Egy kéz sokféleképpen lendülhet előre. Ebben az összefüggésben sajnos leginkább az akciófilmekre gondolunk először. Az indulatok egyik látványos kifejezője is lehet, különösen ökölbe szorított ujjakkal. Ha valamiféle eszközzel társítjuk a mozdulatsort, akkor is a pusztítást, a rombolást vonzza magával. Megjelenik az emberi testből kibuggyanó vér, jelezve, hogy itt az emberi élet véget is ér.

De miért? Nem gondolhatnánk arra, hogy a kinyújtott kéz az első igazán emberi mozdulat az életünkben? Igaz, arra kevesen emlékszünk, hiszen születésünk pillanatában, csak édesanyánknak jutott eszébe, hogy egy véres csöppség felé nyújtsa a kezét. Így van ez még akkor is, ha egy ilyen cselekedethez abban az állapotban nagyon össze kellett magát szedni. Fogjuk csak vissza magunkat, és kövessük le azokat az emberi mozdulatokat, amelyekkel naponta találkozunk. Egy határozott kézfogás, egy baráti ölelés, vagy egy szerelmes simogatás.

Toldjuk meg ez utóbbi felsorolást még egy jelentős alkalommal. Büszkén tehetjük ezt még akkor is, ha ez a kitárulkozás véres eseménybe torkollik. A véradók nemzetközi napján azok is kihúzhatják magukat, akik technikai okok miatt kimaradnak az önkéntes felajánlás ehhez a dátumhoz köthető eseményéből. Ők a múlt hónapban voltak, vagy épp a jövő héten mennek. A rendszeres véradóknak egyetlen „ellenségük” a naptár. Hiába szólítja őket a kötelességtudatuk, naponta mégsem tölthetnek meg egy közel fél literes vérzsákot. Bármennyire is fontos lehet egy ismerős, egy barát, netán egy családtag, leggyakrabban a névtelenség jótékony homálya fedi ez a különleges vérszerződést.

Jómagam nem juthatok hivatalos statisztikához, csak azt látom, hogy egyre kevesebbet kell sorban állni, míg a regisztrációtól eljutok addig a pillanatig, amíg meghallom a nővéreknek azt a mondatát: „Köszönjük a véradást!”

Nyújtsd előre segítő kezedet,

Megmentve ezzel három életet!

Segíts Te is, ameddig csak lehet,

Másnak adva éltető véredet!