Ahogy telik-múlik az idő, számuk egyre gyarapodik. Bár ez nem egy végleten történet, éppen azért kell addig kiélvezni, amíg lehet.

A születésnapok a külső szemlélők számára hétköznapi események. Hiszen mindennap van valakinek… Minél több ismerősöd van, annál több. (Tedd hozzá a virtuálisakat is a neten, ha neked a darabszám a fontos.) Még ha komolyan is gondolod, nem hiszem el, hogy mindegyiket át tudod élni teljes mélységében. (Ezért „segítem” az ismerőseimet azzal, hogy az enyémet nem dobja fel „Face”…)

Majdnem 10 évvel ezelőtt írtam egy bejegyzést, nagyon kedves ismerősöm aktuális évfordulójáról, aki azóta értelemszerűen „félszázados” lett. Hölgyeket ugyan nem illik ilyen módon kibeszélni, de a matematika szerencsére nem egy „hagyománytisztelő értékmérő.” Az idő, pedig huss, elillant, mint ahogy az évek számával úgy tűnik, mintha egyre rövidebbek lennének ezek a periódusok. Ennek ellenére mindig siettetjük a múlását, várjuk a következő eseményt. Ha tél van a nyarat, ha nyár, a telet. (Mondjuk utóbbi verzió nálam pont nem játszik…) De lehet ez bármi más, egy új élmény, egy kirándulás, vagy pont egy nulladik születésnap, pl. egy unoka világra jövetele.

A 70 már egy „kicsit” már más kategória. Ekkor már többet foglalkozol az értékeléssel. (Főleg ha gyakran olvasod az újságok azon híreit, ahol általában utoljára írják le egy ember nevét…) Ez már az az évszám, ahol van tapasztalatod „megválogatni” hogy kit hívsz meg a „tortázós asztalhoz”. Létezhet egyáltalán olyan ember, akiben hosszú évtizedek alatt még semmiféle „ellenérzésed” nem támadt? Már csak azért is, mert ez kétoldalú dolog. A „viszony” ugyanis kölcsönös, neked is gáz, ha a „másik fél” mondja azt: bocs, nem… Már ha egyáltalán mondja…

De maradjunk abban, hogy ez (is) egy örömünnep. Mert ha elmégy, akkor igenis jól akarod érezni magad! Ahhoz már tényleg fakírnak kell lenni, hogy azért legyél ott egy ilyen eseményem, hogy akkor most jól megmondod a magadét… Van persze a másik véglet, hogy mindketten tudjátok, itt aztán megmondhatod. Na, ennek jegyében született meg az alábbi „költemény”. Versnek ugyanis nehezen nevezhető, inkább a „kínrím” kategóriába sorolható.

Van ennek az „évszámolgatásnak” pontosabban a kor emlegetésének egy sajátos pszichológiája. 10-20 évesen a 40-esre is már furcsán néznek. A mai "modern" világunkban, ahol ők már „nagynak” számítanak, (legalábbis szerintük) ez rendben is van. Így nem is csodálkozunk, amikor az kicsi unokák a 40-50 éves nagyszülőket simán leöregezik. De akkor mi a helyzet a 60-as 70-es évszámokkal, amit azért remélem, hogy minél többen elérünk? Ahogy érzed! – mondják, akik már megtapasztalták. Valahol így is van ez rendjén. Sőt, aki emiatt panaszkodik, egy dolgot mindenképpen a figyelmébe ajánlanék: Örülj, hogy még számolhatod!

A sok-sok ismerős között természetesen óhatatlan, hogy összecsengenek a szülinapok. Egyik kedves szerzőtársamnak pedig mi más lenne a legnagyobb ajándék, mint hogy én is egy olvasnivalóval ajándékozom meg. Na meg természetesen a Ti figyelmetekbe ajánlom az Ő alkalomhoz illő írását is! Boldog születésnapot! Nem mellesleg az Ö jeles napja sem jelenik meg az „arcoskönyvben”.

Kép: Saját

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával