Az „Életjel” mint cím, ami a 2021-es kiállítás mottója is, tulajdonképpen eléggé visszafogott. Szerencsére a „megvalósítások” annál ütősebbre sikeredtek.

A „legfontosabb” dolog, amit megnéztem az ARC kiállításra való készülődés során, az az időjárás jelentés. Jelesül ennek is az a része, hogy milyen szél várható. Azt már ugyanis megszokhattuk, hogy ellenszél. Legalábbis a kormány közeli oldalról nézve. A közhangulatot tekintve mindenképpen. Pedig – elnézve ezt az előválasztási cirkuszt pl. – a másik oldal is megérdemelt volna némi felületet.

Az emlegetett „légmozgás” (amelyhez hasonló korábban már képen is megjelent, csak más összefüggésben) erejét persze a „célszemélyek” is igyekeztek kihasználni. Az évekkel ezelőtti központi helyről az Örs vezér tere mögé száműzték. Szerencsére ez sem az alkotókat, sem a szervezőket nem törte meg. Így a tavalyi év után most már úgy néz ki, hogy a plakátok tartópillérei megfelelő alapot kaptak a Bikás parkban.

Ami a „vírus-celebeket” illeti, meglepődtem azon, hogy szinte csak „Nyunyóka” volt a célkeresztben. (Na jó, azért az operatív törzs is „előkerült”.) Ami magának a vírusnak a megjelenítésre vonatkozik, nem volt egyértelmű állásfoglalás sem mellette, sem ellene. Aki ugyanis kritikusan „szólal” meg ez ügyben, már egyértelműen vírusellenesnek kiáltják ki. Holott a legtöbb esetben szó sincs erről! Magának a helyzetnek a kezelése viszont egyértelműen katasztrofális. A kommunikációtól kezdve a „beszerzéseken” át, sok a fekete folt. A szakmaiságnak a politikával való összehangolásáról nem is beszélve. Ezt példázza egy, a pályázatra beadott, de a kiállítási felületen meg nem jelent „alkotások” egyike.

Szóba került már nem egyszer, hogy a pályázatra nevezett, de végül kimaradó képeket hol lehet látni. Nos, hivatalosan sehol. Ezt tulajdonképpen a szervezők akarták így – gondolom – és ebbe nehéz is lenne beleszólni. Én csak abból tudok válogatni, amibe nekem is van belátásom. Innen való a címlapkép is.

Ahol viszont egyértelműen hiányérzetem volt, az az emojik világa. Pedig a pályázat kiírásakor ezek még igencsak a virágkorukat élték. Lehet, hogy az egyszerűség volt a gátló tényező? Pedig a médiafelületek bebizonyították, hogy ezeknek a kis figuráknak a megjelenése éppen az egyszerűségével „forradalmasította” a kommunikációt. (Azóta már tudjuk, az emojik szabadságra mentek.)

Nem maradhatott el viszont a „másságot” szimbolizáló színvilág. Jó-jó, ez is ellentmondásos, hiszen éppen ez a lényege, hogy a világ most is sokszínű, ebben miért lenne valami MÁS. És tényleg! Miután mindenki megtudta, hogy Freddie Mercury más, – pontosabban az aki – azóta „más”-képp „kell” hallgatni a zenéit?

A végére tulajdonképpen a következtetésnek a tanulságnak vagy a „csattanónak” kell következni. Jelesül, hogy miért így éltem meg, illetve dolgoztam fel a témát? Nos azért, mert az „én felületemen” úgy dolgozom fel, ahogy én akarom. Utalva itt nálam sokkal nagyobb „hatalmasságokra”.

Menjen el, aki még nem járt arra, és nézze meg a tavalyinál (szerintem) magasabb színvonalú képeket! Inkább a hétvégén csapja őket homlokon a felismerés, mint a hétköznapokon a gutaütés!

Kép: Saját

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával