A televízió kritikája
Sokan szidjuk a televíziót. Magát a fizikai valóságát. Pedig valójában a mögöttes tartalom az, ami miatt a pokolba kívánjuk. Hiszen „Ő” csak egy kirakat, amelynek üvegén keresztül szemléljük a „valóságot”.
A média hatalom, hangoztatják sokan, (talán tévesen), de ami biztos, hogy a hatalom gyakorlóinak egyfajta „játékszere”. Az is biztosnak látszik, hogy a különféle ágazatainak szélesedése (meg sokkal inkább a mennyisége) oly mértékben alkalmas a tények elferdítésére (elhomályosítására) ami már valóban káros.
Ha már a fizikai megjelenéssel kezdtem, először közelítsük meg innen a TV-t. Akik még a múltból jöttek, (mondjuk úgy az évezred határán túlról) emlékeznek arra, hogy valaha egy nagy doboz volt. Olyannyira, hogy tényleg egy teret szorított ki a lakásból a méretei miatt. A (LED)fény gyermekei már tudják, hogy annál szuperebb, minél laposabb. Így tulajdonképpen a 2D-s méreteivel beleolvad a falba. Még akkor is, amikor gyakorlatilag már a 3D-s tartalmak sem annyira izgalmasak. A térből való haszontalan terület eltűnésével magának a televíziónak is csökkenhetne a jelentősége. Ez azért nem egészen így van, mert a tartalmak átalakulásával azért igyekszik magát a helyén tartani a „doboz”.
Az kétségtelen, hogy a tartalomszolgáltatók mennyiségének növekedését még a szakemberek sem képesek követni, nemhogy a „kisemberek.” A „hírgyártás” a „valóságshow”-k, (ezek celeb-környezetbe ágyazása) olyannyira elhatalmasodtak, hogy az emberek már-már menekülnek a villogó képkockák elől. Egyre többen már arra is képesek, hogy letagadják azt, miszerint van ilyen eszközük. Persze információt azért kell valahonnan szerezniük, ezért próbálják szűrni, hogy miből és mennyit képesek feldolgozni. Ezzel nincs is baj, de ha túl egyirányú az információ (be)áramlása, azzal a téves valóságérzet is könnyedén elhatalmasodik. Na, éppen ez az, amit kihasználnak azok, akiknek pont ez a célja.
Ezt a káoszt unta meg az én készülékem is! Fogta magát, és dobott egy hátast, pontosabban hasast. Most én is könnyen befolyásoló tényező lehetnék (valamelyik irányba) ha elárulnám, hogy éppen mi ment adásban a „jelenség” kialakulásakor. De ha valakinek, nekem éppen nem az a célom, hogy megosztó legyek.
Szerencsére nem történt nagyobb tragédia, az üveg is ép maradt, így gyakorlatilag a fentiek megosztásával le is vezettem az első sokk okozta feszültséget. Így véget is érhetne a ma esti mese. De!!! Ha már van ez a (mind méretében, mind tartalmában) kis és „szerény” felület, amelyet használhatok, ilyetén módon kérek egy kis segítséget. Mellékelem a TV adatait, és annak a közbetétnek (A TV és a lábai közötti elem) a fotóját, amely eltörött. Ha valaki a falra függesztve használja a kép- és hanghordozóját, annak erre az elemre nincs szüksége. Így ha nélkülözni tudná, és is kisegíteném a nyaralási pénzből megmaradt tartalék egy részével.
Így mindenki jól jár, és „élvezheti” a szabadon választott tartalom izgalmait. Érdemes lesz rá vigyázni, még akkor is, ha valakinek nem ez az utolsó mentsvára. Sőt nem is kívánom, hogy azzá váljon, mert akkor lehet mondani, hogy tényleg gáz van. Remélem elég tényszerű voltam. A képekkel és az (alap-) problémával mindenképpen. Hogy ki, és mivel színezi, azt már a képzelőerejére bízom.
Kép: Saját
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával