Színház az egész világ – mondták ezt „őseink”, amíg be nem köszöntött   életü(n)kbe a kétdimenziós (csoda)világ, a MOZI. Azóta azt mondjuk, mozi az egész világ. Gondolom sokaknak fel is tűnt az első ellentmondás. Akinek (még) nem, annak súgok egy kicsit. De hogy ne legyek olyan „tanárbácsis” (vagy egy kicsit mégis) felteszek egy rávezető kérdést. Mi a fenét ettek az emberek azon, hogy az eddig áhítattal csodált – nem utolsó sorban – 3 dimenziós (színpadi) világot belezsúfolták egy képsíkba? Na, na, van, akinek máris tovább pörögtek egy kicsit az agytekervényei? Igen, igen, több mint 100 évvel a mozi születése után most azon dolgoznak a szakemberek, hogy a mozi világát ne csak időben, hanem térben is megpróbálják kitágítani. Manapság egyre több 3D filmet láthatunk, egyelőre inkább csak az animációs kategóriában.

Bizonyára sokan láttátok már valamiféle visszaemlékezésnek, dokumentumfilmnek köszönhetően, amikor a Lumière testvérek vonata befutott az állomásra. Erre az emberek sikongatva ugrottak fel a helyükről, nehogy elüsse őketJ! Ha most valamiféle közéleti blogot írnék, akkor így fogalmaznék: a sok „hülye”. De itt ilyet nem lehet, így hagy fogalmazzak úgy, a lököttek… A vasútállomáson sem ugrálunk fel a helyünkről, ha jön a vonat, ha csak nem épp azért, hogy közelebb kerüljünk hozzá, hiszen azért mentünk ki, mert fel akarunk szállni. A néhány fős kisebbségtől most tekintsünk el, akik meg egyébként is elé akarnak ugrani… van nekik elég bajuk.

Moziba járni mindenki szeret, vagy legalábbis nagyon sokan. Szerencsére a legtöbben meg is tehetik, hogy elmennek. Ezért gondoltam arra, hogy megosztom a közvéleménnyel a saját mozis élményeimet. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem (egészen) a saját oldalaimon. Olyan felületre kalauzolom el az idelátogatókat, ahová többféle ember többféle céllal keveredhet. Mondjuk összekötve a kellemest a hasznossal, vagy akár a hasznosat összekötve a kellemessel. Aki kíváncsi a rejtély feloldására, olvassa el legalább a bevezető írást, elejétől a végéig. Na, nem kell gyanakodni semmiféle reklám ízű történetre. Aki egy kicsit is ismer, tudja, hogy engem nem lehet megvenni. Megvezetni persze igen, és erre már volt példa az életemben, de most szó sincs ilyesmiről. A további ideológiai ráhatás helyett ajánlom, fogjatok bele a mozi „olvasásába” a következő posztban!

Avagy, megint a 6-os bűvöletében…

Az éjjel felijedtem. Ritkán álmodom, de akkor eget verő hülyeségeket. Azt láttam magam előtt, hogy nézem a meccset, és a hollandok vezetnek 1:0-ra. A képváltásokkal nem voltam teljesen tisztában (hiába elég későn, pontosabban korán volt), de egyszer csak én is a csapat tagjaként játszottam, és a végén 2:1-re nyertünk. Te jó ég – futott át az agyamon! Ekkora baj van? Már nekem is be kell állnom? Persze eddigre már felébredtem, és meg kellett állapítanom, hogy még annál is nagyobb a baj, mint amit eddig sejtettünk. Elég sok idő eltelt már a meccs lefújása óta, de ezzel kapcsolatban sok-sok furcsa emlék, és néhány tiszta gondolat futott át a fejemen.

(A félreértések elkerülése végett: nem egyenlő a húsvéti tojással.)

Mivel az alábbi eset alig egy hete történt, magam is kíváncsi vagyok, mennyire szépíti meg az idő a történteket. Pontosabban azokat már nem, de nem tudom, hogy az akkor igencsak felforrósodott hangulatot mennyire tudom még érzékeltetni.

Na várjatok csak…

Az első iromány (ezen a fórumon) egy valós történet. Természetesen én fogalmaztam meg a saját stílusomban (ezen nem is kell különösebben meglepődni). Egyetlen szépséghibája, hogy nem ebbe a fórumba íródott eredetileg. Ez egyébként a szövegből is kiderül, hogy nem ez volt a célterület. Az eredeti címzettet nem idézem meg, hiszen nem szándékom a lejáratása, bár a szakavatott internet olvasók lehet így is rájönnek. Mindegy. Lényeg, hogy a blog gazdája nem tartotta közlésre alkalmasnak, –  valószínűleg – ezért nem jelentette meg.

Mint ahogyan a blog neve is mutatja, ez a Lépcsőház blog (www.lepcsohaz.blog.hu) társfelülete. Azért jött létre, hogy szerző (jómagam) ne legyen beszorítva sem a négy fal, sem egy konkrét blog (téma) korlátai közé. Ide tehát minden belefér, ami onnan kimaradt. Persze létrehozhatnék több célirányos, – mondhatni szak-blogot – de akkor (ismerve magamat) egy idő után én se igazodnék ki rajtuk. A lényeg, hogy az egyéni stílus (mely időnként „kissé” ironikus) marad, csak a világ tágul ki, ami a szellemi szabadságban is meg mutatkozik.