A véleményünket „tudományos” módon begyűjtő intézményeket lehet szeretni vagy nem, a létezésüket, illetve „szükségszerűségüket” megkérdőjelezni aligha. Utóbbit természetesen csak idézőjelben.

„Szerencsére” a választ maguk a politikusok mondják meg, a tőlük megszokott „határozottsággal”. Ha tetszik, amit kiadtak az elemzők, akkor a „megrendelők” hangosan harsogják a világba. Ha nem, akkor: „Háááát belefér a hibaszázalékba”… vagy: „az elemzés nem egészen úgy történt”… esetleg „az emberek a döntés pillanatában másként gondolkodnak, mint egy telefonbeszélgetés közben.”

Na, de hagyjuk az elemzés szakmai részét, ez úgyis más kávéház. Mit csinálnak, ezek az operátorok olyankor, amikor épp nem „kutatnak”? Egyáltalán ki megy el ilyen munkára, amelyet a hétköznapok emberei a hátuk közepére sem kívánnak? Pl. bedolgoznak valamelyik „telemarketinges” cégnek. Próbálnak olyan dolgokat ránk sózni, amelyet alapos vizsgálódás után sem vennénk meg, nem hogy egy pár perces telefonbeszélgetés hatására.

Bizonyára Ti is beszélgettetek már ilyen emberekkel, még ha gyorsan le is ráztátok Őket. Beszédük időnként akadozó, esetenként nehezen érhető, hanghordozásuk eltér a megszokottól. Az embernek olyan érzése támad, mintha valamilyen fogyatékkal élővel társalgott volna. Ebből következően akár valamiféle más sérüléssel kell nekik együtt élni. Ha ilyet tapasztalunk, akkor kéretik hangnemet váltani, és egy kicsit körültekintőbben fogalmazni. Ugyanis ezeknek az embereknek lehet, hogy nincs más módjuk arra, hogy pénzt keressenek, ezáltal megélhetést biztosítsanak a maguk, esetleg családjuk számára.

Tudjuk, hogy milyen nehéz munkát találni. Sokan vannak, akiknek ez az egyetlen lehetőségük, hogy ne a szociális hálón lógjanak (ami egyébként is elég lyukas.) De ők mégis megpróbálják, ha nehezen is, de ne mások nyakán kelljen élősködni. Természetesen ezt is átgondolva nem kell tőlük feltétlenül vásárolni. De a péket se szidjuk, ha nem akarunk tőle kenyeret venni. Továbbá a tyúktenyésztőket sem ítéljük el azért, hogy sertéshúst szeretnénk a vasárnapi ebédhez vásárolni. Ne feledjük, hogy a hányattatott sorsú embereknek olyan munkát is el kell vállalniuk, amit mi lehet, hogy nem igazán szeretnénk.

Én is úgy vagyok vele, hogy csak azt tudom AJÁNLANI, amiben hiszek is. Időnként van több lehetőség, ilyenkor joggal adódik a kérdés: Melyiket javaslom? A válaszom viszonylag egyszerű. Azért mutatok kétfélét, hogy a vevő tudjon választani, az elé tárt információk alapján. Az is előfordul, hogy van még hasonló termék, de ezeket nem ajánlom, csak ezt nem mondhatom.

Persze ennél többet kellene eladni. Olyat is, ami valamiért nincs a „kirakatban”. Ezért kapok is a főnökeimtől hideget-meleget. De ami a legfontosabb, hogy pénzt is! Többet vagy kevesebbet, de ők utalják a fizetést. Azt viszont abból az „alapból”, amit a vevőktől kapunk. Ő meg csak akkor fizet, ha neki is tetszik az „ajánlat”. Ugye, hogy nem is olyan egyszerű a képlet. Ezért lehet, hogy a 2x2 néha = 5-tel.

Vissza telefonos megkeresésekhez! Igen, a toleranciánál kötöttünk ki. Nem biztos, hogy mindig az a valóság, amit a szemünkkel látunk, illetve jelen esetben a fülünkkel hallunk. De az összképet ezek alapján kell összerakni!

Kép: Saját (Egy kiskorú foglalkoztatása nyomán, a vasárnapi pudingért cserébe)

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával