Közhelyes témákat vesézgetve az a „jó”, hogy az unalomig ismételt mondások mellett egyes szavakat is bátran lehet többször hangoztatni. A klasszikus pl. a klasszikusok klasszikusa. Rómát emlegetve ugyebár nem is kell nagyon megindítani a fantáziát, máris tódulnak az emlékek, még azoknak is, akik még sosem jártak ott. Sajnos én is ezek közé tartozom, de „ami késik…”. De ezt a klasszikus mondatot remélem sikerül majd egy újabb bejegyzésben befejezni.

A leginkább klasszikus, ami ebben a témában az ember fejébe ötlik, hogy Róma az örök város. Még szerencse, – mármint az örökösség – hiszen így mindenki eljuthat oda előbb vagy utóbb, de legalábbis ismételgetheti a jelmondatot. A pesszimisták persze örülhetnek, hogy nem jártak arra, nekik ugyanis csak az az ugyancsak ősi klasszikus forog a buksijukban, hogy „Rómát látni és meghalni”. De ezzel azért még nem fejtették meg az örök élet titkát.

Maradjunk csak a földön! Annál is inkább, mert így nagyon gyorsan belebotlunk abba a klasszikus problémába, ami a leginkább akadályozza a római vakációt. Ez pedig nem a reklámokban emlegetett potencianövelő rejtegetése, hanem a klasszikus pénztárca rejtélye. Ez utóbbinak ugyanis az a jellemzője, hogy nagyon sok hely van benne. Még pedig azért, mert éppen az a pénzmennyiség hiányzik belőle, amennyi a Rómába utazás költségeit fedezné.

Nagyon remélem, hogy „problémák” megközelítésében legalább egy kicsit sikerült elbizonytalanítani azokat, akik szemellenzősen hisznek az alábbi klasszikusban, mely szerint: „Minden út Rómába vezet!” Bármennyire is látni vélik egyesek, hogy mindenkinek közös céljai vannak, és ezeket csak egy módon lehet elérni, tudomásul kell venni, hogy: nem mindenki akar Rómába menni.