A türelem bravúrt terem! – mondogatják most Berlinben. Hiszen a legfontosabb csere talán most látszik beérni a Hertha kispadján. „A” vissza-csere. Dárdai Pál csapata magabiztos játékkal 3-0-ra legyőzte a Bayer 04 Leverkusent.

Még mielőtt a "hurrá-optimizmus" feltétel nélküli örömködésbe csapna át, tartsunk önmérsékletet. Nagyon messze még a bajnokság vége, de végre láttuk azt a meccset, ami miatt szerettünk volna bízni a magyar edzőben és csapatában.

Valljuk be, néhány hónappal ezelőtt, sokkal nehezebb döntés előtt állt Pali, mint a távozása óta bármikor. Akkor ugyanis emelt fővel „távozhatott". Most viszont ha bukik, könnyen „megeszi" az ellenlobby. Persze néhány dolgot nem igazán tudunk még most sem. A kisebb csapatoknál ugye a játékosok jövés-menésébe nem sok beleszólása van az edzőnek. Tehát, mint mindig, most is „hozott” anyagból kell dolgoznia.

Ha már Szoboszlait is a sarokba küldtem egykoron, gondolatban már akkor "visszaültettem" Dárdait a kispadra. Még akkor kezdtem el szurkolni a Hertának, amikor Dárdai ott játszott. Tudom, voltak más, ismertebb magyarok is, akik a Bundesligában rúgták a bőrt. (Döme, Lisztes Krisztián, de ahogy mondani szokták, ők valahogy „nem jöttek át” – de ezzel nem a teljesítményüket szerettem volna leminősíteni.) Pali mindig is szürke eminenciásként dolgozott egy gépezet részeként. Sztárallűröktől mentesen, botrányok nélkül, csak egyszerűen tette a dolgát. Lehet, hogy pont ez tűnt fel, hiszen éppen emiatt nem volt átlagos.

A német futball mindig is meghatározó volt nem csak Európában, hanem az egész világon. Nem véletlenül övezte mindig nagy figyelem Dárdai munkáját. Egy olyan közegben, ahol a sikerei ellenére mindig is külföldi, vagy ahogy ott mondják auslander volt.) Hiába a legenda (Klinsmann), az egykori harcostárs Covic, meg a többiek, nem mentek sokra. Ő viszont többet tett a német fociért, mint Lothar Matheus a magyarért. Ez azért elég furcsa párhuzam, mégis nagyon igaz!

Akkor idebiggyesztek egy „vissza”-párhuzamot. Magyarországon se egyszerű a válogatás. Hány „legendát” fogyasztottunk el, mire találtunk egy „normális” szövetségi kapitányt. Jaj, micsoda egybeesés. Ez a sor is Dárdaival kezdődött, de mint érték, rögtön be is fejeződött. Sőt, amilyen „buta” vagyok, még szurkoltam is, hogy maradjon Berlinben.

Talán keveseknek lett volna akkor a tartása, mint neki, amikor száműzték a kispadról. Felnevelt egy utánpótlás gárdát, akikről egyelőre még keveset hallunk, de reméljük, hogy nem vesznek el mások kezei alatt. Azt már látjuk, hogy középső fia stabil kezdővé vált a Hertha védelmében. A „Nagyfiú” meg – micsoda összecsengés – hazajött, már ha szabad így fogalmazni. Bár egyelőre úgy látszik, hogy idegenlégiósként játszik Fehérváron.

Egy kis statisztika, még mielőtt visszatért volna „A” Mester: A Sport1.de portál szerint a többségi tulajdonos Lars Windhorst is látta, nagy a baj, de még adott egy utolsó esélyt anno a, Werder Bremen elleni mérkőzésen. Ez azért is volt érdekes, mert Labbadia eredményei gyengébbek voltak, mint elődjeié. A szakember meccsenkénti átlaga 1,14 pontra jön ki, ennél Ante Covic (1,21), Alexander Nouri (1,25) de még Jürgen Klinsmann (1,20) is jobb volt.

Tudjuk, hogy a németeknél nem valamiféle áltudományként kezelik a statisztikát. Nem véletlen, hogy Dárdai (újbóli) kinevezésekor mindenféle számokat véltek kihallatszódni a háttérből. De Pali ezeket nem kezdte magyarázni, csak „leült” (de ugye tudjuk, ezt szó szerint a legritkábban teszi.) Mindenkit türelemre intett és elkezdett dolgozni. A vészharang kongatása azért elkezdődött, ha nem is azonnal. Pedig mindenki látta (a táblázatot) hogy az első 5 „nagy” jön a sorsolás szeszélye folytán. Aztán elérkezett a hatodik, és az optimisták tudták, hogy minden sorozat megszakad egyszer. És… bejött!

Persze ennek a győzelemnek az értékét – bármennyire is furcsa – majd az fogja megmutatni, hogy mi lesz a berlini rangadó végeredménye, a válogatott meccsek utáni szünetet követően. A Hertha ugyanis az Union-hoz látogat majd. De addig is vegyünk egy nagy levegőt, hogy legyen erőnk kiszurkolni a (magabiztos) bennmaradást.

Ha ősszel is összejön a nagy "magyar" derbi, a válogatott alapembereivel felálló Lipcse ellen, jóleső érzéssel fogok vacsorázni utána. Bármi is legyen az eredmény. Csak legyenek végre nézők, hogy ott a helyszínen kiabálhassák kórusban a nevét.

Kép: Index

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával