Még mindig a politikát tartjuk a közélet meghatározójának. Sőt, gyanítom, ez még hosszú távon így is lesz. Pedig van más, ami akár meg is édesíthetné a hétköznapjainkat.

A kultúra bármely ága gyakorlatilag csak kiegészítő elemként van jelen az életünkben. De miért? Csak egyfajta hiánypótló lenne? Vagy valamiféle feszültség levezetés? Igen, tulajdonképpen annak használjuk. Egy jó koncert, az irodalom számtalan műfaja, a képzőművészet megannyi alkotása, nagyon kis helyet foglal el az életünkben. Tényleg csak akkor kapjuk fel a fejünket, ha ebben is valami szélsőséget találunk. Ekkor ugyanolyan harsány kritikával tudjuk illetni, mint egyes politikusaink be/ki/le/meg/rá/oda/vissza-szólását.

Azt persze tudjuk, hogy pl. a parlament máshol sem egy irodalmi kávéház. Nem is ez a feladata. De az még nem jelenti, hogy elvileg törvényesen, de valójában etikátlanul viselkedjenek a „képviselők”. Akár az üzleti, a politikai vagy a magánéletben.

Ezek után egy kicsit elgondolkodtató, hogy az ismert versekkel való játék, vajon milyen kategóriába sorolható. A Mézbarlang vers(ÁT)író pályázata gyakorlatilag itt talált egy kis rést, amivel igyekezett megbolygatni a tollforgatók és billentyűkoptatók fantáziáját. Hiszen ismert verseket kellett „mézes” formátumba önteni. Azt ugye nem kell mondanom, hogy egy kis játékra, főleg a „hülyeségre” mindig kapható vagyok. Így a húsvéti sonka telítettsége, meg az ezt leöblítő szerek hatása engem is megérintett. (Baloldalon az eredeti, a jobb féltekén pedig az átirat olvasható. Sőt a „sok szabadidőt” kihasználva mindjárt kettő is.)

Remélem mindenkinek valamiféle kikapcsolódással teltek az ünnepek, ráadásul még emlékeznek is rá. Előbb-utóbb azonban vissza kell térni a „normális” életbe. Ha másképp nem megy, akkor úgy, hogy szólni kell valakinek: Csípjél meg!

Kép:  pixabay