Kreatív karácsony

Kevés olyan ünnep van a naptárban, ami ennyire közös lenne mindenki számára. Olyan szempontból mindenképpen, hogy a karácsony időpontját általánosságban ismerjük. (Vagy legalábbis már a következő évi naptár megjelenésekor elsőnek azt nézzük meg, hogy milyen napra esik…) De, hogy ki és milyen módon éli meg, arról legfeljebb a külső jegyekből következtethetünk. Egyesek „belvilága” ugyanis gyakran titokban marad.

Az ünnepre hangolódva gyakran hangzik el a kérdés: milyen lesz az idei karácsonyod? Ez tulajdonképpen a hétköznapi „hogy vagy?” kérdésre hajaz, csak ilyenkor még több látszatot lehet az „őszinte érdeklődés” mögé tenni. Félreértés ne essék, olyan is van. De ez nem akkor olyankor ugrik be, amikor két nagy szatyorral ballagunk haza a piacról, és olyan emberekkel futunk össze, akiknek egy mélyinterjú során sem igazán nyílnánk meg.

Persze van az a helyzet(komikum), amikor olyanok találkoznak, akik félszavakból is megértik egymást. Nézzük!

  • Milyen lesz az idei karácsonyod?
  • Kreatív!
  • Az milyen?
  • Mit szeretnél? Elmondjam, leírjam, rajzoljam?
  • Jaj, inkább írd le…!

Ennek a dolognak az a szépsége, hogy igazából egyik fél sem tudja, hogy ebből hogyan lehet kijönni. De arra mindenképpen jó, hogy sietve menjünk a dolgunkra, miközben tudat alatt már körvonalazódik, hogy ennek még folytatása lesz.

Vannak olyan cégek, amelyek a téli szünet előtt leltároznak. Így ha a kollégák nem ettek még elég ideget évközben, akkor a nagy zabálás előtt még garantált a gyomorgörcs. Kivéve, ha a feszültséget oldandó, beugrik a nagy ötlet. (Főleg, ha közben még megkérnek arra, hogy találj ki valami üdvözlő képet a partnereid számára.) Miből „építenél” karácsonyfát, ha a munkádnak semmi köze a „zöldségekhez”? Hogy-hogy miből? Ami éppen a kezed ügyébe kerül! Ja, és úgyis meg kell számolni.

karacsonyfakerek.jpg

Az otthoni készülődés ezek után természetesen csak játék. Már ha nem vesszük túl komolyan. Főleg akkor, ha van egy különös látogatód. Amikor eljön hozzád Tira Mihány, aki „köztudottan” Tira Misu nagybátyja és kaján vigyorral szemléli az ünnep egyik jelképének szánt szimbólumot. Már fel sem teszi a kérdést, hogy a csillagnak öt vagy hatágúnak kell lenni. Egyszerűen tudomásul veszi, hogy a tálba kevert édességnek nem lehet egyszínű barna a teteje a kakaóportól. Egyszerűen bevezeti a magával hozott szent tehenet a sapkás rénszarvas képében, aki a prüszkölésével máris mosolyt csal a kancsal leskelődő arára. Ugye így már érthető, hogy a mosoly „kissé” fancsali, és nem teljesen őszinte. Lehet mondani, hogy túlnőtt a kreativitás határán. Legalább nem az az első reakció, hogy „túrjunk bele!”, így van esély, hogy megvárja a vendégsereget.

tiramisu4.jpg

Lehet olyat mondani, hogy: Kreatív karácsony-t? Ha mondani nem is, de írni mindenképpen. Akkor még egyszer: Kreatív karácsonyt!

Képek:

  • A „fenyőfa” a HELLO MARKETING segítségével készült
  • A „Tira” családot, meg az élet hozta