Mozi: Hogyan tudnék élni nélküled?
Bevezetés helyett egy ötlet. Menjetek, és nézzétek meg a filmet, utána lehet agyalni róla! – úgy, mint én.
Na, jó… aki már látta, vagy olthatatlan vágyat érez, hogy mégis ráhangolódjon, annak tessék… (Nyugi, a képsorok sokkal hamarabb visznek el a cselekményekhez.)
Az első zenés filmélményem még 1978-ból származik, amikor Magyarországon bemutatták az ABBA-filmet. Már akkor tudtam, hogy jó lehet az a műfaj, amikor zenéből „csinálnak” mozit. Persze akkor azért kellett hozzá, hogy szerettem „azokat” a svédeket. (Kérem, hogy ne kalandozzanak másfelé a gondolatok…) Számomra azóta szabad ez a formáció. Még akkor is, ha nem feltétlenül kell, hogy egy csapatra koncentráljon az összes zene. Az más lapra tartozik, hogy a XXI. század nagy klasszikusa is az ABBA-ra épül. (Mamma Mia!) Van persze számtalan koncertfilm más zenekarokkal, de most legyen ennyi elég bevezetőnek.
Mi nagyon kevés információt szívunk magunkba, mielőtt moziba készülünk. Ha magyar, akkor lehetőleg menjünk! (Azt biztos értjük. Oké, hogy a többi is szinkronos, de itt biztos, hogy úgy jön le, ahogy azt megalkották.) Akkor és ott nem értékeljük, hogy kinek a pénzéből és mennyiért! Együtt futottunk legutóbb is. Megnéztük a „Gyurcsány”-filmet is. Láttuk a „Petőfi”-t is. Dupla írás is volt róla. De akkor és ott a teremben mozi van és filmélmény! Utána lehet polemizálni. De egyszer van a film, és egyszer – vagy többször – ami mögötte van.
A másik nagy dilim persze a retro, amiről már többször volt szó. De most ezzel kapcsolatban hagy fogalmazzak meg valami mást, mint a nosztalgiát. Sőt össze is kötöm az időtállóságot a zenével. Én mindig gyorsan körbenézek a „teremben”. Kik jöttek el megnézni, és hányan? Ráadásul Szilveszter napján. (Ja, és majdnem tele volt a mozi.) Minden korosztály képviseltette magát, talán a legkisebbeket kivéve. Ami azt jelenti, hogy újabb nemzedékek nőnek fel ezeken a dalokon. De kérdem én: Hol vannak azok a zenék, amelyeket majd újabb 30-40 év múlva is ilyen szeretettel idézünk fel? (Mármint azok, akik akkor még élnek…) Mert ezeket biztos! Én értem, hogy most is vannak kedvencek, De ezek jönnek, mennek, esetleg 1-2 évtizedet megélnek, néha újra fellángolnak. De hol vannak azokhoz képest, amelyek végigkísérik a filmet. Félreértés ne essék, nem azt keresem, hogy jók, vagy kevésbé kedveltek a maiak. De hogyan, ki vagy mi által élnek tovább?
Hagy tegyek hozzá kicsit „rossz szájízzel” még valamit. A film dallamai nagyon benne vannak a fülemben. De – Isten lássa lelkemet, – az eredeti előadókkal. Félreértés ne essék! Nagyon tehetségesek a fiatalok, de a hangzás egészen más… Én értem, hogy kellenek a friss feldolgozások, ezáltal esetleg még át is értelmezhetők. Főleg akkor, amikor egy mai dalban megjelenik 1-2 sor egy régiből. De megint csak oda jutottam, mint az előbb. Hol vannak azok az új dalok, amelyek majd időtállóak lesznek? Nem lehet mindig csak a régi slágerekből megélni!
A harmadik kedvenc mérföldkő, a magyar film. Így már el is érkeztünk a „jelenbe”. Azért idéző jelben, hiszen filmünk is egy nagy időutazás. Nem csak a retro zenék miatt. A szereplőknek gondolatban, nekünk pedig látványban és élményben.
Még néhány infó, főleg azoknak, akik ritkábban járnak erre… Itt általában nem filmkritikát olvashattok, az egy speciális műfaj. Inkább az élményeimet, érzéseimet fogalmazom meg. Nyilván együtt egy „kis” közéleti ráhatással. Ennek megerősítésére a többi filmélmény itt. Magának a filmes sorozatnak pedig ez volt a kezdete.
Mindezek összegyúrásából született most egy olyan alkotás a vásznon, ami nagyon összeérett. Maga a cselekmény nem túl bonyolult. (Még én is megértettem…) A Balaton, mint (nekem is) örök szerelem, a bulizás, a fiatalság szabadságvágya, ami párosul a szülői korlátokkal. Mint látható nincs ezekben semmi különös, csak a karaktereket jól megformáló színészeket kell megtalálni, akik át tudják adni mindezeket. (Ehhez még lesz egy megjegyzés, ami akkor és ott nem ugrott be, de tényszerű!) A végét persze nagyon ki kellett találni, hogy ne legyen sablonos. Ez tulajdonképpen sikerült. Szerintem inkább szomorú, mint „happy end”, de mindenképpen életszerű!
Apropó színészek… pontosabban egy valaki, akiről most beugrott egy fura gondolat. Nem titok, Brasch Bencéről van szó. De inkább csak kérdésként teszem fel, mert ő annyira sokoldalú, hogy nem is igazán tudjuk melyik az igazi arca. Egy ilyen „Jolly Joker” szerepkör jó e egy ilyen fiatalembernek? Kitűnő színész, előadó. Egy ilyen karakternek szüksége van e arra, hogy a bulvár határait is súroló produkciókban vegyen részt? Értem ezalatt pl. a „Sztárbox”-ot, ami szerintem az ökölvívás megcsúfolása. Vagy említhetném az „Álarcost”. Amiről csak annyit, (jelző nélkül) nem véletlenül csak a mindenütt elénk tóduló bulvármédiából értesültem a jegesmedve szerepkör győzelméről.
Megértem azokat, akik már kétszer is látták a filmet, és keresik a lehetőséget egy újabb „találkozásra”. Tényleg aranyos, folyamatosan visz a cselekmény, nincs unalom. Én is szívesen visszanézem majd, ha adja a TV. Addig is: lehet élni nélküle, de azért átsegít a nehézségeken.
Kép: Saját jegyek
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával
