Kár! Kár-kár, persze, hogy kár. De ne károgjunk itt előre, annál is inkább, mert azt a varjú mondja, nem az aktuális barátaink. De tudható, hogy a szerepüket azért megtaláljuk nekik is.
Végre a „másik”, pontosabban az „egyik” oldalt is megdicsérhetem valamiért. Ebben persze az a nagyszerű, hogy senki nem vádolhat azzal, hogy én a csak a „másik” oldal irányába húzok. Főleg, hogy nem is nagyon lenne hova…
Bármennyire is igyekszem kerülni a „közmédia” híradásait, időnként „muszáj” belefutni. A kereskedelmi rádiók is abból élnek, hogy „átveszik” a „nagyok” híreit, és ilyen-olyan támogatással megemlítve és megáldva, el is mondják őket óránként.
A legújabb Nemzeti Konzultáció is bizonyára „nagy sikerrel” zajlott, hiszen egész szombaton mást se hallottam. Különösen annak örültem, hogy még a költségeit is „elárulták”. 2,7 milliárd Ft. (Tudom, joggal kérdezhetik, hogy akkor most miért hiszem el, máskor meg miért nem.) Remélem az oktatás színvonala még nem esett hirtelen annyit, hogy ne lássuk a számot. (De azért nem a sok nullás verziót választottam, nehogy valakinek mégis nehézséget okozzon az értelmezés.) „Ku…”, akarom mondani nagyon sok. De nem sorolnám fel a szokásos ellenzéki „mantrákat”, hogy mire lehetett volna költeni. Ugyanis azt már többször említettem, hogy az egészségügyi és az oktatási reformokat sem lehet megoldani egyszeri támogatásokkal.
Van egy nagyon kedves ismerősöm. Gyerekkorunkban sokat vendégeskedtem nála. Szakmai ártalmából adódóan volt egy – ha lehet ilyet mondani – nálánál is kedvesebb figurája. Egy holló. Már akkor nagyon szerettem ezt a jószágot. Bár akkor még nem tudtam, hogy mikor hoz elő belőlem valamiféle ihletést a szerepe. Hááát most. Szegényt már nyugdíjazták – igen a hollót is! Ezt a ma már középkorinak tűnő levélküldözgetési módszert miért kell még életben tartani? Tényleg már csak az hiányzik, hogy rehabilitáljuk a madárkát.
Tudom, megint én mozgok rossz körben, mert egyetlen ismerősöm se küldte vissza a közvetlen környezetemből. (Vagy legalábbis nem merte elárulni.) Viszont mégis csak mi vagyunk a „jók”, mert legalább a postaköltségünket megspóroltuk. (Még akkor is, ha most lett volna lehetőségünk „ingyen” levelet írni a felső vezetésnek.) Mondjuk valaki, aki jól értesült „POSTA-ügyekben”, elárulhatná, hogy a vissza nem küldött levelek költségét is kifizettük e? – így közösen. De kérdezem én kis naiv: Nincs erre valami olcsóbb, esetleg a modern technikával, informatikával összefüggésbe hozható megoldás? (Ha már mindenáron konzultálni akarnak…) Könyörgöm, hát embereket küldünk a Holdra.
Azért az eredményhirdetésnél csak kibújt egy másik szög is a zsákból. Büszkén kijelentették, hogy a magyarok 97%-a egyetért az olajszankciókra, a gázszállításra, a nukleáris fűtőelemekre, valamint a turizmusra vonatkozó kormány-állásponttal. Persze, hiszen csak ők vesznek részt ebben a „színjátékban”. Az az 1,7 millió feladó. (A több mint 8-ból.) Ez azért ugye „borítékolható” volt. (Szó szerint is, csak, hogy hű legyek e hollóhoz…)
Akkor már csak egy kérdésem van: Had éljek egy „Fluimucil Ábel”-i fordulattal, mert ezt talán mindenki megérti: Miért?
Kép: Tulajdonos/jogkezelő: postamúzeum
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával
