Megszűnő Posták, szaporodó futárszolgálatok. Generációváltás a feladóknál, a címzetteknél és a „postások”-nál is.

Magam is sorban állok, de csak úgy hivatali kötelességből, hetente egyszer. Ez adta az ötletet, meg hogy közben úgyis „ráérek”. Persze ehhez ott kellett állnom a nyugdíjas Mari néni mögött a „Póóóóstán”.

Egyre gyakrabban látjuk, halljuk, olvasunk róla a neten, hogy megszűnőben vannak a „klasszikus” falusi kisposták. Elbocsátják a dolgozókat még a nagyobb városi hivataloknál is. Ebből persze óriási a felháborodás, különösen ellenzéki oldalon. Félreértés ne essék, nem kívánok ebből (is) politikai ügyet csinálni. De azért azt tudjuk, hogy ami „sz@r”, arról csak a „tuggyukki” tehet. De most már megérkezett a „földi megváltó”, aki majd ezt is rendbe teszi. De amíg valóban munkába áll, lássuk a tényeket.

Ma már egyre kevesebb a papír alapú levél. A klasszikus sárga csekk már színében is formájában is beköltözött a számítógépünkbe. A csomagfeladások ugyan nagyságrendileg megnőttek, de ehhez alkalmazkodva az ezeket szállító társaságok is kezdenek felnőni a feladathoz. Még ha nem is sikerül mindegyiknek. Hát ki lenne az a „hülye” aki fenntartaná az „eredeti” intézményt, még ha fel is idézem a több évtizedes „viccet”. (Hü…e, hü…ébb, leghl…ébb, rendőr, postás, vasutas.)

Főleg, hogy a folyamat nem áll meg. „Mari néni” még beáll a sorba, mindig ott fizeti be a „vízdíját”. Már az én korosztályom – magyarul Sanyi bácsiék – is keresi(k) a másodlagos megoldásokat. Gyerekeink már csak a neten hajlandóak elintézni bármit (két lájk között). Unokáink meg már nem is nagyon fognak hallani az egykori „klasszikusról”. Felmerülhet a kérdés, hogy valamiféle átszervezéssel meg lehetne e menteni legalább a nevet? Lehet, hogy valamelyik „oligarcha-unoka” máris kedvezményezett. Legalábbis abban, hogy a pénzügyi része „rámarad”. Már ami kimutatható lenne. A többit úgyis mi fizetjük, ha már meg nem tettük.

Tudom, még sokan vannak, aki félnek bekerülni bármilyen elektronikus nyilvántartási rendszerbe. Főleg, ha önként kell belépni. Még akkor is, ha „nyugtatjuk” őket, hogy már benne vannak. Még az sem izgatja őket, ha a saját gyerekeik mondják, hogy nem nagyon tehetnek mást. Ugyanis ha ezek a saját gyerekek netán „véletlenül” kiköltöznek valamelyik – most még barátinak tekintett – országba, ott sem ússzák meg az elektronikus bürokráciát. Persze odáig azért ne nagyon jussunk el, mint a most már ugyancsak „barátinak” tekintett nagyon keleti országban felépített rendszer. (Miért is nem írtam le egyetlen rövid szóval? Kína.) Ahol igen, az embereket is pontozzák. Sőt azokat is, akinek nincs autója. Főleg, hogy a legtöbb csomag már úgyis onnan áramlik be. Pedig hogy félünk, féltünk tőlük… hogy majd jön a sárga veszedelem… Jött is a COVID formájában. Most meg mit csinálunk? Mindent onnan rendelünk. (TEMU). Önként, időnként dalolva, elektronikusan.

Na, de ne szaladjunk olyan messzire. Ott van nekünk a csomagautomata az utca végén. A billentyűzet meg egy karnyújtásnyira…

Kép: Saját

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával