Aki dolgozik, fizetést kap, legalábbis ez a „normális”. De egyre szélesedik a különféle „kiegészítők" alkalmazása.

A múltkor már volt szó a „kisemberek” munkahelyi fizetéséről, igaz más összefüggésben. Most arról beszélünk, hogy a „boríték” mellé mi kerül még a „virtuális felhőbe.”

A munkavállalók egyik legnagyobb, de inkább úgy fogalmaznék, – ilyen ármozgások mellett – hogy a leggyakoribb kérdése. Mikor lesz fizetésemelés? Nyilván automatikus a következő „érdeklődés” is, hogy: MENNYI? Háááát, ahány cég, annyi szokás. Remélhetően most az azért közös bennük, hogy valamit muszáj letenni az asztalra. Igen ám, de a konkrét „forintális” juttatás mellett egyre „népszerűbbek” a különféle „cafeteria-szolgáltatások”. Lehet e ezzel kampányolni, mit szólnak ehhez a dolgozók?

Adjátok ide kp-ben bakker!

… és akkor még finom voltam és nőies… De valóban ez az egyik leggyakrabban elhangzó mondat az első „értékelések” kapcsán. Annyiban „igaz” a felvetés, hogy ez az érem egyik oldala. (Már ha a „stílusjegyeket” most kihagyjuk az értékelésből.) És tényleg! Adjátok ide a lóvét, majd én beosztom, majd én tudom. Én pénzem, én felelősségem, nekem ne mondja meg senki, hogy mire költöm, miért és mire teszek félre.

A másik oldal (egy része) pedig úgy néz ki, hogy – pusztán jó szándékból – „segítenek” azoknak, akik nem értenek a pénzhez. Ez akár jó is lehet, még a magam fajtának is. (Már többször leírtam, hogy én se értek hozzá, bár apám és anyám is a pénzügyi vonalon dolgozott – sajnos nem a versenyszférában.) De az „egyszerű” ember másként van bekötve. A különféle cafeteria juttatások legnagyobb részéről azért tudjuk, hogy nem jön vissza nettóban. Ilyen-olyan százalékot mindig „bukik” az ember rajta. Ráadásul, ha az alacsony fizetésűek juttatásait még szét is darabolják, még kevesebbet ér, mintha össze lehetne csoportosítani. Automatikus tehát a kérdés, hogy akkor ki az, aki jól jár vele? (Mármint a különbözettel.) Nyilván ha valaki foglalkozik a „pénzünkkel” akkor jusson belőle neki is. Igen ám, csak azok a fránya arányok.

Tudjuk ugyanis, hogy Magyarországon vagyunk. A cégek nagy része külföldre dolgozik, vagy legalábbis külföldi háttere van. Tehát a termékeik azon az árszinten mozognak, mint a nemzetközi piac. Igen ám, de az itthoni dolgozók viszont a hazai fizetési szinten vannak. (Ezt tudjuk, ezért kellünk a „nagy” nyugatnak, mert „olcsó” a munkaerő.) De a kettő közötti nagy különbség az hova tűnik? Persze, megy kifelé. De azt is látjuk, hogy a hazai oligarchák azért elég jól el vannak belőle. (Nyilván juttatni kell nekik rendesen, azért, hogy érdekük legyen ennek a rendszernek a fenntartása.) Sőt, van az a szisztéma – pl. a TAO – amit gyakorlatilag úgy fizetnek be, (illetve ki) hogy tuti jó helyre menjen.

(Brrrrrrr, megint egy rossz hasonlat.) Nincs itt valamiféle „mosogatás”? Magát a „becézés” nélküli verziót nem merném nevén nevezni, hiszen nincs az a háttérbázisom, ami ilyenkor kimentene egy jogi „herce-hurcából”.

Hogy ez borúlátás volt, vagy segítség, döntse el mindenki maga! Már ha el tudja…

Kép: pixabay

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával