Aki e sorokat olvassa, már túl van a karácsony „megpróbáltatásain”. Az egyedül töltött órák ugyan nehezen állíthatók párhuzamba a bejgli-kóma teltségérzetével. De a józan értékelés feltétele, hogy minden külső hatástól mentes legyen.

Jól érezted magad? A válasz könnyű, akár az „IGEN”, akár „NEM” gombot kellett megnyomnod. De ez nem a „Géniusz” ünnepi kiadása. Van időd átgondolni a választ az 5. másodperc után is. Lehet, hogy bátorság lesz a részemről közös nevezőben gondolkodni az értékelést illetően, de ehhez ki kell lépni a sablonokból.

A „nem” oldalt viszonylag könnyű lesz meggyőzni, még akkor is, ha a mostani, csak egy egyszeri, félresikerült karácsony volt. Az „igen”-táborral már egy kicsit összetettebb a helyzet, de itt is vannak olyan tényezők, amelyeken érdemes hideg fejjel végigmenni. Így most erre összpontosítunk.

Még csak ki sem kell venni a meglepetés-faktort, mármint onnan, ahol még van jelentősége. Sőt függetleníteni sem kell magunkat a hitvilági és a földi halandók megközelítésétől. Így nem kell megsértődni azokban a közösségekben, ahol nincs átmenet a kettő között. A tárgyiasított „szeretcsomagok” fizikai átadásában ugyanis nem lehet vita. A lelki ”pakkok” cseréjének időpontját meg sokkal fontosabb lenne annak szükségszerűségére időzíteni, de még inkább a folyamatossággal rendszeresíteni.

Megérte ezért a néhány pillanatért egész évben erre készülni? (Nekem még a fejemben volt, hogy „nemrég” csomagoltuk el a tavalyi fát.) Lehet ilyen rövid idő alatt összegyűjteni a sok szeretetet, és most egyszerre kiadni? Nem lehetne ezt több kisebb részletben áramoltatni, ezáltal folyamatosan sugározni az érzelmeket. Tudom, hogy erre a legfőbb ellenérv az, amiről már én is írtam. A fizikai távollét. Ez persze csak részigazság.

Persze, hogy össze kell hangolni az időpontokat, hiszen a szervezésre szükség van. De miért kell az ilyen rendkívüli alkalmakat központosítani? A világon az összes embernek boldognak lenni egy időben. Ha „akarják”, ha nem.

Látszólag jó dolog, hogy minden egyszerre van. Téli szünet, nyári szünet, húsvét, karácsony, hogy csak a legnagyobbakat említsük. A nagy cégeknek így egyszerűbb megszervezni az életüket. Gazdaságos leállás, pihenés, újraindítás, működtetés. De kell, hogy mi is így működjünk? Vannak ennek hátulütői! Vagy valakit vígasztal, hogy egyszerre áll sorban a határon a fél világgal? Egy időben szidjuk a tanuló-pénztárost a „TECSÓ, LIDLI, ÓSÖN” Bermuda-háromszögében? Bááááár, ha úgy vesszük, ez is egy közösségi „élmény”.

Következtetés: ebben is a multik kezében vagyunk! De nem furcsa ez egy kicsit? Ezt is ők mondják meg, hogy mikor legyünk boldogok? Miért ne lehetne a kisebb közösségek élményeit csak arra a szűk körre koncentrálni, akikre az adott esemény éppen vonatkozik? Aki meg világgá akarja kürtölni, az így is úgyis megteszi. Van rá már éppen elég felület.

Nálatok nem fordult még elő, hogy már a második vendégségbe úgy érkeztek, hogy elég a kajából? Az aktuális házigazda meg fogja a fejét, hogy akkor minek készült ennyire…! Aztán ő is elmegy egy „következő” vendégségbe, és rögtön megfordulnak a szerepek. Ugye, hogy egyre többekben benne van a felismerés, hogy ez az egész egy nagy álszenteskedés? (… és még el sem jutottunk a vallásig…)

Akkor csak azt várjuk, hogy valaki kimondja az igazságot! Amit mindenki tud, csak senki se mer… Meztelen a király!

Kép: Pixabay montázs

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával

Ez a bejegyzés az MBBK Bloggereinek összefogásával jött létre. Gondolataink egy téma különféle megközelítése után a kék gombon találkoznak. Kattints bátran!