A múlt héten csak csütörtökön tudatosult bennem, hogy miért lehet reggelente gyorsan, célirányosan, majdhogynem idő előtt beérni a munkahelyre. Hát persze, nem volt iskola! (Pénteken meg szabira mentem: Zárjon be a gyár!)

Amikor a téma ötletét adó beszélgetést elkezdtük a reggeli kávézásnál, arra gondoltam, majd írok egy „Hírcsárda” jellegű bejegyzést, ez majd felvidítja a hétvégémet. Aztán, ahogy tovább ragoztuk a dolgot, kiderült, hogy akár komolyra is fordulhatna a dolog. Végül is csak a cím maradt bulvárosan hangzó!

Mindenkit érintő kérdések, napi szinten a címlapon szerepelnek, mégsem lehet gyorsan, határozottan átütő megoldásokat találni egyik területen sem. Az egészségügy és az oktatás folyamatosan napirenden van. Annál is inkább, mert ez tényleg mindenkit érint, közvetlenül vagy közvetve legalábbis. Még úgy is, hogy vannak átfedések, de alapvetően különálló rendszerekről beszélünk.

Kétségtelen, hogy az egészségügyben vannak mozgolódások, időnként elég látványosak, vagy legalábbis hangzatosak. De hogy ezek a betegellátók és a páciensek oldalán hogyan mutatkoznak meg, az már erősen véleményes. (Kórházak működése, betegszállítás, hálapénz, hogy az egykori – de még mindig fel-fel bukkanó vizitdíjról ne is beszéljünk.) Viszont a helyzetből kinövő, és egyre nagyobb területet kapó magán-egészségügyi ellátás új korszakot nyitott, ez aligha kétséges. Miért ne működhetne ez máshol is?

Nem véletlen, főleg nem indokolatlan a pedagógusok folyamatos „érdeklődése”, hogy ők mikor kapják már meg azt az elismerést, amelyet „elvileg” megérdemelnének. (Itt a határozottan azokra az emberekre gondolok, akik valóban hivatásként élik meg ezt a szakmát, és szívvel, lélekkel teszik a dolgukat. Vagy legalábbis sokkal szívesebben tennék, ha még meg is lennének fizetve.) Ők ugyanis ugyanolyan diplomások, főiskolát egyetemet végzettek mint mások, akik hasonló pecsétes papírral rendelkeznek. Képzésük komoly szakmai tudást igényel, és az iskolapadot is évekig koptatják, mint más felsőfokú végzettségűek. Ráadásul ők tanítják gyermekeinket és unokáinkat is! (Felmerülhet a kérdés – ha másért nem az utolsó mondat miatt – hogy miért nem kapják meg a megfelelő elismerést, a fizetésről nem is beszélve.)

Néhány gyereknek már régóta megadatik, hogy magántanulóként töltsék beléjük a sok tudást. De azért mégsem leszünk annyira fejlettek soha, hogy minden gyerek mellé jusson egy pedagógus. Ráadásul a sokféle terület miatt több is. (Jó-jó, értem én, hogy egy tanár naponta több különórát is tarthat, de annyian sose lesznek, hogy minden gyereket így lehessen oktatni.) De azért már néhány példát ma is láthatunk arra, hogy az oktatást hogyan lehet intézményi szinten kiszervezni.

A hozzánk beépülő multi cégek, már meghonosítottak egy gyakorlatot. Vagy teljesen, vagy részben úgy működtetnek oktatási intézményeket, hogy az ő cégük fémjelzi ezeket. Kezdetben elsősorban a saját dolgozóik gyermekei miatt, aztán folyamatosan beépülnek, vagy legalábbis párhuzamosan tanulnak a „külsősök” is. Úgy gondolom, hogy itt lenne keresnivalójuk (akár szó szerint is) a pedagógusoknak, Nyilván nem egy az egyben, de valamiféle nyitási módszer lehetne a magániskolák felé.

Olyan vélemény is elhangzott persze, hogy ez is valamiféle megerősítése lenne a szegregációnak. Hiszen egy magánintézmény azt venne fel, akit akarna (meg aki meg tudja fizetni). Na meg nem is tudna minden munkahely „kitermelni” egy ilyen hátteret. De, mint irányvonal, lehet, hogy megfelelő módon adna löketet egy egyre inkább háttérbe szoruló – viszont nagyon jelentős – csoportnak, amely méltóbb helyet követel magának.

Kép alapja: kis turbóval a pixabay-ről

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával