A gyülekezet hite, kontra saját meggyőződés

Minden hitvallás saját magaddal kezdődik. Hiszel e magadban, az elképzeléseidet meg tudod e valósítani? Ne mástól várd a csodát, ha magadban sem bízol! Hogyan tudnád elhinni a mások által elmondottakat, ha abban sem hiszel, amit Te magad csinálsz?

Most sem váltam egy modern kori Coelho-vá, még akkor se, ha a sok ész-osztás mellet bárki azt gondolná, hogy majd én mondom meg a tutit. Van erre épp elég önjelölt, elsősorban politikusi jelmezbe bújva. De nagyon remélem, hogy az adventi időszakban mindenkinek van lehetősége a külsőségeket háttérbe szorítani.

hit_vallas2.png

A hit felemlegetésével rögtön a vallás, illetve az ehhez kapcsolódó közösségek ugranak be elsőre. Főleg így karácsony idején. Ez utóbbi, mivel a keresztény világ legnagyobb ünnepe, a legtöbb hagyományt, szokást hozza felszínre. Nagy csoportosulások, mind a templomi gyülekezetekben, mind a családokban. Igen ám, de most 2020-at írunk az „ismert” vírushelyzettel együtt.

Most eldől majd, (persze nem lesznek rá hivatalos adatok) hogy mennyire számítottak volna a külsőségek, mint a „természetes emberi kíváncsiság” mutatói. Ki, milyen ruhában ment, kivel jelent meg egy adott eseményen? Ki mit mondott? (Mindenhova tessenek behelyettesíteni a „volna” szócskát!) Ez miért fontos? Na, pont ez a lényeg, hogy nem ez a fontos! Magába tud e most mindenki nézni, el tud e vonatkoztatni a „csordaszellemtől”? Tud e végre a saját gondolataiba merülve, a saját hitével együtt lenni.

Abba most szándékosan nem is merülnék bele, hogy alkotmánynak vagy alaptörvénynek nevezzük azt a dokumentumot, ami a vallás gyakorlását, illetve a hitbeli meggyőződés szabadságát teszi lehetővé.

No, de kell e a hitet egyáltalán valláshoz kötni? Úgy gondolom nem feltétlenül. (Azt is ideszúrom gyorsan, hogy ez nem egyenlő az ateizmussal.) Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek kell hinnie valamiben, illetve valakiben. Sőt, ez a valaki saját maga is lehet! (Ez önmagában még nem feltétlenül egoizmus!) Ez persze nem jelenti, hogy az ő hitét bárki másnak a meggyőződése fölé lehetne helyezni.

Hisszük vagy sem, a karácsony az idén is eljön. A hagyományokat és a saját lehetőségeit mindenki ismeri. Éppen ezért remélem azt, hogy ezeket mindenki a józan ész határain belül próbálja megélni. Minél többeknek sikerüljön úgy, ahogy szeretné!

Kép: pixabay