A technika fejlődik, amihez nem kevés szellemi tőke (is) kell. Az viszont nem teljesen „normális”, hogy a munkát megkönnyítő segítőeszközök „okosodásával” párhuzamosan az embereknek el kell butulni.

Abban a „szerencsés” helyzetben vagyok, hogy a jól megérdemelt pihenő után 2021. januárjában visszatérhettem dolgozni. Így az első idei bejegyzés alkalmával a felület olvasóinak is Boldog Új Évet Kívánok! A boldogság persze nem teljes, pontosabban csak részben lehet az. Jó újra írni, remélem olvasni is! A kevésbé „szerencsés”, hogy a nem kevés iróniával, továbbra is van mire rávilágítani.

Különös kapocs fűz a termelő vállalatokhoz. Nyilván nem véletlenül, hiszen magam is ilyen helyen dolgozom. Természetes, hogy az ezzel kapcsolatos írásoknak is van egyfajta alapja. De, hogy a valódi termékeket előállító cégeknél – egyelőre – továbbra is szükség van az emberekre, aligha megkérdőjelezhető. Na, de mi az érdeke a multiknak? Meddig kell nekik az ember? Szabad e nekik a kreativitásban teret adni? Másfelől is meg lehet közelíteni! Elvárható e, hogy valaki gondolkodjon?

Link a forrásmegjelölésnél: a robot, mint büfés

Hogyan is áll össze egy nagy cég? (A „kisember” szemével – lássuk be, ők vannak többen!) Hogy időnként az írás szemléletet vált, azért nagyon ne lepődjön meg senki. Talán így egy kicsit közelebb állunk a valósághoz. Mint ahogy a felvetett kérdések megválaszolása sem fekete vagy fehér. Sőt a dolgozók sem! (Így meg azt is le kell szögezni, hogy a rasszizmusra még véletlenül se gondoljon senki!)

Felül vagy ugyebár a cégvezetés, a nagy gondolkodók, ahol megálmodják a célokat és a stratégiákat. Nem, sokkal alattuk a gazdasági szakemberek illetve a mérnökök. Tőlük időnként elvárják, hogy a „nagyok” fejével is gondolkodjanak, de azért önállóak is tudjanak lenni. Itt aztán jön egy elég nagy szakadék. Hogy a termelőhelytől való elválasztást országhatárral, udvarral, emelettel vagy csupán 1-2 lépcsővel vagy ajtóval oldják meg, ez jelen esetben mellékes. (Más szempontból is elválasztó ez a bekezdés. Eddig látja „vízfejeknek” a szellemi réteget a sor végén álló munkás.)

Lényeg, hogy eljutunk azokba a helyiségekbe ahol (most még) az élő embereknek meg kell fogni a vasat, a tésztát, a ruhadarabot vagy a papírt. „Mindegy” hogy mit, azt a munkadarabot vagy alapanyagot, amivel az adott cég foglalatoskodik. „Fentről” meg jön az utasítás, – nyilván különféle formátumban – hogy mit kell gyártani. Oké, a dolgozó előtt még van egy közvetlen felettes, (csoportvezető, művezető, helyi kiskirály) aki a konkrét munkafolyamatot vezérli. Netán még néhány papírt is ad a melós kezébe, amit ugyanúgy le kell kezelni, mint magát a munkadarabot. (Erre még visszatérünk, hiszen már ez is feladhatja a leckét.) Egy nagy cégnél itt már sok kérdés felvetődhet. Mennyire kell részleteiben is megszervezni a konkrét munkavégzési tevékenységet? Elő kell e írni a konkrét szerszámot, vagy az adott alkatrésznél a dolgozó úgyis tudja, mit, mivel kell gyártani? Meg kell e mondani, hogy milyen sorrendben kell a műveletet elvégezni, vagy úgyis „egyértelmű”? Le kell e odáig „alacsonyodni” hogy még azt is közölni kell a dolgozóval, hogy először jobbra forduljon, utána balra? Talán „hülyén” hangzik ez a kérdéshalmaz, de ha valaki naponta találkozik (természetesen a másik ember) tanácstalanságával, akkor az finoman fogalmazva is valós helyzet.

Link a forrásmegjelölésnél: a robot, mint melós

Nyilván a vállalat szervezettségére (most a folyamat részletgazdagságára gondolva) hatással van az anyagi helyzete. A nagy nyugati cégek könnyen találtak beszállítót keletről, hiszen az olcsóságnak csak egyik része volt a kisebb bér. A pici cégekhez és egyszerűbb folyamatokhoz nem kellett annyi „közbülső” ember. De ami a legfontosabb, hogy a „kisemberek” a tapasztalatukból, a gondolkodásukból adódóan olyan feladatokat is megoldottak „IQ”-ból, amit a „halott nyugaton” túl kellett volna bonyolítani. Igen ám, de a „poraiból feltámadó nagytőkések” (a világ kitárulásával már ugye hogy egészen másképp látható) egyre inkább felszippantják azokat, akik gondolkodni tudnak. Kik maradnak itthon? Akik már nem gondolkodnak, sőt úgy is érzik, hogy nekik nem is kell? (Félreértés ne essék, még nem mindenütt tartunk itt, de a folyamat jó eséllyel már sok helyen látható.) Előbb-utóbb tényleg eljutunk odáig, hogy csak „biorobotok” kószálnak majd az egyre önállóbb gépek között. Sőt, megfordul a folyamat, és majd a kiszolgáló robotok teszik a tízórait is a még megmaradt „ember-droidok” elé. Azért, hogy legyen erő alapanyaggal feltölteni a gépeket. Hiszen már ma is vannak olyanok, akik a wc-re is csak segítséggel találnak oda, sőt onnan visszafelé már más úton közlekednek. Na, ők azok, akik azt gondolják, hogy a műszak elején kapott papír csak azért van kéznél, hogy sürgős esetben azonnal használni tudják a kicsi helyiségben.

Én remélem, hogy messze vagyunk még a leírtakról. Tudom, hogy a munkahelynek közösségformáló erőnek is kellene lenni. Egész más a környezet, ha a munkaadók igyekeznek ehhez valamiféle hátteret biztosítani. Csapatépítők, családi rendezvények, különféle ösztönző programok segítségével. Én is látom, hogy az embereknek már szinte csak az a fontos, hogy a hó végén mennyi van a borítékban. Éppen ezért mindkét oldalnak fontos, hogy minél több dolgot pontosan tisztázzanak. Az elvárásokat csak így lehet egymással szemben érvényesíteni. De a „maradék” kreativitást mindenképpen meg kell becsülni.

Képek és videók: youtube: a robot, mint büfés, a robot, mint melós

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával