Megvegyem, vagy ne vegyem…?

Áremelés, infláció, áruhiány, és sorolhatnám… Ezek a „varázsszavak” töltik meg a mindennapjainkat. Egyébként is, de most különösen.

Emlékeztek még gyermekkorunk „vicces” játékára? Kezünkbe vettünk egy szál százszorszépet, és tépkedtük a szirmait: „szeret, nem szeret, szeret, nem szeret…” Aztán ha a nem „várt” végeredmény jött ki, kezdtük elölről. (Tudom-tudom, egyesek mér itt is közéleti-politikai összefüggést vélnek felfedezni, de ezzel még várjunk egy kicsit.)

penztargep.jpg

Nem tagadom, ezt az írást kedves szerzőtársam (nem mellesleg az Index címoldalán is megjelent) cikke ihlette. Na, meg a napi élethelyzetek! Kommentnek hosszú lett volna, sőt így még ki is lehet terjeszteni a „hatótávolságot”.

Furcsa „mozgalom” van kialakulóban. Talán a nagyságrendről még korai lenne beszélni, mindenesetre már több embertől hallottam a felvetést, illetve a megvalósítást a saját hatáskörében. Nevezetesen azt, hogy bement egy boltba, meglátta az árat, és a következő gondolatsor futott végig benne: „Meg tudnám venni, de nem teszem. Ha mindenki így cselekedne, akkor senki nem venné meg. Így vagy a fene enné meg – ahogy kívánni szoktuk – vagy levinnék az árát.” Tudjuk, hogy vannak olyan fegyelmezett „népek” pl. a japánok, ahol akár működhetne is a dolog. De ne menjünk ilyen messzire, meg egyébként is minden példa rossz.

Mivel a felvetés a „kisemberek” közt „klassz”, biztosan lennének követők, de sajnos nagyon kevesen. Így viszont tutira nem érhető el a kellő hatás. Még akkor sem, ha a rendelkezésre álló közösségi felületeken kitörne a „kommentháború”.

Egyrészt mindig lennének kivételek. Hiszen az alkalmak „szülnék a tolvajokat”, egy-egy társasági esemény, családi összejövetel, amelyeken úgyis „meg kell felelni”. Másrészt vannak olyan csoportok, (igen, kis hazánkban is) ahol még mindig nem számítanak az árak, meg még egy darabig nem is fognak. Így ha „egyes” emberek nem vesznek meg valamit, akkor a „kettesek” meg fogják drágábban is. Így a gyártó (forgalmazó, kis- és nagyker láncolat) nem járna rosszabbul. Maradnak hát a „probléma” felvetői. Igen, éppen azok, akik meg nem feltétlenül „számítanak”.

Nekik meg ott vannak az „olcsósított” termékek. Amiket már eredetileg azoknak gyártottak, akiknek nincsenek ilyen dilemmáik. Pl. a még ugyan virslinek nevezett, de már csak a formájukra emlékeztető „kolbászkák”, amelyekbe a – pletykák szerint – úgyis csak olyan „hulladékok” kerültek, amelyet egyébként is kidobnának. Ezt leöblítendő jöhetnek az „… ízű” italok, amelyeket a nevükből adódóan éppen elég, ha megfestik valamiféle „engedélyezett élelmiszer színezővel”.

Aki meg ebből is rosszindulatot feltételez, az egyen a kefirre cseresznyét,a megidézett és pirosra festett cikk sugallatára – vagy esetleg ribizlit. Már ha meg tudja fizetni…

Kép: Pixabay

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával