A hír szent, a vélemény szabad(on szárnyaló)

(lépcső)Házon kívül

(lépcső)Házon kívül

Konzultáció, őszinte eredményhirdetéssel

2023. január 15. - Jumbóka

Kár! Kár-kár, persze, hogy kár. De ne károgjunk itt előre, annál is inkább, mert azt a varjú mondja, nem az aktuális barátaink. De tudható, hogy a szerepüket azért megtaláljuk nekik is.

Végre a „másik”, pontosabban az „egyik” oldalt is megdicsérhetem valamiért. Ebben persze az a nagyszerű, hogy senki nem vádolhat azzal, hogy én a csak a „másik” oldal irányába húzok. Főleg, hogy nem is nagyon lenne hova…

Bármennyire is igyekszem kerülni a „közmédia” híradásait, időnként „muszáj” belefutni. A kereskedelmi rádiók is abból élnek, hogy „átveszik” a „nagyok” híreit, és ilyen-olyan támogatással megemlítve és megáldva, el is mondják őket óránként.

posta_hollok.jpg

A legújabb Nemzeti Konzultáció is bizonyára „nagy sikerrel” zajlott, hiszen egész szombaton mást se hallottam. Különösen annak örültem, hogy még a költségeit is „elárulták”. 2,7 milliárd Ft. (Tudom, joggal kérdezhetik, hogy akkor most miért hiszem el, máskor meg miért nem.) Remélem az oktatás színvonala még nem esett hirtelen annyit, hogy ne lássuk a számot. (De azért nem a sok nullás verziót választottam, nehogy valakinek mégis nehézséget okozzon az értelmezés.) „Ku…”, akarom mondani nagyon sok. De nem sorolnám fel a szokásos ellenzéki „mantrákat”, hogy mire lehetett volna költeni. Ugyanis azt már többször említettem, hogy az egészségügyi és az oktatási reformokat sem lehet megoldani egyszeri támogatásokkal.

Van egy nagyon kedves ismerősöm. Gyerekkorunkban sokat vendégeskedtem nála. Szakmai ártalmából adódóan volt egy – ha lehet ilyet mondani – nálánál is kedvesebb figurája. Egy holló. Már akkor nagyon szerettem ezt a jószágot. Bár akkor még nem tudtam, hogy mikor hoz elő belőlem valamiféle ihletést a szerepe. Hááát most. Szegényt már nyugdíjazták – igen a hollót is! Ezt a ma már középkorinak tűnő levélküldözgetési módszert miért kell még életben tartani? Tényleg már csak az hiányzik, hogy rehabilitáljuk a madárkát.

Tudom, megint én mozgok rossz körben, mert egyetlen ismerősöm se küldte vissza a közvetlen környezetemből. (Vagy legalábbis nem merte elárulni.) Viszont mégis csak mi vagyunk a „jók”, mert legalább a postaköltségünket megspóroltuk. (Még akkor is, ha most lett volna lehetőségünk „ingyen” levelet írni a felső vezetésnek.) Mondjuk valaki, aki jól értesült „POSTA-ügyekben”, elárulhatná, hogy a vissza nem küldött levelek költségét is kifizettük e? – így közösen. De kérdezem én kis naiv: Nincs erre valami olcsóbb, esetleg a modern technikával, informatikával összefüggésbe hozható megoldás? (Ha már mindenáron konzultálni akarnak…) Könyörgöm, hát embereket küldünk a Holdra.

Azért az eredményhirdetésnél csak kibújt egy másik szög is a zsákból. Büszkén kijelentették, hogy a magyarok 97%-a egyetért az olajszankciókra, a gázszállításra, a nukleáris fűtőelemekre, valamint a turizmusra vonatkozó kormány-állásponttal. Persze, hiszen csak ők vesznek részt ebben a „színjátékban”. Az az 1,7 millió feladó. (A több mint 8-ból.) Ez azért ugye „borítékolható” volt. (Szó szerint is, csak, hogy hű legyek e hollóhoz…)

Akkor már csak egy kérdésem van: Had éljek egy „Fluimucil Ábel”-i fordulattal, mert ezt talán mindenki megérti: Miért?

Kép: Tulajdonos/jogkezelő: postamúzeum

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsohazonkivul.blog.hu/api/trackback/id/tr2518026370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2023.01.15. 13:09:54

"Kár! Kár-kár, persze, hogy kár. De ne károgjunk itt előre, annál is inkább, mert azt a varjú mondja, nem az aktuális barátaink."

Gondolom itt a Varjú László DK-s politikusra gondoltál.....
(esetleg magára gyurcsányira????)

ulpius66 2023.01.15. 13:12:35

Dzsambóka!

"Persze, hiszen csak ők vesznek részt ebben a „színjátékban”. Az az 1,7 millió feladó. (A több mint 8-ból.) Ez azért ugye „borítékolható” volt. (Szó szerint is, csak, hogy hű legyek e hollóhoz…)

Döntsd már el végre, hogy most Varjú vagy holló????????

ulpius66 2023.01.15. 13:17:14

Nekem, mint IGAZI DEMOKRATÁNAK könnyű dolgom volt!!!!

Megkérdeztek. Válaszoltam.....Én, a nejem, és a három gyermekem+vejek és meny.....

Dzsambóka!

Állítólag az a DEMOKRÁCIA ahol belepofázhatsz a köz dolgaiba!!!!!!

Tik tőröl metszett ballibsik aztán mért nem tetszettek válaszolni????????????

KIJÜHETETT VOLNA, HOGY A MAGYAROK 99%-A HELYESLI A CANKCIÓKAT!!!!!
(na jó, ez vicc volt........a magyarok szinte 100%-a elítéli a cankciókat.....)

ulpius66 2023.01.15. 13:24:25

Kedves Dzsambóka!

Tik ott fenn a NAGY MAGAS elefántcsont-toronyból aztán el bírjátok képzelni a demokráciát.......

2.500 éve Athénban, ha megkérdezték a jónépet egy eldöntendő kérdésről.....
AKKOR NEM AZ VOLT A MÓDI, HOGY KUSSOLOK, ÉS UTÁNA HISZTIKÉZEK, HANEM AZ, HOGY VÁLASZOLOK, ÉS A FŐNÖKÖK VÉGREHAJTJÁK A NÉP AKARATÁT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ulpius66 2023.01.15. 13:26:30

DZSAMBÓKA!

Tényleg!

Mi ez a mai nagy hisztirohamod?

....egyebekben válaszoltál a Nemzeti Konzultáció kérdéseire?

HA NEM..... AKKOR POFÁD LAPOS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Jumbóka · http://lepcsohazonkivul.blog.hu/ 2023.01.15. 19:46:09

@ulpius66: Megpróbálok az összes felvetésedre egyszerre válaszolni.
- Nem, nincs köze Varjú Lászlóhoz.
- Holló és csupán az egykori Posta-szimbólum volt az ihlető, aki a levelezést favorizálta.
- Ez a konkrét "konzultáció" egy látszatdemokráciai eszköz.
- Kétségtelen, hogy az emeleten van az irodám, de túl sokat járok le a földszintre, így nem tudom elveszíteni a valóságérzetemet.
- Nem válaszoltam. Gyorsan átfutottam a papírt, majd felajánlottam egy kollégámnak fűtőanyagként. (Ha úgy tetszik rezsitámogatásként.)

törppicur 2023.01.15. 22:00:52

Szerintem azt a véleményt lehet megszámolni, momolyan venni, amelyik létezik.
Volt 97% igen, 3% nem. Ezt mindkettőt komolyan kell venni, a 3%-nak is van súlya.
A másik 6 milliónak nincs, vagy saját magának sem fontos a véleménye és ezért kimaradt. Ez hiba volt. Ha meg ebbe a 6 millióban olyan is van, aki egyébként rendelkezett véleménnyel és egyetértett a felvetésekkel, de csak azért nem válaszolt, hogy nehogy "felhasználja" Orbán a véleményét, az egy demokrácia-ellenes véglény.

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.16. 08:43:04

@törppicur: Van abban valami bizarr amikor a demokráciát eltaposó, beszántó kancigány egyik felkent seggnyalója nevez demokráciaellenesnek valakit aki távolmaradásával tüntet a nemzeti konzultációnak csúfolt gyalázatos kutyakomédia ellen.
Igen, rólad van szó te féreg. Igen, gecibuta vagy és még aljas is.
És persze kurva anyád...

ulpius66 2023.01.16. 10:08:12

@Kangörcsös TSZ elnök:

Képzeld!

Vannak olyan "színtiszta" balliberális demokráciák, akik pénzzel büntetik azt, aki nem vesz részt a szavazáson!

ulpius66 2023.01.16. 10:10:58

@Jumbóka:

Dzsambóka!

Az internetten is ki lehetett tölteni....én is ezt választottam!

A világ legsötétebb fasiszta diktatúrás országában, Svájcban meg szinte mindenről megkérdezik a jónépet.....

törppicur 2023.01.16. 10:25:32

@Kangörcsös TSZ elnök: emberből vagy-e? De lehet csak simán szaralak.

ulpius66 2023.01.16. 10:30:37

Más téma....

Rápillantva a holland gáztőzsdére, az látható, hogy a földgáz ára így hétfőn reggel 59 euró/MWh......ÁTSZÁMÍTVA FORINTRA ÉS KÖBMÉTERRE (400 FORINT/EURÓ) AKKOR KIJÖN, HOGY PILLANATNYILAG KB. 230-240 FORINT EGY KÖBMÉTER FÖLDGÁZ!

Addig Magyarországon a piaci ár 752 forint/köbméter.....

... és még hol lehet a tőzsdei gázár alja.....pedig mán kifelé megyünk a télből...

ulpius66 2023.01.17. 10:32:38

Mostan meg KEDDEN 9 ÓRAKOR A GÁZ ÁRA 51,7 EURÓ... AZAZ 210 FORINT KÖBMÉTERE.....HOL LESZ AZ ALJA???????

ulpius66 2023.01.17. 10:45:42

Teljesen nyilvánvalóan semmi köze a REÁL-GAZDASÁGNAK A TŐZSDEI MACHINÁCIÓKHOZ!

Mért van az, hogy a gázár augusztusban 350 euró most meg 50 euró?????

Hol tartanánk, ha így ingadozna pl. a búza ára!!!! Párhónapja 70.000.- forint tonnája, mostanra meg 10.000.- forint????

Vagy ilyen kilengésekkel mozogna a forint-euró árfolyam???????

birkamenet 2023.01.17. 11:02:24

@ulpius66:

A Nemzeti Birkanizációs fake propaganda a te kétharmadnyi Fidernyák Győzike táborodnak szól. Akik tényleg vagytok annyira értelmi fogyatékosok, hogy beszopjátok, hogy egymillió nyugger indul meg a postára, hogy visszaküldje a hülyegyerek játékot.

birkamenet 2023.01.17. 11:07:18

@ulpius66: Nekem, mint IGAZI DEMOKRATÁNAK könnyű dolgom volt!!!!

Nicsak megjött A NAP HÜLYÉJE!
Orbán seggcsimbókja illibernyák demoratának álmodja magát!

birkamenet 2023.01.17. 11:41:39

@ulpius66: internetten is ki lehetett tölteni....én is ezt választottam!

Japersze, a birkatábor meg az internet. Ahol a birkatábor naponta olvassa a valós hirforrásokat, mert erre van igénye meg ideje. A fészbuk előtt. Oszt megy a felvilágosult birka regisztrálni meg olvasni, meg átgondolni meg kitölteni, mert erre neki ideje, kedve, meg képessége van, bruhaha.

Te ma valami nagy formában vagy, pár pec alatt annyi elmebajt szállitasz magadból, mint máskor egy hónap alatt!

inebhedj - szerintem 2023.01.17. 13:58:23

@ulpius66:

A szocializmusban, majd a nyugati bullshitben kinevelődött demokraták (függetlenül attól, hogy bevallottan baloldaliak, vagy az mondják, sőt gondolják magukról, hogy jobboldaliak) őszintén hisznek abban, hogy a közdolgaiba való beleszólás akként zajlik, mint a nemzeti konfrontáció, vagy a parlamenti választások, azaz eldöntheted, hogy tarkón vagy orrba váglak, kukacos húst, vagy rohadt krumplit eszel.

Valójában így a trash működik, ebben sem a jelenlegi, sem az előző Kádár-rendszer nem különbözik, úgyhogy nem is értem ezt a nagy pártoskodást, mivel csak egy "tőről metszett ballibsi" banda van, egy része kormányon, egy rész ellenzékben, ahogy a csőcselék is konstans, és utóbbi rendesen eljár "beleszólni a köz dolgaiba", valamint a saját másik felével vitatkozik abszurd hüjjjeségeken.
süti beállítások módosítása