Meghalt egy ember, egy rendőr! Ki-ki vérmérséklete szerint helyezi előtérbe a két személyiséget, akiknek a sorsát, a szakma kovácsolta eggyé.
A tavalyi év vége sem telt el tragédiák nélkül, de az idei is így indult. Legyen szó ismert, vagy „ismeretlen” emberről. Élete, így tragédiája is, akár a nyilvánosság, akár „csak” egy zárt közösség előtt zajlott.
Számtalanszor beszéltünk már róla ezen a fórumon is, hogy mindenféle példálózás rossz, semmiféle helyzetet nem lehet összehasonlítani. Főleg a „hétköznapi” embereknek, akik mi is vagyunk. Igen, velem együtt! Olyanoknak, akik csak a hírekből tájékozódnak. Bár ebben a helyzetben most ahhoz a többséghez tartozunk, akik nem szerettek volna jelen lenni a helyszínen.
Szolgálati feladatának ellátása közben életét vesztette egy rendőr. Az intézkedő kollégák valószínűleg tisztában voltak a lehetőségeikkel. A vizsgálatok majd igazolják munkájuk megfelelőségét, akár a jogszabályoknak megfelelően jártak el, akár nem. Az biztos, hogy sehol nincs leírva a szemet szemért elv. Ez ugye nem is lenne „normális”. Mint ahogyan az sem, hogy ártatlan emberek bűnhődjenek olyanokért, amit nem követtek el, így meg sem érdemelnék a következményeket.
De mit is várhatunk el olyan országban, ahol egy belügyminiszternek nincs annyi ideje két pedagógussztrájk között, hogy a „saját” háza körül sertepertéljen. Egy olyan embernek, akinek a közvélemény előtt sokkal fontosabb a múltja, mint a jelene. Na de félre a személyeskedéssel, hiszen ezekben az ügyekben sincsenek biztos információink a megfelelő tájékoztatás hiányában.
Ha valamikor, akkor most a legkevésbé fontosak az anyagiak. De most óriási orvosi kapacitást áldozunk olyanra, – a „mi” pénzünkből – aki nem érdemes rá. Ráadásul ez még csak az érem egyik fele. Ezáltal olyanoktól vesszük el a lehetőséget, akik joggal érdemelnék ki a sorsuk jobbra fordulását.
Főleg, hogy ott ül a parlamentben 199 „bátor” ember. A patkóban, amely távolról sem a szerencse szimbóluma, bármennyire próbálják ezt így megközelíteni egyesek. Ott üléseznek a rezsicsökkentés és mindenféle korlátozás árnyékában a fűtött légtérben. Azokkal ellentétben, akik a hideg utcán vívják meg a harcukat a gyilkosokkal szemben, Gyakorlatilag tehetetlenül. Olyanokkal összetűzésben, akik maguk is a kiemelt fogalmat hangoztatják. Nincs értelme híres vagy „hírhedt” amerikai példákat sem hozni. Még akkor sem, ha azt halljuk, hogy ott bezzeg tekintélye van a rendőrnek. Hiszen élete ott is csak egy van, és sajnos időnként igen hamar véget ér. Nekünk az a fontos, hogy itthon nincs valami rendben. Mert bűnösök, bűnözők mindig voltak, vannak, és lesznek. De amíg a velük szemben – joggal intézkedőknek – nincs megfelelő eszköz a kezében, mind jogszabályi, mind fizikai értelmében, addig nem lesz kevesebb a hasonló „ügy”.
Én nem vagyok egy rendőrbarát, mint ahogy ellenség sem. Igaz, olyan jellegű konfliktusom sem volt még velük, ami megérne akár egy rövid cikket is. (Ezután se legyen…) De az biztos, hogy akinek feladata a rend betartatása, mindenek előtt azzal legyen tisztában, hogy legalább az ő biztonsága rendben van.
Szégyen, gyász, respekt, részvét, és büntetés. Kinek mi jutott, és mit érdemel.
A téma érzékenysége miatt a bejegyzésben nem helyeztem el linket. Na meg, nehogy elterelje a figyelmet valami „más”. Pedig számtalan ok, és lehetőség lenne erre, az elmúlt évek írásait figyelembe véve. Mint ahogy azok sem merítették ki a lehetőségeiket a hasonló ügyekben, akik megtehették volna.
Kép: képtelenség…
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával
