Amikor egy ilyen szégyenteljes vereség után találkozik valaki a fenti címmel, nem nagyon tud másra gondolni mint a 8-1-re. Na, én nem szeretnék sokadik résztvevőként beszállni abba a versenybe, hogy a különféle blogokban hogyan ócsárolják az írók (még inkább a kommentelők) a „nemzeti” 11-et. Pedig a meccs előtt még bennem is motoszkált a gondolat, hogy beszálljak e abba az ideológiai csatározásba, hogy kinek, és miért jut a fejébe az a magyar-holland, ami 1985-ben a Népstadionban 0:1-el végződött.

Sokkal inkább bíztam apukámban, aki vasárnapra szó szerint szar munkát talált ki nekem, és egy kisebb baráti társaságnak. A feladat ugyanis az volt, hogy egy fél pótkocsi trágyát kellett szétteríteni a kertjében. A megbeszéltek szerint pontosan megérkeztünk a tetthelyre. Elő volt készítve a rakás szar, a talicska meg a vella. (Nem tévedés, mert a villával eszünk, pl. gombócot, a vellával meg trágyát hányunk.) Konkrét helyzet, konkrét helyszín, konkrét feladat. Itt ez a kis parcella, szarjátok, akarom mondani szórjátok tele. Persze én a mondat első felére is készültem, mert felajánlottam, hogy egy fél kiló hazait én is hozzá tudok tenni az alapanyaghoz, a jövő évi sikeres krumplitermés érdekében. Abból lehet csak jó gombócot főzni. Nagy lendület, kicsi pohár … a pálinkának, a teának meg egy nagyobb. Jó volt a csapat, és az ilyenkor szokásos – a házigazdát „kissé” túlzó módon bíráló – szövegek mellett hatékony és gyors munkavégzés.

Persze anyukám – aki abszolút antitalentum a foci területén – azért érezte, hogy a jól elvégzett munka után nem tálalhat elénk gombócot ebédre. Ő is tudta, 8-at úgysem tudnánk megenni.