A barátság fizikailag is megjelenő formája legalább olyan sérülékeny, mint az érzelmi oldal. Éppen ezért egy esetleges hiba, sérülés vagy megszűnés is hasonló reakciókat válthat ki.
A címbéli téma emberközeliségéről szóló „örök” klasszikus, majd az írás végén olvasható. Persze számtalan formája ennek a „műfajnak” azért megjelenik itt-ott.
Amikor országok közötti barátságról beszélünk, még mindig első helyen szerepelnek az egykori „keleti blokk” államait összekötő szálak. Ezek ráadásul kézzel foghatóak, még ha pl. a 220 kilovoltos Béke villamos távvezetéket már akkor sem volt érdemes szó szerint tapogatni.
De most egy másik „köldökzsinór” az, ami éppen borzolja a kedélyeket. A felütés sajtóvisszhangos részén azért essünk túl gyorsan. Hiszen valószínűleg nem arról volt szó, hogy az oroszok hirtelen elzárták volna a lengyelek felé. Egyszerűen lejárt egy aktuális szerződés, így ezen a csatornán északi „barátaink” nem kapnak több olajat. A szükségleteiknek mára már csak 10 %-át adó ellátási rész valóban elenyészőnek tűnik. Még akkor is, ha literben egybehangzóan elég nagy számról beszélünk. A lengyelek tehát köszönik szépen, jól vannak.
Persze, hogy a vasárnapi autósnak nem lehet összehasonlítási alapja ez a mennyiség. Hiszen a kőolajszármazékokból előállított termékekkel mi már csak azután találkozunk, ha a műszerfalon felvillan a sárga lámpa. A híreket hallva azért bennünk is bujkál a kisördög, hogy ugyan nekünk milyen kapcsolataink vannak a külvilággal. Már úgy értve, hogy a különféle csöveken keresztül. Éppen elég nagy pánikot keltett 2022. őszén, amikor „akadozott” a szállítás a „Barátságon” keresztül. Igen, persze van az „Adria” meg a „Déli áramlat”, és hallani új utak kereséséről is.
Engem mégis legjobban ez a „kutya-macska barátság” foglalkoztat, amit évek, mondhatni évtizedek óta folytatunk az oroszokkal (szovjetekkel). Az emberek ahogy „felnőnek” egyre inkább tisztában vannak az érdekházasság fogalmával. Csak ugyebár ezek előtt meg utána is van élet. (Legalábbis reméljük.) Így semmit nem lehet a nullára leírni, még ha a múltat időnként próbálnánk is teljesen kitörölni. A jövővel kapcsolatban pedig egyre csak nő a bizonytalanság. Ennek ellenére (vagy éppen ezért) nem tudom teljesen elítélni a magyar diplomáciát azért, hogy időnként kijár „barátkozni” Moszkvába.
Azért, hogy a cím ne okozzon „másfajta” kattintás vadászatot a „klasszikus” téma okán, muszáj volt egy kis csavart tenni bele. De akiben azért megmozdult valami, annak ajánlok egy élménybeszámolót még 2011-ből. Kikapcsolódásnak még mindig nagyon jó, főleg, hogy elég sűrűn ismétlik a filmes csatornák is.
Van ezért egy-két dolog, amit nem értek. Mondjuk olyan „tényező”, ahogy egyértelmű a kormány álláspontja. Pl.: Soros. Ő most egyértelműen negatív figura. (Még akkor is, ha sokan az ő csöcsén nevelkedtek.) Aztán ott van Brüsszel. Látványosan hadonászunk ellene, de azért a jó dolgokból nem akarunk kimaradni. Moszkvával meddig és milyen téren tudjuk még azt eljátszani ezt a „se veled, se nélküled” játékot? Én tudom, hogy a hétköznapi életünkben is hajlandóak vagyunk hol ide, hol oda dörgölőzni, de ez akkor sem hasonlítható össze a „nagypolitikával”.
… éééééés akkor a klasszikus kisiskoláskorunk emlékkönyvéből a ’70-es, évekből:
A barátság egy aranyfonál, mely könnyen elszakad. Össze lehet ugyan kötni, de a csomó megmarad.
Kép: INDEX
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával
