Ismét eljött az a nap, amikor különösebb cenzúra nélkül a világ elé tárható, hogy kinek mekkora van, és az mennyire telített. Nem is kell feltétlenül általánosítani, mindenki leszűkítheti a saját kis világára.

Hogy mi ennek az eredete? Talán ilyenkor még a „hülye” szójátékok is könnyebben megbocsáthatók. Így köszöntötték a magyar „hűtőgép akciósok” a bécsieket a ’80-as évek végén, amikor a világútlevél előnyeit elsőként ki tudták használni. „Hello Wien!”

Sokan tudják, hogy nem vagyok kifejezetten barátja az ilyen-olyan „világnapoknak”, még akkor sem, ha időnként „megemlékezek” róluk. Ez persze nem zárja ki a felemlegetésüket, hiszen ilyenkor is sok „furcsa” gondolat fogalmazódik meg bennem – és persze másokban.

Általában elégedetlen nép a magyar, még ha időnként nem is ok nélkül. Főleg akkor, ha a „még” itthon maradottak társaságát „erősítik”. Na de bármennyire is csábító a kiköltözés „intézménye”, tudható, hogy nem fog kiürülni az ország. Akik meg a piros vonalon belüli tartózkodás mellett döntöttek – még ha nem is feltétlenül jó szándékból – meg kell találniuk azokat a pillanatokat, amelyek kizökkentik őket a hétköznapok búskomorságából. Persze erre nincs általános recept, ahogyan az emberek sem egyformák. De ahogy nap mint nap láthatjuk, nagyon sok az álszent ember, akik „jólétükben” csak a kedélyeket borzolják. Mondok példákat is. Egyik helyre „szakadt” autóval járnak, nyafogni-panaszkodni. Máshova meg „kipucolkodva”, kivirulva érkeznek, mintha csak egy másik világba csöppentek volna. Itt „ezt” mondják, ott meg mást „szajkóznak”. Csak azt nem tudom, hogy miből gondolják, hogy ezt nem veszik észre mindenütt.

Kit nem ért még olyan helyzet, hogy elmondott volna egy mondatot pl. a munkahelye egyik sarkában, amit később másként hallott vissza, ráadásul egy kicsit „felturbózva”. Most tessenek akkor eldönteni, hogy „élet-írta” TV-s valóságshow-k ezek hatására születtek, vagy éppen fordított a média szerepe. Gyanítom, hogy ez a helyzet csak azért nem a „tyúk-tojás” esete, mert a kereskedelmi TV-k virágkora csak néhány évtizede tart. Az emberek „jóindulata” pedig régebben csak a falun belül volt érzékelhető, de ma már az egész világ értesül róla. Ha Mari néni vagy Pista bácsi csak egyet köhint, „rájuk is fogják rögtön, hogy ők a COVID gócpontjai.”

Miért tettem akkor ekkora kerülőt a „halloween” szimbólumának égisze alatt? Ha más nem azért, hogy legalább ez a pislákoló gyertyafény felidézzen annyi világosságot, hogy átgondolhassuk a hétköznapok történeteit. A világ önmagában nem gonosz, csak az emberek tehetik azzá. Sőt vannak, akiknek ehhez még valamiféle érdekük is fűződik. Sajnos ezekkel nem tudunk versenyezni. De nem is lenne szabad! Ha mindenki olyanokkal lenne együtt, akivel jól érzi magát, már egy lépéssel közelebb lennénk… De ez nem azt jelenti, hogy a körön kívülre kerültekkel ellenségként kell bánni. Lehetnek ők „kicsit” mások, a szokásaikkal, barátaikkal együtt. A találkozási pontok elkerülhetetlenek, akár csak a boltokban vagy a munkahelyeken. Ennek a kis országnak a szekerét akkor is együtt kell tolnunk, ha a befektetett energia nem azonos. Mint ahogy a „töklámpás ünnep” megítélése, avagy megélése sem egyforma.

Szó szerint rövid „magyarázat” azoknak, akik valamiféle összeesküvés elméletet látnak a szent ünnepkör és a halloween – illetve az erről szóló írás – között. Nincs!

De mivel ez is egy pozitív bejegyzés „akart lenni”, világosítsuk meg az elméket legalább egy mécsessel. Tegyük könnyeddé és vidámmá ezt a napot, és szerezzünk barátságos perceket egymásnak egy kis faragással, főleg ha még gyerek is van a családban. Így a derűre is csak egy „kis” ború jöhet azzal, ha feltesszük a tökre a kalapját. Akinek még ez sem lenne elég, énekelje el: „friss meleg a tököm, kis angyalom!”

Kép: saját

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával