(vagy legalább becsüljük meg, aki szeretne)

Hol lehet manapság a legtöbbet keresni? Bankszektor, biztosítási ágazatok, kereskedelmi cégek, különösen azok, amelyek kiemelt termékeket forgalmaznak (olaj, gáz, gyógyszer, stb.). De említhetnénk szinte bármelyik cég topmenedzsereit vagy egyszerűen csak vezetőit egy bizonyos szint felett. Jól van ez így? Jól hát, illetve… vagy nem, de ebbe most ne menjünk bele. Manapság minden fiatal főiskolára, egyetemre akar járni. Jól van ez így? Nem (biztos), de most ezt se ragozzuk. Már lassan egy diplomának (csak) akkora értéke lesz, mint 20-25 évvel ezelőtt az érettséginek. Itt nem teszem fel a kérdést, mert a válasz (viszonylag) egyértelmű. Kérdezek akkor mást. Akkor ki fog dolgozni? Ja, és hol?

Félreértés ne essék, aki most a fentebb említett „siker”- ágazatok és pozíciók fikázására számít, azt gyorsan ki kell ábrándítanom. Nem! Vagy legalábbis nem nagyon, bár ez a megközelítés is megérne egy misét. Jaj, ha az egyházat is beleírtam volna felsorolásba, akkor lehetne nagy felháborodás. De (most) ez sem cél. Szokásommal ellentétben muszáj lesz néhány idegen szót is alkalmaznom a probléma gyorsabb, megértése és kevesebb írásszükséglete miatt.

Mi lenne az a dolog, módszer, ideológia, ami ismételten rávilágítana arra, hogy az emberek megértsék, hogy a termelőágazatokban, gyártóbázisokban van a jövő(nk)? Figyelem, szándékosan nem az üzemekben dolgozó produktív és improduktív állomány szükségességéről beszélünk, mert ez más tészta. (Ja, igen, tésztát is kell gyártani!) Sőt, most (szintén) szokásommal ellentétben tömörebben és tárgyilagosabban fogalmazok. Gyártsunk valamit! Bármit, pl. tésztát, ha már emlegettem. De nyilván olyan dolgot, amire szükség van. (Sőt, ha van rá fizetőképes kereslet, akkor akár toronyórát is aranylánccal.) Ha már legyártottuk, adjuk el. Kiknek? Azoknak, akik egy másik gyárban, egy másik termék legyártásával megkeresték a rávalót. Ugye milyen egyszerű! Nagyszerű! Akkor lehet tovább polemizálni.

Ha már van valamink, akkor köthetünk rá pl. biztosítást. Sőt, ha valami nagyot akarunk venni (nem csak álmodni) akkor elballaghatunk a bankba, és kérhetünk kölcsön. (Ha látjuk reálisan, hogy vissza is tudjuk fizetni…, mert valljuk be, a bankokat ez most kevésbé érdekli. Sőt a jelenlegi szabályozások mellett egyre kevésbé…) Ha nagy dolgokról beszélünk, (ingatlan, autó) lehet utána adózni. A „nagy”-ságot csak azért hangsúlyozom, mert nem szeretnék én is szeretett kormányunk kreatív tanácsadójává válni, hogy a tésztát is meg lehet adóztatni. Az adókból (ilyen-olyan járulékokból) lehet egészségügyet meg államigazgatást finanszírozni.

Ma már azt látjuk, hogy a bankok (csak) játszanak velünk. Odaadjuk nekik a pénzünket, (vagy elveszik) és ettől kezdve egyfajta virtuális játékszerként használják. Ha megunják, akkor egyszerűen egy válságnak nevezett népi hisztériával kihagynak bennünket a következő dobásból. De leginkább kiütnek bennünket, hogy ne is „játsszunk” tovább. Ugye ez még annál is rosszabb, mintha „csak” visszaküldenének bennünket a startmezőre. Mit csinál erre a politika? Adót emel… meg üzemanyagárat, ami valljuk be őszintén majdnem ugyanaz. Ki fizeti mindezt ki? A „kisember” aki a tésztát gyártja. Mert ugye valamennyi közbenső állomáson – kis- és nagykereskedelem, fő- és (5-10 alvállalkozó), szállítás – ugyan keresztülfut (pl.) az ÁFA, de végül is mi fizetjük ki.

Na! Rövidre akartam fogni, de már annyit írtam, hogy szerintem mindenki elfelejtette, mi ennek az egésznek az alapja. Lassan írom, és nagy betűkkel, hogy mindenki megértse. Gyártsunk valamit! Bármit, pl. tésztát! Ha nem gyártunk semmit, nem hogy megszakad a lánc, hanem el sem indul!

Tudom, tudom, ha ez most egy közgazdasági dolgozat lenne, akkora karót kapnék rá, hogy 25 varjú is elférne rajta. Nem lenne kérdéses, hogy láttam e egyáltalán egyet is oda telepedni. De ez nem iskolai házi feladat. Csak egy éhes ember „okoskodása”. Megyek is, főzök egy jó bolonyai spagettit. Legalább a tésztagyárak megéljenek.

"Jó szokásomhoz" híven ezt az irományt is elküldtem egy országosan ismert (és méltán elismert) fórumra, a Munkahelyi (T)error - ra. Egész sokan vannak, akik megértették a lényeget. Azok, akik nem... hát (sajnos) ezt is megszoktuk...