Nem könnyű KATA’-t táncba vinni a rezsicsökkentéssel
Emlékezetes nyarunk lesz az biztos. A héten meghozott intézkedésekkel együtt nem csak a nagy melegtől fő majd a fejünk.
Fekete hete volt a FIDESZ-nek, hiszen a héten két bástyájuk is ledőlt. Na, nem mintha különösebben megrengette volna őket, hiszen ők is tudják, hogy híveik vakon megbíznak bennük. Bár hivatalos statisztika nem készült, hogy ennyi rövidlátó ember lenne az országban. Azért távol álljon tőlem, hogy bárkit is megbántsak, (főleg a valóban látássérülteket). Hiszen egy mentsége biztos van a „2/3-nak” amellett, hogy mindig odateszik az „X”-et. Nincs más – hiteles – alternatíva!
Háborús helyzetekben (de egyébként sem) szerencsés ilyen példákkal előrukkolni, így maradjunk a sakknál. Ott is két bástya van, – legalábbis az egyik oldalon – és igencsak hatásos figurának számítanak. Már ha jól használják őket. Mekkora ötlet volt anno a KATA bevezetése. Sőt még valós fantázia is volt benne. A szürke sötétebbik oldalán „éldegélő” réteget próbálták egy kicsit fehérebb köntösbe öltöztetni. Bár akkor még egy fokkal megfontoltabban, lassabban hoztak meg egyes döntéseket az illetékesek. Most már látjuk, hogy ez is csak egy mézesmadzag volt. Adózni ugyanis mindenkinek kell, ezzel nem is lenne gond. De akkor csak az volt a szempont, hogy mindegy, hogy hogyan, csak mindenki kerüljön fel a térképre. Ha pedig már látókörbe kerültek, csak az alkalomra kellett várni, hogy mikor lehet őket a „kelleténél” aránytalanabbul kihasználni. Igen, lehet a kérdéssel foglalkozni, mint ahogy korábban is karban kellett volna tartani. De egy hirtelen „hamarjában” meghozott döntés igencsak felveti az újabb átgondolatlanság „intézményét”.
Valljuk meg, ez az adózási forma valóban egyfajta szabadságot teremtett sokak számára. De ez nem azt jelenti, hogy hirtelen felindulásból bármit meg lehet velük tenni. Ráadásul két fronton is le lehet őket támadni. (A francba, már megint háborúzok!) Egyik ugyebár a „mérték”. Ha ugyanis sokáig csend van, és hirtelen borul a bili, ez nem csak a gyerekszobában jelent rosszat. A másik a „kör”, amelynek ebben az esetben nem csak a közepén állni „szerencsétlenség”. Nem is értem, hogy lehet ilyen blőd dolgot kitalálni, hogy valaki nem dolgozhat (számlázhat) cégnek, főleg ennyire kategorikusan szabályozva.
Azt értem, hogy a KATA’-sok „viszonylag” keveset adóznak. De hagy idézzem „Döbrögi Nagyurunkat”, ha nem is szó szerint, amit akkor mondott, amikor „megszavazta” az egykulcsos adórendszert: Akinek kevesebb a bevétele, az kevesebbet adózik, akinek több „jut”, az arányosan többet. Ugye nem kell mondani, hogy ez mennyire „liberális” gondolkodás. Nyilván ez akkor ragadt rá a hátára, amikor a „libernyákokat” éppen rajta cipelte. Jöhetne talán egy mai „modern” (Novák) „KATA” aki egy kicsit többet is tehetne az ügy érdekében, de ő még csak próbálgatja a golyóstollát, meglátjuk melyen lesz a fogás rajta.
Talán még soha nem kapott ekkora jelentőséget egy „ártatlan” macska megjelenése a kutyapárti tüntetésen. Pontosabban a két állat ilyetén módon való egymásra találása. Bár számtalan „cukiságot” fotóztak már ebben a párosításban, ott mindig a szeretet ereje volt, ami összehozta őket. E mostani „kombóval” inkább az jön le, hogy az ősi ellenségek jótékony módon is tudnak egymásra hatni. Ha közös a cél, összefogással még ebben is van fantázia. Ellentétben azzal, amit csak „hirdetnek” a hangadók, de az eredmény látható…
Röviden emlékezzünk meg a másik kőépítményről is a sakktábla sarkában. Hiszen ennél nagyobb csinnadrattával aligha lehetne elismerni a rezsicsökkentés „vívmányainak (Németh) Szilárdságát.” Annál is inkább, mert a téma komolysága miatt szándékosan hagytam ki az igencsak megszaporodott „mémeket”, és a még „butább” szójátékokat. A rászorultság igazolásának nehézségeire is utaltam már korábban. De előkerült egy újabb elmélet a jogosultság megváltozását, illetve a nagyságrendet illetően. A „csodálatos” átlagszámítás. Ha ezt is úgy számolták, mint az átlagbért, akkor valóban egyre többen érezhetik magukat „átlagosan sz@r” helyzetben.
Egy biztos! (Aztán ebből adódóan több dolog is.) Kevésbé fájna a több adó befizetése, ha ennek megjelenése valódi „látványt” jelentene. Úgy értve, számunkra is hasznos dolgok épülnének belőle, de nem csak mutatóban. (Mert, hogy az összegek nagy része hova kerül, azt látjuk, csak abban számunkra nincs sok köszönet.)
Kép: Kedves ajándék egy macskabarát kutyapárt-szimpatizánstól, akinek alkotása még Kunhalmi Ágnes facebook-oldalát is megihlette.
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával