Akik a főtéri tornyos épületek „rendezvényeit” nem látogatják rendszeresen, csak mások elmondásaiból ismerik az ott történeteket. No de a „kívülállók” is megjelennek időnként a templomokban, pl. családi rendezvényeken: esküvő vagy keresztelő. Most az utóbbiról lesz szó.

A tegnapi kikapcsolódás után váltsunk komolyabb témára, ahogy ígértem. Első olvasatra még a fejbéli helyesírás ellenőrző rendszer is aláhúzza a címet. De az élet a bugyuta szójátékok között is produkál hétköznapi eseteket. Egy büszke nagymama mesélte el, hogy a családban micsoda örömteli eseményre készülnek. De a pap azt mondta, hogy nem tartja meg a szertartást, csak akkor, ha sokan lesznek, főleg gyerekek. A kérdés máris adott. De nem írom le, vérmérséklettől és világlátástól függően mindenki tegye fel magának.

A COVID idején bármilyen közösségi rendezvény megosztja a közvéleményt. (Ott ugyebár nem pattog a labda, aminek zaja – vagy más mellékhatása – elijesztené a vírust.) Na de mit tegyenek azok, akikben egyáltalán kétség merül fel, hogy a mindenhez erőt adó hitvilág, vagy az ennek égisze alatt rendezett „földi” esemény körülményei között kell választani.

Nyilván nem lehet a két különálló dolgot összemosni. (Bár kétségtelen, hogy az egyház is „elismeri” a betegségeket.) Elég, ha csak a „modernkori” katolikusságot, illetve Jézus születését vesszük. De tudjuk, hogy a hitvilág ennél sokkal régebbre nyúlik vissza. Én inkább attól félek, hogy ha az ismeretlen dolgok után minél többet kutatunk, annál több hibát találunk a mátrixban. Különösen, ha az összeesküvés-elméleteket gyártóknak is egyre több lehetőségük van az „okosságaik” terjesztésére.

A papság „intézménye” az egyik legősibb hagyományokkal rendelkező dolog. Bármennyire is tiltakoznak ellene a vallási konzervatívok, a nyilvánvaló kötöttségek, szabályok, menetrendek ellenére ennek is meg kell újulni. Akár úgyis, hogy „showman”, vagy DJ-elemek bevetésével kell „műsort” csinálni. (Lásd VV, amely rövidítés ugyan foglalt a kétes jelentésű Való Világ miatt, így lefordítom, hogy a Vidám Vasárnapot is szokás így emlegetni.) Az írás közben éppen bevágták egy TV-ajánlóban a „A mi kis falunk” legutóbbi évadzárójában történteket. (De az is röhej, hogy „hatásvadászatként” be kellett szúrnom, mert többen nézik, mint egy „normális” műsort.) 

Ebben a körben ne lovagoljunk a számokon, de könnyen eljuthatunk odáig, ahol az ország is tart a megosztottság terén. Itt „csak” a család „kettévágása” miatt kell aggódni. A hasonló események ezért nem akkora mennyiségben szaporodnak ahhoz, hogy a végtelenségig lehetne őket halogatni. Ráadásul a keresztelőt nem véletlenül tartják gyerekkorban. Egyrészt ugye megteremtik a fejlődő lélek számára a megfelelő környezetet a – vallási – folyamat lépéseihez. Másrészt, lehet, hogy az „illető” már felnőtt fejjel, másképp döntene. (Az álszenteskedést most szándékosan nem szúrtam közbe, de ez is megérne egy misét.)

Arról nem is beszélve, hogy 18 év felett már el lehet menni a haverokkal egy jót inni. A kiskorúság idején csak a szülőknek jut ez a „megtiszteltetés.” A pap meg így is úgyis ihat misebort. Ilyen ez a pap-szakma.

Kép: a Kecskeméti Nagytemplom „maszkolása” a keol.hu és egy kis kreativitás segítségével. (Most komolyan… nem mindegy, hogy az állványzat vagy a maszk csúfítja.)

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával