A hír szent, a vélemény szabad(on szárnyaló)

(lépcső)Házon kívül

(lépcső)Házon kívül

Le kell menni kutyába

2022. január 16. - Jumbóka

Szinte soha nem foglalkozom direktben a politikával, így most sem teszem ezt, legalábbis nem szó szerint. Mondjuk a kutyapártot felemlegetve nehéz is bármit komolyan mondani.

Mindig is későn érő típus voltam, így a ’80-as évek elején (középiskolás koromban) még nem nagyon értettem a következő idézetet.

Hobo: Le kell menni kutyába!
Légy a kutyák királya!
Ne királyok kutyája!

ketfarku_kutya.jpg

Ha már a komolyságot említettem. Lehet, hogy megtört a jég. Ugyanis Kovács Gergely (kétfarkú főkutya, a párt egyik társelnöke) volt az ATV-ben Rónai Egon vendége. A műsorvezető személyének hitelessége viszont aligha kérdőjelezhető meg. Márpedig Ő azt mondta, hogy az első olyan beszélgetés a mostani, amikor a társelnök „Úr” komolyan nyilatkozik.

Mint minden politika-közeli írásnál, itt is felidézem saját magam klasszikusát. „Én azon többséghez tartozom, akik nem értenek a politikához. Viszont azon kisebbséghez, aki ezt be is meri vallani.” – Na de hatásairól, következményeiről nekem is lehet véleményem.

A téma igencsak érzékeny volt. Minden valamire való (ellenzéki) párt a programjában felemlegeti az elszámoltatást. Kovács Gergely pedig végre nyíltan kimondta, hogy ez egy hülyeség. Ugyanis az aktuális hatalom mindent olyan ügyesen bebástyázott a „megfelelő” jogszabályokkal, hogy ezt visszamenőleg már fújhatjuk. Persze (ezek egy része) ettől függetlenül lopás, csak hááááát nem tudunk vele mit kezdeni.

Az oligarchák „felfutása”, a tőke központosítása nem valami magyaros sajátosság. Mindenhol meg vannak az aktuális „Lölő”-k. De a „mienket” csak mi látjuk, és a mi szemünket bántja. Azt is tudomásul kell venni, hogy a választásokra nagyon sok (hozzám hasonló) „politikai analfabéta” megy majd el. Viszont ők is látják, hallják, tapasztalják a körülöttük levő történéseket. Talán nekik is furcsa, hogy az igazságot egy „jószágnak” kell kimondani. Persze ez a kutya már nem kopasz, sőt farokból is kettő jutott neki. (Csak vigyázni kell, nehogy kétfelé csóválja.)

Akinek sok volt a kutyázásból, nosztalgiázzanak egy kicsit a korábbi, sokkal kedvesebb történetekből. Az ebeknek igenis van lélektana, még akkor is, ha összekötjük egy kis süti lopással. De kedvenc kutyusom legfőbb erénye mégis a szabadidő kellemes eltöltése. Mert ne fedjük! Bárki is legyen hatalmon, a hétköznapokat nekünk kell megélni, és a problémáinkat megoldani. Mutassuk meg nekik, hogy sikerülni fog!

Kép: Kétfarkú

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsohazonkivul.blog.hu/api/trackback/id/tr2516814698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a nagy hohohorgász 2022.01.16. 21:46:46

Szóval rónai egon nem kerdojelezheto meg???? Hahaha

MEDVE1978 2022.01.17. 14:02:44

Az elszámoltatásban teljesen igaza van, csak hát ez egy hívószó. Az utóbbi 20 évben az ember két nagy elszámoltatóra emlékszik. Ott volt Keller László és Budai Gyula. Előbbi 2002 után próbálta a gonosz, korrupt Orbán kormány ügyeit felderíteni és lámpavasra húzni, aki részt vett benne.

Itt látható Keller László eredménye:
atlatszo.hu/kozpenz/2016/11/02/igy-sikerult-az-elszamoltatas-az-elso-orban-kormany-bukasa-utan/
Keller ideje alatt az egyetlen gyakorlatilag komolyabb büntetéssel járó ügy a Postabank ügy volt, ami még az MSZP-SZDSZ kormányzás alatt kezdődött 1997-ben.

Budai Gyula a FIDESZ gőzhengerével a hátában sem tudott sokkal effektívebben teljesíteni:
index.hu/belfold/2012/08/02/meg_gyurcsanyt_se_sikerult_a_vadlottak_padjara_ultetniuk/

A vége az lett, hogy két ügyben született egyáltalán valami érdemi ítélet az 1400-ból, amelyben vizsgálódtak.
Az egyik a BKV-s, Nokias dobozos ügy, ahol a tanú például visszavonta a vallomását. Ebben volt érintett Hagyó Miklós is. Az ügy a rendőrséghez került, ami 2012-ben megszüntette a nyomozást. Persze a FIDESZ nem hagyhatta elsüllyedni az egyik zászlóshajót (rágógumit), ezért a törvényváltoztatásokkal újranyitották és Kecskemétre helyzték át az ügyet, ahol végül Hagyó kapott egy bírságot (kártérítési kötelezettséget 40 milliót, amit a másik vádlottal közösen kellett kifizetnie), meg 2 év felfüggesztettet.

A másik a Sukoró ügy, amelyben még a Bajnai kormány (!) tett feljelentést és Orbánék Gyurcsány Ferenc megfogására akarták használni. Mivel már Bajnaiék elálltak az üzlettől és feljelentést tettek az ügyben, nem volt tényleges anyagi kár. Itt elítélték a volt MNV vezetőt és a helyettesét egy eléggé hosszadalmas (börtön-felmentés-börtön) perben.

Jól látni a fentieknek megfelelően, hogy hiába lopott mindkét banda valószínűleg százmilliárdokat, abból aprópénzt sem talált meg a két elszámoltatási biztos. Ami nem véletlen. Az a véleményem, hogy elszámoltatni igazából forradalmi módszerrel lehet, erőszakosan, a jogállamot megkerülve. Ebben az esetben természetesen nem "legális" a dolog. Egyébiránt viszont a korrupt feleknek van annyi esze, hogy az ügyletet lepapírozzák, elrejtsék, ami jogállami eszközökkel nem követhető - göngyőlíthető fel.

Hasonló okok miatt, ha most kormányváltás lesz, akkor sem lehet majd semmit csinálni mondjuk a Tiborcz villanykörte ügyben, ami egyértelmű korrupciós gyanút vet fel. Ugyanis ez már rég elévül addigra, mielőtt bíróságra érne.

AngeI 2022.01.17. 20:43:00

@MEDVE1978: Tátrai Miki megtarthatta a 100 milliós végkielégítését?

MEDVE1978 2022.01.18. 13:36:28

@AngeI: Fogalmam sincs. Ez releváns? Akár azokhoz a pénzekhez képest sem, amit "intézhetett".
süti beállítások módosítása