Zéró tolerancia ≠ 0(?)

 

(A félreértések elkerülése végett: nem egyenlő a húsvéti tojással.)

 

Mivel az alábbi eset alig egy hete történt, magam is kíváncsi vagyok, mennyire szépíti meg az idő a történteket. Pontosabban azokat már nem, de nem tudom, hogy az akkor igencsak felforrósodott hangulatot mennyire tudom még érzékeltetni.

 

A Húsvét előtti szombaton megbüntetett a rendőr. Lelépett „előttem” pár gyalogos a zebrára, én meg nem akartam az átlagosnál nagyobbat fékezni. A „vicc” az egészben, hogy a gyalogok nem is engem (de még nem is az én autómat) nézték, hanem a mögöttem jövőt, hogy átférnek e előtte. Sőt, én is azért nem láttam a lelépés pillanatát, mert a tükörben a mögöttem levő sebességét saccolgattam, hogy megkockáztassak e egy megállást (még a gyalogos lelépése előtt). Nem lassítottam. Mentem a busz után, ami ugyancsak határozottan haladt, legalább 40 km/h sebességgelJ. A rendőr (is) arra hivatkozott, hogy már a busz is szabálytalanul ment át. (Egyrészt ez engem a legkevésbé sem érdekel, de neki akkor kötelessége lett volna a buszt is megállítani.) Egyébként meg nem volt igaza, mert kb. a busz hátsó kereke járhatott a zebrán, amikor leléptek az emberek. Így viszonylag nehéz lett volna a busz elé kerülniük. Hacsak nem öngyilkosságra készültek. Ahhoz meg korábban kellett volna kelni, legalább egy busznyival… Azt még én se tudom megmagyarázni, hogy nem éppen vallásos világnézetemmel ellentétben, hány szentet tudtam magamban hirtelen felsorolni, és hogy ezek hol és milyen (áldásos) tevékenységet végezzenek. Nem feltétlenül a rendőrökkel, hanem ennek a jogszabályi-szellemiségnek a kialakítóival.

 

Úúúúúúúúú... Értem én a zéró toleranciát, csak fel nem foghatom. Mármint a működ(tet)ését. Vannak olyan szituációi, vagy hozzá kapcsolódó tényezői a közlekedésnek, amit mára már „korszerű” műszerekkel, berendezésekkel lehet mérni. Ilyenek az alkoholszondák, a traffipaxok, piros lámpás fényképezők. (Na jó, ezek nem azok a piros lámpások, bár az ottani archívumokban is érdekes képekre bukkannánk. De azok tényleg nem kapcsolódnak a közlekedéshez.) 

 

Ha már bizonyos helyzetek értékeléséhez nem sikerült (még) megfelelő berendezéseket (ki)találni, legalább az intézkedő rendőrnek adják már meg a lehetőséget, hogy az életszerű szituációhoz alkalmazkodva munkálkodjanak. (Pl. itt, ahol széles út, plusz buszsávval – buszöböllel – szélesített úttest. Ezzel a rendőrt (is) emberszámba vesszük, meg a többi közlekedőt is. Az azonnali – gondolkodási és mérlegelési lehetőség nélküli – intézkedésekre fektetjük a hangsúlyt, kár annyit képezni a közegeket. Ha már odaállították őket (na jó ültek egy Lacettiben), legalább annyit hagy döntsenek el, hogy érdemes e egy újabb rosszalló szempárral szembenézniük, ami megint csak nem emeli az egyébként is megtépázott tekintélyüket. Így meg mit tehettek szerencsétlenek. Fiatal, feltörekvő, ambiciózus tehetségek, akik a főnökeik felé csak statisztikával, és forintosított intézkedési csomaggal tudnak érvényesülni. Próbáltak ők nekem (is) megfelelni. Illedelmesen és tisztelettudóan intézkedtek. De a tények – mindezek ellenére – rányomták a bélyegét a húsvéti hangulatomra. Főleg, hogy ez az egész még reggeli előtt történt, hiszen éppen ekkor szaladtam el friss lángosért.