Mi a legfontosabb kérdés a fizetésnapon? Mennyit keres a „másik”!

Magyarok vagyunk, miért tennénk ebben a helyzetben mást, mint amit egyébként az életben szoktunk. Másokkal foglalkozunk. A másik munkájával, a másik munkaidejével, és természetesen a másik bérével.

Speciális év az idei. Akkora számokat láthatunk az inflációs statisztikákban, hogy azok a munkáltatók is kénytelenek fizetést emelni, amelyek már-már „meggyőzték” a dolgozóikat, hogy nem tudnak. Legalábbis remélem, hogy ha nem is sok, de azért valami csurran-cseppen mindenkinek. Bár a fizetések mindig is izgalmasak voltak a „másik” számára, akkor is, amikor csak a „normális” életünket éltük.

Hogy, hogy nem, éppen ebben az időszakban került az egyik legismertebb állásbörze címlapjára is az a téma, hogy jöhetnek e a nyilvánossá tett fizetések. Persze a megközelítés nem egészen ugyanaz. Az internetes szakportál ugyanis annak hatásait elemzi, hogy az álláshirdetésekben milyen módon szerepeljenek a kínált bérek, bérrendszerek. Illetve, hogy ennek milyen hatásai lehetnek annál a cégnél, ahova éppen embert keresnek. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy ezeket a hirdetéseket a régi szakik is olvassák. Az új belépő felé egyébként is az az első kérdés: Na, Te mennyit kapsz?

A történetben fellelhető szituációk hasonlósága valós helyszínekkel, csupán a véletlen műve. Egyes szereplők megjelenése konkrét munkahelyeken csak annyiban életszerű, hogy bárhol, bármikor megfordulhatnak, vagy munkára jelentkezhetnek.

Milyen érdekes. A termelő vállaltok öltözőiben (meg a szünetekben, sőt a satupad mellett is) pont utóbbi a téma. Valljuk meg őszintén nem is véletlenül. Egyrészt ugye egy új belépő tudja e ugyanazt a teljesítményt, normát, DARABSZÁMOT hozni? Másrészt hogy áll a kreativitás terén, esetleg egy sok helyismeretet, tapasztalatot megkövetelő pozícióba mikor érik be. De ez még mindig csak az érem egyik oldala. A másik felvetés a fizetések, béremelések kérdése. Egyre több munkáltató próbál motivációt is vinni a bérjavaslatok során. Persze kérdés, hogy egy több száz főt foglalkoztató cégnél lehet e annyi kategóriát felállítani, ami mindenkinek megfelel. Nyilván nehéz dolga lesz, hiszen a megítélése ennek is magyaros. Saját magával mindenki elégedett, sőt meggyőződése, hogy a másiknál ezért vagy azért több, jobb. Különösen akkor, ha a hasonló beosztásban dolgozók bérét, még akkor is differenciálni kellene, amikor egy csoporton belül ugyanazt a munkát végzik. Ráadásul a sors fintora, ha ezek az emberek nem is rendelkeznek azonos papírokkal, vagy nem azonos ideje tolják ugyanazt a szekeret.

Szögezzünk le egy fontos dolgot. (Pontosabban ezt a részt majd a jogtudósok, az ebben járatos szakportálok megvizsgálják.) Azt, hogy valaki mennyit keres, az csak a munkáltatóra és a munkavállalóra tartozik. Ezt szerződésben rögzítik egymás között, és ehhez senki másnak nincs köze. Nem véletlen, hogy a bérlapokat nem kell nyilvánosan osztogatni, és mindenkinek mutogatni. De itt jön ugyebár a „szokás hatalma.” Amint megkapja a dolgozó a „passzust”, rögtön körbefut a cégnél, és „összehasonlító elemzést” végez a többi hasonszőrű kolléga dokumentumaival.

Nincs igazság a Földön, sem itt sem máshol. Tudom, már megint egy közhely. Az okok is azok, de ezekben is nagyon sok igazság rejlik. A legelső, mi magunk az EMBEREK, hogy ilyenek vagyunk. Ééééés, hogy igazak legyenek a leírtak, én is hagy mutogassak másokra… Nagyon magasról jönnek azok az érdekek, (félreértés ne essék, országhatároktól függetlenül) hogy az emberek konfliktusba kerüljenek egymással. Tartsák őket bizonytalanságban, hogy a feszültséget egymás között vezessék le. Ne legyen idejük (kedvük, lehetőségük) hogy azokkal foglalkozzanak, akik ilyen helyzetbe sodorják őket!

Kép: istockphoto – kis csalással

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával