„Öszöd” fölött Matolcsi köszönt

„Öszöd” vagy nem „öszöd”, ezt most akkor is „mögköszönöd”! – mondhatta volna akár „körösztapám” is, de sajnos ezt már nem élhette meg.

Végre azok is Öszödözhetnek egy jót, akik ezt eddig nem tették. Ugyanis ők szolidaritásból, hagyománytiszteletből, együttérzésből vagy bármi más okból eddig behúzták fülüket, farkukat.

Eljött az a sajtótörténeti pillanat, amikor egy lapon említhetjük Gyurcsány Ferencet és Matolcsy Györgyöt. Bár az MNB elnök egy kicsit „sajtókomfortosabban” fogalmazott, a lényeg, hogy szerinte is „elqrtunk” valamit. Ahogy az Index is megírta: „Szembe kell néznünk azzal, hogy a magyar gazdaság válságközeli helyzetben van”. Na, erre még az ő "szöme" is "kikereködött". Kicsit messzebbről kezdem a jövőre való következtetéseket levonni, de ígérem, gyorsan „hazaérek.” A FIDESZ anno (2002-ben) az első újraválasztási lehetőséget a kommunikációval bukta el. Volt 8 évük, hogy megtanulják a leckét. 2010-ben át is mentek a vizsgán, azóta nem tudnak hibázni. Pontosabban ez így nem igaz. Addig csűrték-csavarták a dolgokat, hogy hiába felejtették el az egykori „bukta” okait, most már bármit csinálhatnak. Egyszerűen nincs alternatíva. Ezt nem (csak) ők mondják, sajnos ez a realitás. Sőt még azt a luxust is megengedhetik maguknak, hogy a csendben félreállított „megmondóembereket”Kósa Lajost és Németh Szilárdot – időnként szóhoz juttatják. Nehogy azt higgyék az „embörök”, hogy ennél már nincs lejjebb.

matolcsy_szeme.JPG

Mindenki nyugodjon le a „pi…ba” ahogy a népszerű mémekben is olvasható. Nem fog változni semmi, hiszen mindenki azt mond, amit akar. (Legalábbis egy bizonyos szint felett.) Na, nem azért mert szólásszabadság van. Hanem azért, mert ezek semmit nem jelentenek. Hiszen nem Orbán Viktor mondta. Akkor meg nem mondta senki. Ha meg mégis, akkor nem úgy gondolta vagy értette. Illetve mi értettük rosszul.

Mondhatsz Te bármit magyar „embör”, nem marad más, „ödd mög” amit főztél. Úgy látszik, ez nem romlik meg. Még azt se mondhatjuk, hogy a kutya se „öszi mög”. Mert szegény pára jószág valóban nem, de mi „embörök” igen!

Köszönjük hát meg a Magyar Nemzeti Bank elnökének, (aki a WikipédiA szerint Magyarország negyedik legbefolyásosabb embere) hogy ismét mondott valamit. (A közpénz jellegének elvesztése után végre megint egy emlékezeteset.) Ő ugyanis csak a negyedik, és nem az első!

Még egy lesújtó hír: „Öszödöt” ráadásul hosszú „Ő”-vel írják…

Kép: Twitter                                                 

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával