a „celebeket” kizárják az életükből, és a sajátjukat teszik előtérbe. Értem én, hogy a 0 Ft-os költségvetésű szabadidő nehezen értelmezhető. Egy könyvet is meg kell venni, eljutni A-ből B-be sem olcsó, az internetért is fizetni kell. Egy séta sincs ingyen, hiszen ahhoz is fel kell öltözni. A kulturális rendezvények látogatásáról nem is beszélve, hiszen egyre magasabb belépődíjakat „követelnek”. De legyen egy erős hit, és akkor még az is lehet, hogy az anyagi „támogatás” is megérkezik!

Ezek után elég furcsán hangzik a következő felvetés: Ha nagyot fordulna a világ, és mindenre biztosítana „pénzt, paripát, fegyvert” – korlátlan mennyiségben – akkor mit kezdenék vele? (Figyelembe véve azért, hogy nem vagyok különösebben híve a kis megvalósulási eséllyel bíró polemizálásoknak, különösen a jövőt tekintve…) Tulajdonképpen még a fentebb felsoroltabb „eszközök” is beleférnének, talán kevesebb nyilvánossággal és hírértékkel. De ami a legfontosabb: Élményt adni magamnak és másoknak! Nyilván a hozzám közelállóknak. Kirándulással, látvánnyal. A vagyontárgyak viszont csak eszközök. Igaz, tárgyiasított élmények, ezek azonban csak a külsőségek. A tartalom, a fontos, hogy mit tudunk beletenni. Együttlét a szeretteinkkel, szórakozás a barátokkal. Igen, fontos, hogy kivel lehet megosztani. Éppen ez a lényeg benne, hogy nem mindenkivel!

Ez a bejegyzés nem jött volna létre, ha nincs egy óra szabadidőm! „Köszönet” az időjárásnak. (Tudom, ezt a barátom, most másként gondolja, hiszen épp az ő garázsának betonozását „úsztuk meg”.)

Kép: Iskolaellátó

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és az #mbbk_grafomágia ajánlásával

Jelen bejegyzés ötletgazdája az MBBK_GRAFOMÁGIA kihívásának megalkotója. Ha kíváncsi vagy, hogy mások hogyan dolgozzák fel ezt a témát, bökd meg őket a kék gombon keresztül!

 

You are invited to the Inlinkz link party!

Click here to enter