A titok addig az, amíg csak egy ember tudja. Utána már csak egy álca, hogy a többiek előtt meddig...
Vannak olyan dolgok, amit meglepetésnek szán az ember. De mivel bizonyos dolgokat egyeztetni kell másokkal, óhatatlan, hogy eláruljunk egyes részleteket annak, akinek örömöt akarunk szerezni. Ha ebbe egy kis hiba csúszik, akkor nincs más hátra, mint hogy közösen hozzátok ki belőle a legjobbat.
Na, ennek eddig nem sok köze volt az írás alapját képező színházi bemutatóhoz. De nyugi, mindennek eljön az ideje, ha lehull a lepel, vagy inkább felmegy a függöny. Mert ugye mégiscsak színházba mentünk. Aztán persze jött a meglepetés, hogy a függöny se fel, se le… Itt ugyanis a „helyüket” egy időben foglalják el a művészek a közönséggel. Éééééés, tudjátok mit csináltak a színpadon? MOBILOZTAK!!! Ami ugyebár tiltott dolog a közönség soraiban. Mondjuk sok kreatív ötletet láttam már a telefonok kikapcsoltatására, de ez eddig mindent vitt!
Na, eddig a „spoilerezéssel”, és ne tovább! Már csak egy rövid megjegyzés. Hogyan hívd fel a figyelmet egy neked tetsző darabra úgy, hogy ne lődd el a poén(oka)t, ne reklámozd a színházat? De mégis nézesd meg mindenkivel, mert neked tetszett. Egyrészt a mondanivalója, másrészt az előadás módja, és persze nem utolsó sorban a szellemisége miatt. Háááát tessék!
Ennek a blognak van egy „mellékvágánya” , ami persze csak látszatra az. Nem mondom, hogy rajongásig, de szeretem – főleg – a magyar filmeket. A moziról szóló bejegyzéseket már a címükkel elkülönítem a többitől. „Természetesen” ezek nem klasszikus filmkritikák, hanem az e felület stílusába illő élménybeszámolók. Magyarul kitekintések a világ „nagy” dolgaira. Nem lesz ez másként most sem, csak a vászon tárul ki a harmadik dimenzió irányába. Pont a közélet felé, így meg is érkeztünk.
A titkosszolgálat hallatán egy kicsit mindenkinek összeugrik a szíve, mégiscsak valami misztikus, hihetetlen és titokzatos dologról van szó. De ha egy kicsit is közelebb „lépünk”, elég gyorsan belátjuk, hogy bizony itt is „emberek” vannak. Ééééés ugyebár ahol a „homo sapiens” feltűnik, abból sok jó már nem sülhet ki. Ha valaki ide bekerül, akár ügynökként, akár „páciensként” akkor annak nagy jelentőségűnek kell lenni. Vagy annak, amit tett, vagy éppen amit nem. Vagy annak, amiről gondolják, hogy ezt-azt cselekedett, esetleg mondott. Arról nem is beszélve, ha teljesen másképp történt. Sőt, ha kiderül, hogy az ember nem is az, akinek hiszik, vagy éppen vallja magát, az újabb bonyodalmak forrása.
Ha valaki kiesik egy ablakon, (és szándékosan nem azt írom, hogy ugrott vagy „kitessékelték”) ma már teljesen „megszokott”. Ugye-ugye, már ebből is egyre több „mém” születik napjainkban. Pedig az „érintettnek” korántsem olyan vicces, még akkor sem, ha ebben a darabban van „visszajátszás.” (Na, jó, nem „R” betűvel a jobb felső sarokban”.) De ha eddig a pontig eljut a néző, akkor az eddig felhőtlen szórakozásnak induló színházélmény, itt válik elgondolkodtatóvá először. Nincs itt valami közvetlen kapcsolat a „hétköznapjainkkal”? Ááááá, dehogyis! – legyint az ember egyik énje. Aztán meg rábólint, hogy DE! Hiszen bárhova nézünk, mindig a közelebbi vagy távolabbi, de napi történések köszönnek vissza, csak más megvilágításban! (Végül is színházban vagyunk…)
Innentől az ember egyre inkább rá kell, hogy érezzen, hogy nem egészen jó az, amit lát, vagy legalábbis nem biztos, hogy jól láttatják vele. Nem a színházban, hanem a való életben! Az a lényeg, hogyan adják elő, vagy ha úgy tetszik, hogyan adják be neki… Nem a színészek, hanem a politikusok! Attól is jó ez a darab, hogy „segít” a nézőnek. Rávezeti pl. arra, hogy a „kormány” nem csak az autó része, hanem ugye tudjátok… Éééééés ami már ugyancsak nem nagy bölcsesség manapság, hogy „ami” el tud romlani, az el is romlik. De, hogy a világot jelentő deszkán ki és mit akar beadni… no meg hogy kinek, az valóban legyen a katartikus élmény része! Mert már nagyon régen láttam élőben olyan előadást, ahol a közönség felállva „teljesíti” a vastapsot.
De igen, még ezt is meg lehet fejelni. Hiszen, akinek az előadás végére nem lett volna világos, – még a nézőtéri lámpák felkapcsolása után sem – azoknak jól jön egy kis plusz információ. Az ilyen, és ehhez hasonló független társulatok egyre nagyobb szerepet kell, hogy kapjanak. Így lehessenek részesei annak a „felvilágosító kampánynak”, amit a politikai nyomás ellensúlyozására kell használni mindenkinek. Igen, a saját eszközeivel. Ahogy én is idéztem már nem egyszer: „ki tollal, ki kalapáccsal”…
Derüljön ki azért az elején emlegetett titok/meglepetés szál eleje illetve vége is! A színházjegyet ajándékba kaptam, a múltkor emlegetett okból kifolyólag. Igen ám, de Kecskemétről Pestre felugrani nem egy kihívás. Csak akkor derült ki, hogy az előadás nem a fővárosban lesz, hanem Debrecenben, amikor megjött a jegyvásárlás visszaigazolása. Na, de sebaj, csináljunk egy hosszú hétvégét! Egyik narancsligetből a másikba! Azt viszont egyikünk sem sejthette, hogy ez még visszaköszönhet egy „retro”-színházban is!
Addig menjetek színházba, míg be nem tiltják azt is. Hiszen sok-sok ember egy közös célért, a szórakozás öröméért jár oda. Végül is, egy pici rést már „betámadtak”, hogy, hogy nem, pont a szünetet… (Jaj, most esett le, hogy itt nem volt szünet.)
Bár a fene tudja… lehet, hogy mégsem tiltják be… Mi lenne akkor a kormányinfóval, az M1-el, a megRENDEZETT „ünnepségekkel”, sőt gyakorlatilag az egész Parlamenttel. Hiszen a rendeleti kormányzás miatt évek óta tartunk fenn egy „színházat” a semmiért. Normálisak vagyunk? Hiszen már megkezdődött a „cicaharc” a jövő évben „kiadóvá váló” ülőhelyekért.
(Kiemelt) cím: Loupe Színház
Kép: Saját
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával
