Milyen oldala lehetne még? (Kaptam a kérdést még csak a cím felemlegetése kapcsán...) Pedig a válasz „egyszerű” is lehetne. De a valóságban a „nagyok játékai” mellett eltörpülnek a „hétköznapi” emberek értékei, és nem utolsó sorban érzései.

Milyen szörnyű dolog a háború! Mondják azok (sőt azok is), akik csak hallomásból ismerik a háborút. És valóban, a legtöbben már az idősebbek közül is csak apjuk vagy nagyapjuk térdén hallgatta, hogy mi történt a Don kanyarban. Most pedig ismét az ukrán frontok sorszámait kell emlegetni, egyre jobban emelkedő számsorrendben.

A szombati ebéd készítése közben a Blahalouisiana dalát hallgattuk. Ebben arról énekeltek, „Milyen világ, amiben Csak egyszer lehet élni.” Bár sok igazság van benne, nem elsősorban a „darabszám” a lényeg, nem a gyárban vagyunk. Annál is inkább, mert ebbe van a legkevesebb beleszólásunk. A legfontosabb az életminőség, amiért talán mégis többet tehetünk. Bár erről másoknak is „lehet” véleményük. De, hogy hol az igazság? Háááát odaát – mint tudjuk – de ez nem feltétlenül egy fizikai határ, még ha a keleti végeken, most mindenki erre koncentrál.

Ismét megdőlt egy dogma, mely szerint a 3. világháborút majd a kibertérben vagy a biológiai laboratóriumokban vívják. Persze az alkimisták ettől függetlenül „végzik” a dolgukat. De mint láttuk!? Putyin még a vírust is képes volt eltüntetni egy „kis” valóságos tűzijátékkal. Visszatértünk a „klasszikushoz”, és emberek-emberek ellen, „némi” fejlett eszközzel, tankkal és rakétával vívják a csatákat.

Kérdezem (nem csak) én: Mit csinált a fél világ évekig? A nagy „medve(gy)” fenekét ízlelgette bő nyállal. Ki ilyen, ki olyan érdekből. (Olajért, gázért, fegyverért - atomért, legalábbis a békésebb fajtájáért.) Most pedig hirtelen egyszerre jöttek rá, hogy biz a’ kissé kesernyés. Ami azt illeti, a kóstolóért igen nagy árat fizettek.

Valószínűleg még nagyon távol vagyunk attól, hogy győzzenek a „lélekalkimisták”. Pedig ők azok, akik köztünk járnak hús-vér emberként. Legfeljebb nem kapják meg azt a hangsúlyt, amit megérdemelnek. Lehetnek ők ugyan akár „hivatalos” státuszban valamilyen tudomány képviselői is. Ilyenkor leginkább azt a szituációt tudnám elképzelni, amikor két olyan édesanya ül le egymással beszélgetni, akiknek gyermekei egymás ellen harcolnak. Jelen esetben még csak nyelvi nehézségeik sincsenek. (Tehát nem ez az, ami a meg nem értés eszköze.) Annál is inkább, hiszen olyanok is kerülhetnek egymással szembe, akiknek felmenői lehet, hogy együtt játszottak anno a Krím félszigeten levő „úttörő” (komszomol-„jellegű”) táborokban.

Mikor lesz ennek vége? – kérdezgetik jóval többen, mint az első felvetésnél… Na, ez (is) azok közé tartozik, amelyre nincsenek jó válaszok. És, ha egyszer majd vége is lesz… Minden vég egy úgy kezdet is egyben. Azaz hogyan tovább…? Csak addig bízhatunk, amíg lesz valakinek az ölébe ülni!

Kép: Pixabay

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával