Vége a bajnokságnak! – feltámadt a „köz”-TV?

A TV-ben gyakorlatilag már csak sportot (meg néha stand up-ot – nem keverendő) nézek, mégis ritkán írok a fociról. Akkor sem igazán pozitív a megközelítés, de erről szerintem nem én tehetek. Jó, kijutottunk az EB-re, ennek mindenki örüljön! (Hurrá-hurrá!!!) Szerencsére ennek semmi köze a magyar bajnoksághoz, de most azon is mosolyodjunk el, hogy vége ennek a szánalmas bohóckodásnak. „Szerencsére” nem sokat láttunk belőle.

Vége van ugyanis a köztévé közvetítés-sorozatának is. Ennek a folyamatnak az volt a legfőbb jellemzője, hogy a bajnokság legutóbbi szériáját már azok sem látták, akik nem mentek el élőben nézni a meccseket. Az előző érában még majdnem az összes meccset megnézhettük a fotelből, most viszont a kevesebb meccsből sem sikerült annyi képernyőpercet összehozni, amennyit fizikailag lehetett volna. Arra, hogy a stadionokban belépőt fizessünk, tényleg nem érdemes költeni, de hogy el tudjuk képzelni, lehet e még felemelkedés, legalább a TV-előfizetésre szánt összeget „érdemes” (lenne) befektetni. Ezt most azért „kell” hangsúlyozni, mert az utolsó fordulóra valami megváltozott. Körkapcsolás volt a TV-ben! (Hej, azok a régi szép idők, amikor még a rádióban… Emlékszik még valaki?)

Történt ugyanis, hogy annyi stábot sikerült összekalapálni, hogy egyszerre öt meccset tudtunk követni a távirányító kapcsolgatása nélkül. (Na, a meccseken ettől sem lett se több, se kevesebb szurkoló.) Ismét előkerült Knézy, sőt még azt a luxust is megengedhették maguknak, (mert mi az adónkból kifizettük) hogy az Újpest-Videoton meccset két kommentátor közvetítette. (Gundi a stadionból, Hajdú B. meg a stúdióból.)

A megvalósításra azt mondani, hogy jól sikerült, az barokkos túlzás lenne, hiszen egy ilyen „váratlan” feladat elé állítani a műszakiakat, már önmagában eléggé kockázatosnak tűnt. De az ötlet nem teljesen elítélendő. Legalább valaki megpróbált gondolkodni. De, hogy ez valóban annak okán történt, hogy az illető értékelte az évadot (és itt most megint nem a játékra gondolok) vagy tényleg csak egy utolsó fordulós „botlás” volt, ezt nem tudhatom. Most, hogy vége, fátylat rá, és tényleg készüljünk az EB-re – minden szempontból. Ősszel remélem megint lesz valaki, aki ötletel – minden szempontból.