Szomorú, de vannak még lehetőségek, hogyan maradhasson a figyelem középpontjában ez a háborús konfliktus. Persze a „leglátványosabb” a béke… lenne!
Én nem magyarázkodok többet. Most már tudatosan keresem a rossz hasonlatokat. Főleg, hogy most beugrott egy olyan dolog, ami miatt pont nekem nem kellene szégyellni magam.
„Ukrajna Trianonja” – ezt talán itthon is értik.
Mi lenne, ha még a képalkotásban is nagymester lennék. Nem kellene a mesterséges intelligenciára bízni pl. a Piroska és a farkas meséjének megjelenítését, ami – persze teljesen véletlenül – kapcsolódik a mai történetemhez.
Aki Ukrajna feldarabolásáról beszél, az értékelje át egy kicsit a gondolatait! (Vagy, ahogy egykori gépjármű szerkezettan tanárom mondta: „billentse ez a fejét kb. 45 fokba, és rázza össze a benne rejlő tartalmat.” Hiába no, műszaki fejjel egy kicsit másképp jár az ember agya, mondhatni közelebb áll a logikus gondolkodáshoz.) Az Európa közepére szorult, majd végigrabolt és szétszabdalt Magyarországnak azért szerencsére a neve megmaradt. (Legalábbis eddig. Persze az is megér egy misét, hogy mi hogy kerültünk ide, de ezen most lépjünk túl.) Nem úgy, mint az „ukrán nevű terület”-ről szóló kilátások… Mert ilyen hozzáállással már tényleg csak az hiányzik, hogy keleti szomszédunk termőterületeit behintsék sóval. Báááár még lehet, hogy ezzel is jól járnának az ottaniak, mert a túlfűszerezett étel talán nem ízlene annyira az „idegeneknek”.
Elgondolkodtam az ugyancsak sokszor hangoztatott 180 fokos fordulat című „szójátékon”. Valóban egyetlen ember hozhat ekkora arculatváltást? Az ukrán elnök azt mondta, hogy „hajlandó lemondani”, cserébe Ukrajna NATO csatlakozásáért. De kinek akart ezzel üzenni? Az ugyancsak „Pál fordulatos” USA-nak? Annak a hatalomnak, amely bő egy hónappal ezelőtt még „nyugati irányból” közelítette meg a nyersanyagtól duzzadó keleti végeket? Vagy most, amikor a cél ugyanaz… Csak az új amerikai elnök „belátta”, hogy a „töketlen európaiakkal” nem megy semmire. Ezért összeállt a „nagy medvével” és együtt támadják Ukrajnát a másik oldalról.
„Picit” kívülállóként… Elhiszi bárki, hogy akár Trump, akár Putyin nem kizárólag a saját érdekeit nézi ennen a „szövetségben”? Aligha… Pont olyan mindkettő, hogy csak a végcél érdekes, az odavezető út meg a „lőtéri kutyát” sem érdekli. Csak hát a harcmezőn valódi emberek élete a tét. Ezt meg a „józan” gondolkodású (üzlet)ember nem tudja beépíteni az „árba”.
Majd ha már nem lesz elég ember, akkor a „bólogató Jánosok” kell, hogy megmutathassák szolgalelkűségüket. Csak ők ezt még nem tudják.
Kép: Mesterséges intelligencia
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával