„Elfogtunk egy levelet!”, – idézhetném KERN András klasszikusát. De itt egy kicsit nagyobb „papírokról” van szó, nehéz lenne egy borítékban elrejteni.

Mondhatni, az ARC-kiállítás az egyetlen olyan dolog, amikor a nagy plakátozásoknak értelme van. Az út mellett csak elvonja a figyelmet a forgalomról. A választások idején pedig az emberi elmét ferdíti el a valóságtól. Ide viszont célirányosan jönnek az látogatók. Ugye Te is eljössz!

Ebben a nagy rendszertelenségben amiben élünk, ezen blog-felület talán egyetlen olyan témája, amely minden évben visszatér. Ráadásul nagyságrendileg azonos időpontban. Most pl. egy olyan buborék formájában, amely remélem, sose durran ki, legfeljebb épp a megfelelő időpontban. De kiszúrja e valaki? Pl. olyan dolog, ami másoknak is bántja a szemét. Mert, hogy irritálja az biztos. (Az INDEX is azért írt róla.) Csak kérdés, hogy kiteszi e valaki a kirakatba, vagy akár az ARC- kiállítás képei közé. Azt mondanom se kell, hogy ezek a képek nem láthatók a tárlaton. Szerkesztőségünk viszont az idén is hozzájutott olyan „művekhez”, amelyek nem élték túl a zsűri ingerküszöbét.

„Szabad vagyok! - mondta a majom a rácsnak. Én nem, mondta a rács, engem majmok köré zártak!" (Ami talán a Rolls Frakció előadásában a legismertebb.) Ez az idézet már megjelent itt a blogban, hiába no, vannak „örökérvényű” szólamok, melyek szerint minden relatív. Különösen igaz ez a nézőpontokra. Még akkor is, ha van egy általánosan megszokott „kukkolási” helyzet. Nézzünk is bele „kimaradottak” egy szűk listájába!

Az első kép talán túl direkt módon ötvözte a népi „ritmusokat” a valósággal. (Címe: Iránymutatás) Hogyan is tehette volna másképp, amikor ez a helyzet? Természetesen a „ráutáló magatartást” azért a helyszínen is észre lehet venni.

A második kép gyakorlatilag ugyanezt a témát dolgozza fel, csak egy „kicsit más” köntösbe helyezve. Valószínűleg túl közhelyes, de attól még napjainkig igaz. A párhuzam legalábbis reálisnak tűnik. Hiszen ha egy luxusmárkából is hiányozhat valami, (pontosabban előfordulhat, hogy mellőzik a használatát) nehogy már egy „szegény kis” országban minden tökéletesen menjen – előre. (A kép címe: Hiánygazdálkodás)

A harmadik kép ugyancsak napjaink (meg a múltunk és jövendőnk) nagy klasszikusa, a „nesze semmi, fogd meg jól”, mert „b@romir@” nagy pénz van benne. Valaki(k) számára biztosan. (A kép címe: Közbeszerzés)

A végére már nem is maradt titok, hiszen ez a címlapkép az ajánlóban. Manapság már mindennek létezik egy felhasználóbarát verziója is. Amely, mint mondják, emberi fogyasztásra is alkalmas. Jelen esetben ez úgy néz ki, hogy a kép a „célterületen” 2,5 méteres volna, de ezt nehéz a képernyőre varázsolni. Így írásban kell elmagyarázni, hogy a kép központi témája élőben 1,5 méteres (lenne.) Mint ahogyan a mondanivaló is eltörpül a valóságtól elzárva. Egy születendő gyermek sorsáról is mások határoznak. (Bár a pályázat kiírásakor még nem volt ekkora felháborodás az abortusztörvényről.) Igaz, a „döntnökök”-nek az „előállításban” is egyezségre kell jutniuk. Ráadásul meg van az az előnyük, hogy tudják, hogy a „következmény” milyen világba születik majd. (Az is igaz, hogy ma már 9 hónapra sem látunk előre, nemhogy hosszabb távra.) Aztán előbújik a kis jövevény (már ha előbújik) és a sorsáról továbbra sem dönthet. Előbb-utóbb azért eljut abba a korba, ahol már megtehetné, de elég gyorsan rájön, hogy akkor sem... Legalábbis nem egészen, még ha ő úgy is hinné. A kép címe: Óvóhely Sajnos most a szó valódi értelmében éppen máshol aktuális…

Most már azt is tudom, miért nem nyerhetett a kukis plakát. Bödőcs megmondta a Kispál és a Borz-koncert előtt, Vadalmási Kálmán zenei Főispán képében. „Nem rajzolunk pöcsöt a plakátra!” Hasonló jellegű illusztrációval – teljesen más témában – már találkozhattak itt az olvasók. De ez most itt a mezítelen valóság, csak a szükséges mértékben burkolva!

Idén kicsit később sikerült odaérni a tárlatra, de megérte. Az „igazi” kiállítás idén is Újbudán, a Bikás parkban látható október kilencedikéig.

Képek: Saját

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával